Pierre Teilhard de Chardin SJ (kiejtése kb. „Pjer Tejár dö Sárden”) (Orcines, Puy-de-Dôme, 1881. május 1. – New York, 1955. április 10.) a tudományos gondolkodás és a vallásos lelkiség egymásrautaltságát hirdető francia jezsuita teológus, filozófus és paleontológus. Panteista teológiát fejlesztett ki, a tudomány és a kereszténység elemeit társította.A világ vallásainak atlasza (2004)

Felfogásában az evolúció az anyag, az élet, a gondolat és a felsőbbrendű élet fázisait felölelő célirányos folyamat, mely Jézus Krisztustól ered és benne éri el célját. Az emberi jelenség című művében bemutatja, hogy a külsőleg a természeti törvényekre visszavezethető fejlődés, belső lényegét tekintve a Teremtővel való egységre törekvés. Szerinte a fejlődéshez többletenergia szükséges, de ez a többletenergia nem származhat magából az anyagi világból. A rendezettség növekedése egyrészt az azonos rendű részecskék, elemek egymáshoz kapcsolódását jelenti, másrészt ez az egymáshoz kapcsolódás egy összetettebb és központosultabb állapotot eredményez. A kétféle mozgásban a tangenciális (fizikai) energiára és radiális (pszichés) energiára ágazó szellemi energia nyilvánul meg.

Élete

Votisky Éva Teilhard de Chardin életrajza megjelent a Teilhard önmagáról kötetbenSzabó Ferenc SJ: Teilhard önmagáról. Agapé Kiadó. Szeged 1999. 19-64. old és ennek alapján készült a Magyar katolikus lexikon Teilhard de Chardin szócikkeMagyar katolikus lexikon Teilhard de Chardin szócikk is. Az alábbi összefoglaló ennek felhasználásával készült.

Ifjúkor, tanulmányok, jezsuita képzés (1881–1913) Pierre Teilhard de Chardin 1899-ben Aix-en-Provence-ban lépett be a jezsuita rendbe. 1902-ben a jezsuitákat száműzték Franciaországból, a rendi képzés központja Jersey szigete (Csatorna-szigetek) lett. 1905–1908-ban Kairóban tanított fizikát és kémiát. 1908 és 1912 között a Canterbury közelében lévő Hastings feletti dombra épült „Ore Place”-ban folytatta tanulmányait. 1911-ben szentelték pappá. Hastingsi tanulmányai és a kövületekben gazdag vidéken tett barangolásai során vált sorsdöntővé számára a paleontológia. Teilhardra nagy hatással volt Henri Bergson akkoriban megjelent A teremtő fejlődés (L’Évolution créatrice) című könyve, amely túllépett a fejlődéselmélet és teremtéstan egymást kizáró szembeállításán. 1912-ben Párizsban folytatta paleontológiai és őstörténeti tanulmányait. Tanulmányai befejeztével, 1913-ban Henri Breuil (1877–1961) abbéval, az „őstörténet pápájával” és Hugo Obermaier (1877–1946) madridi egyetemi tanárral megtekintette a Santander melletti nevezetes Altamira-barlangot, és részt vett az észak-spanyolországi ásatásokban. Azt remélte, hogy akadémiai tanulmányai alapján a paleontológia doktorává avatják, de ekkor kitört az I. világháború.

Az első világháború, a tanulmányok befejezése (1914–1923)

1914. végén behívták a hadseregbe, 1915 májusától a háború végéig őrvezetőként szolgált. Sokszor naphosszat feküdt a sárban, bombatölcsérekben, pergőtűz belövései közben vitte a lövészárkokból a sebesülteket a kötözőhelyre, próbált a haldoklóknak papként vigaszt nyújtani, temette a halottakat. Míg mások a kimerültségtől teljesen tönkrementek, vagy az állatias lét határán a lövészárok fedezékében magukról is lemondtak, addig Teilhardban egyre erősebben élt a szellem. 1916 és 1919 között 20 esszét írt a vallásos élet és szemlélet központi kérdéseiről, sokszor a legnehezebb körülmények között (1916 májusától 1917 januárjáig Verdunnél szolgált). 1917 januárjában fölmentették az egészségügyi szolgálatból, és az ezred rendkívüli lelkipásztorának nevezték ki. Ünnepélyes fogadalmait 1918 májusában tette le, rövid szabadsága alatt.

Teilhard 1919 márciusában szerelt le. A Sorbonne előadásait látogatta és a párizsi Természettudományi Múzeumban dolgozott. Gyors egymásutánban szerezte meg bizonyítványait: 1919-ben földtanból, majd növénytanból, 1920-ban állattanból. Ezrede kérelmére 1921-ben megkapta a francia Becsületrend kitüntetést. Már tanulmányai idején a geológia tanáraként tevékenykedett a párizsi Katolikus Egyetemen. 1922-ben a természettudományok doktorává avatták.

Paleontológiai expedíciók Ázsiában (1923–1924)

1923-ban a Természettudományi Múzeum megbízásából és egy rendtársa – Emile Licent SJ (1876-1952) – meghívására elindult első kutatóútjára Kínába. A két jezsuita tudós 1923-ban az Ordoszba (a Sárga-folyó nagy kanyarja által határolt terület), a következő évben pedig Kelet-Mongóliába ment több hónapos expedícióra.

Párizsi intermezzo (1924–1926)

1924 végén visszatért Párizsba, és folytatta oktató munkáját a Katolikus Egyetemen. 1926 elején azonban Az egyetemes Krisztus-ról tartott beszéde, az áteredő bűnről és a gonosz lélekről szóló egyházi tanítás átértelmezése miatt elöljárói fegyelmi úton minden tanítási tevékenységtől eltiltották. A természettudomány területére kellett visszavonulnia, ami számára fájdalmas, de engedelmesen elfogadott száműzetés volt.

Újra Kínában (1926–1927)

1926-ban Teilhard másodszor is Kínába utazott. 1926/27 telén Tiencsinben kezdte írni lelkiségi könyvét: Az isteni miliőt. A kézirat 30 évig feküdt kiadatlanul. Teilhard 1927 februárjától a Carnegie Alapítvány megbízottjaként dolgozott tovább, a gerincesek és emberi kövületek paleontológiai kutatásával bízták meg.

Párizs, Afrika (1927–1928) és Távol-Kelet (1928–1930)

Teilhard 1927 októberétől 1928 októberéig Párizsban tartózkodott, majd harmadszor is Kínába utazott. Közben azonban Dzsibutiban megszakította útját, és egy ismerősével ellátogatott az etiópiai Hararba. Amikor újra Kínába ért, az ottani tudományos közvéleményt éppen a csoukoutieni leletek foglalkoztatták. 1928 decemberében tárták fel a csoukoutieni barlangban azokat a csontmaradványokat, amelyekből később a „Sinanthropus pekinensis”-t, a Pekingi előembert rekonstruálták. Teilhard az első geológusok, ill. paleontológusok közé tartozott, akik felismerték az új lelet jelentőségét. Az ásatásokat élénk érdeklődéssel követte, és több tudományos munkájában is beszámolt a Csoukoutien-beli gerincesek állatvilágáról. A homokos üledékek rétegeinek tisztázásában is lényeges munkát végzett.

Franciaország, Egyesült Államok és Távol-Kelet (1930–1938)

1930–1931-ben Teilhard előadó körútra indult az Egyesült Államokban, ahol a tudományos körök tárt karokkal fogadták, viszont megdöbbenten tapasztalta, hogy a vallásos réteg különösen konzervatív gondolkozású: a származástanban a puritán amerikai keresztény hívő a materialista monizmus veszélyét sejti. Ez nagy csalódást jelentett Teilhard számára. New Yorkban egy közép-ázsiai expedícióról tárgyalt, melyet a Citroën autógyártó cég szervezett és finanszírozott, az expedíció 1931 áprilisában indult, miután Teilhard a Csendes-óceánon keresztül újra Kínába ért. Az expedíciót homok- és hóviharok, hőség és -33 °C fokos hideg tette próbára. A vállalkozás műszaki értelemben kétségtelenül rekordteljesítmény volt, a tudományos eredmény azonban váratott magára. 1934 tavaszán hirtelen meghalt Davidson Black, a Pekingi Geológiai Szolgálat igazgatója, a csoukoutieni ásatások vezetője. Teilhardot bízták meg átmenetileg ezekkel a feladatokkal. A következő években két dél-kínai kutatóúton vett részt Teilhard.

1935 tavaszán visszautazott Franciaországba, majd ősszel Indiát kereste fel. India kasztrendszere mélyen megdöbbentette, a hindu vallás hétköznapi megnyilvánulásaiban csalódott. Mire újra Pekingbe ért, Észak-Kína egy részét már elfoglalták a japánok és a fővárost Pekingből Nankingba helyezték át. 1937-ben Teihard Philadelphiában részt vett egy paleontológiai kongresszuson, ahol a kínai negyedkorról tartott előadást. Különös megtiszteltetésben részesült, amikor Philadelphia elővárosa, Villanova római katolikus gimnáziuma a Gregor-Mendel emlékérmet adományozta neki. Köszönő beszédében Teilhard gátlástalanul mondta el gondolatait a természetes emberré válásról, az emberi nem fejlődéstörténetéről. Nyilvánvalóan alábecsülte a keresztény körök részéről a fejlődéstannal szemben annak idején Amerikában élő ellenállást. Ugyanakkor a The New York Times egy teljesen félreértett részletes interjút közölt róla. Ezek után nem csoda, hogy, bár a bostoni egyetem díszdoktorrá akarta avatni, erre nem került sor.

Visszatért Franciaországba, majd egy betegségből felépülve a szétszóródott katonáktól és rablóktól körülvett Pekingbe utazott. Itt fogott hozzá élete fő műve, az Emberi jelenség megírásához. A Pekingi Geológiai Szolgálat vezetését közben a német–amerikai tudós, Franz Weidenreich vette át. 1938-ban három helyről is ajánlatot kapott Párizsból, köztük a Muséum d’Histoire Naturelle-ből is. Nagy reményekkel tért vissza Párizsba, ahol végre megfelelő helyről kinyilváníthatja hivatásának alapeszméit, beszélhet az egyetemes Krisztusról, főleg a fiatalabb generáció tagjainak, akik hozzá hasonlóan szeretnék áthidalni Isten és a világ, a hit és a tudás közötti szakadékot, ami a keresztény Nyugatot oly szerencsétlenné tette. Nemsokára azonban szertefoszlottak ezek a reményei. A II. világháború kitörésének előestéjén visszament Pekingbe.

Peking – Az emberi jelenség című mű megalkotása (1939–1946) Kényszerű emigrációjának igazi eredménye: Az emberi jelenség. A könyv már 1940-ben készen volt, a vatikáni cenzúra azonban nem engedélyezte kiadását. Teilhardnak még 1948. évi római zarándokútján sem sikerült felettesei álláspontját megváltoztatni.

Visszatérés Európába – Látogatás az Egyesült Államokban – Afrikai, majd dél-amerikai kutatóutak – Utolsó hazalátogatása – Halála New Yorkban (1946–1955)

Sőt a Collège de France-on kilátásba helyezett tanszék elfogadását sem engedélyezték neki. 1950-ben a francia Tudományos Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben adta ki XII. Piusz pápa a Humani generis enciklikát, mely elzárta az utat az emberi nem keletkezésére vonatkozó természettudományos elméletek túlzottan szabad terjesztése elől. Világossá vált, hogy ezzel a figyelmeztetéssel a legmagasabb helyen többek közt Teilhard de Chardin világképére gondoltak. 1951-ben Teilhard Dél-Afrikába, majd Argentínába és New Yorkba utazott, ahol a dél-afrikai út költségét fedező amerikai megbízó számára tervezte elkészíteni a beszámolót, de rendi vezetői azt tanácsolták, hogy maradjon New Yorkban és ott folytassa tudományos munkáját. Teilhard érdeklődése egyre inkább az afrikai ásatások felé fordul. 1953-ban még egy afrikai kutatóutat tett. 1954-ben feletteseinek engedélyével Franciaországba utazhatott, de a tervezettnél előbb újra visszatért New Yorkba, ahol 1955. húsvét vasárnapján agyvérzésben meghalt.

Eszméi a halálát követő évtizedek alatt utat találtak a modern katolikus gondolkodásba. Egyes gondolatai a II. vatikáni zsinat dokumentumaiba is beépültek. XVI. Benedek a 2009. július 27-én az aostai székesegyházban tartott homíliájában pedig éppenséggel így fogalmaz: „Ez Teilhard de Chardin nagy víziója: végül majd igazi egyetemes liturgiánk lesz, amikor a világmindenség átalakul élő ostyává.”

Tanítása

A teilhardi evolúcióelmélet

Teilhard szerint Jézus Krisztus az önmagára talált evolúció. A fejlődés Teilhard szerint az isteni szeretet energiának az anyagi valóságot egy transzcendens központ irányába rendező lendülete, egy „felfelé mutató tudathullám”,ami nem lehatárolt létszférákon (mozgásformákon) belül, nem csupán a társadalomban vagy az élővilágban valósul meg, hanem a világegyetem egészében.