A Santa Maria Gloriosa dei Frari-bazilika a ferencesek temploma az olaszországi Velencében.
Jacopo Tiepolo dózse a 13. században földterületet adományozott a szerzeteseknek és egy nagyobb összeg felajánlásával egy kisméretű, Szűz Máriának ajánlott templom építését tette lehetővé. Az újabb, nagyobb templomot 1250-ben kezdték el építeni gótikus stílusban valószínűleg Nicolò Pisano tervei alapján. A jelenleg látható épület a harmadik ezen a helyen, építése 1333-ban kezdődött és 1492-ben szentelték fel. Az évszázadok során a templomban számos síremléket emeltek és értékes festményekkel díszítették. Napóleon uralma alatt a szerzetesektől elkobozták a templomot, a 20. század elején, 1902 és 1912 között restaurálták, majd egy évtizeddel később, 1922. június 25-én visszaadták a Ferences rendnek. 1926. február 1-jén Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulóján a templomot XI. Piusz pápa bazilika rangra emelte.
Története bélyeg|250px|A templom belső tere Assisi Szent Ferenc keleti utazásából hazatérőben valószínűleg 1220-ban kereste fel Velencét, de látogatásáról semmilyen konkrét bizonyíték nem maradt fenn. Velencei tartózkodása nagy hatást gyakorolt a városra, látogatását több mint egy évszázaddal később Andrea Dandolo dózse is megemlítette Chronicon Venetum című krónikájában. Néhány évvel azután, hogy III. Ince pápa jóváhagyta Szent Ferenc reguláját Jacopo Tiepolo dózse földterületet adományozott a szerzeteseknek és egy nagyobb összeg felajánlásával egy kisméretű, Szűz Máriának ajánlott templom építését tette lehetővé. A szerzetesek lecsapolták a mocsaras területet, és töltésekkel emelték meg a talajszintet. Az első, 1231 körül épült Frari-templom valószínűleg fából és téglából készült és 1234-től tesznek róla említést a források. Ezt az épületet akkor bontották le amikor a második templom elkészült. 1250. április 3-án a pápai legátus Ottaviano Ubaldi bíboros jelenlétében rakták le az újabb, nagyobb templom alapkövét, amelyet ekkortól neveztek Santa Maria Gloriosának, Mária mennybemenetelére utalva. Ez az épület valószínűleg Nicolò Pisano tervei alapján, gótikus stílusban készült. Tájolása pont ellentétes volt a jelenlegi templom tájolásával, erre azért volt szükség, mert a harmadik templom építése alatt a régi templom szentélyrésze használatban maradt. Francesco Dandolo dózse kezdeményezte a harmadik, mai is látható gótikus templom építését. Az építész neve a ferences templomokra jellemző módon nem maradt fenn, valószínűleg egy szerzetes lehetett. A forrásokból csak annyi derül ki, hogy Scipione Bon 1400 körül az építkezésen dolgozott. Az építkezést 1333-ban kezdték el és a munkálatok olyan gyorsan folytak, hogy már három évvel később elkészültek az apszisok és a négyezet. Ugyanekkor építették meg a sekrestyét és a káptalantermet is, a harangtornyot 1361 és 1396 között emelték. A szerzetesek az építkezéshez jelentős anyagi segítséget kaptak a Városi Tanácstól ezenkívül Giacomo Piazza, a Giustiniani család és a római Paolo Savelli is komoly adományokkal járult hozzá a kivitelezéshez. Ennek köszönhetően 1407 és 1420 között elkészültek a templomhajók is. Ugyanebben az évben emelték Federico Corner örököseinek megbízásából a Szent Márk-kápolnát. A Szent Péter-kápolnát Pietro Emiliani vicenzai püspök építtette 1432-ben. A homlokzatot 1441-ben fejezték be. 1468-ban állították fel a főoltárt és helyére került a kórus is. 1473-ban a kórus külső oldalát márvány domborművekkel borították. A főoltárt 1469 február 13-án szentelték fel III. Frigyes császár jelenlétében. Az egész templomot 1492. május 27-én szentelte fel Pietro Pollagari da Trani püspök. A következő évszázadokban a templomban számos síremléket emeltek és értékes festményekkel díszítették. 1797-ben a francia megszállás alatt az oltárok ezüstdíszítését ellopták. Napóleon uralma alatt a szerzetesektől elkobozták a templomot és Tiziano Mária mennybemenetele oltárképét a Galleria dell’Accademiába szállították. A 18. század elején állították fel Canova és Tiziano síremlékeit. A templomot a 20. század elején, 1902 és 1912 között restaurálták, szerkezetét megerősítették, majd egy évtizeddel később, 1922. június 25-én visszaadták a ferences rendnek. 1926. február 1-jén Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulóján a templomot XI. Piusz pápa bazilika rangra emelte.
Méretek és az épület külseje bélyeg|250px|A templom apszisa A bazilika hosszúsága száz, szélessége harmincegy méter. A főhajó tizennégy a két oldalhajó hét-hét méter széles. A kereszthajó a főhajóhoz hasonlóan tizennégy méter széles, hosszúsága negyvenöt méter. A belső tér legmagasabb pontja huszonnyolc méteres magasságban van. A harangtorony magassága eléri a hetven métert, ezzel a második legmagasabb harangtorony a városban a Szent Márk-bazilika tornya után. A templom homlokzatát a belső háromhajós térnek megfelelően két dísztelen pillér három részre osztja. A tetővonalat kisméretű, vak boltívek sora szegélyezi. A csúcsíves bejárat két oldalát márványoszlopok díszítik. A bal oldali oszlop tetején Szűz Mária a jobb oldali oszlopon Szent Ferenc szobra látható, mindkettő Bartolomeo Bon 15. századi munkája. A csúcsív tetején a Feltámadt Krisztust ábrázoló szobor Alessandro Vittoria 1581-ben készült alkotása. A bejárat feletti lunettában alig kivehető Gaetano Zompini megfakult 18. századi festménye, a Szűz Mária angyalok között. A homlokzat három rózsaablaka közül a bal oldalinak a szegélyén oroszlánok és liliomok láthatók. A jobb oldali rózsaablak keretét Páduai Szent Antal alakjával díszítették. A homlokzat csúcsán és a két pillér tetején egy-egy kioszk áll, velencei-bizánci stílusú oszlopfőkkel. A templom oldalán lévő négy gótikus kapu mind megmunkálásában, mind korát tekintve igen eltérő. A középső bejáraton keresztül lehet a bal oldalhajóba jutni. A bejárat csúcsíves kerete vörös és fehér kőből készült, fölötte egy Szűz Máriát a gyermekkel ábrázoló kisméretű domborművel. A Szent Péter-bejárat szintén vörös és fehér kőből készült, fölötte a lunettában Szent Péter, a csúcsív tetején a Megváltó szobrával. Valószínűleg mindkét szobor a Dalle Masegne testvérek műhelyében készült a 14. vagy a 15. században. A kereszthajó bejárata, amelyet Szent Ambrus bejáratának is neveznek a legegyszerűbb kialakítású a négy közül. Tetejét Szent Ferenc 14. században készített szobra díszíti. Az utolsó, a Szent Márk bejárat a Corner-kápolnába vezet. Fölötte a lunettában a Madonna a Gyermekkel késő gótikus stílusú domborműve az egyik legszebb Velencében. Eredetileg Jacopo della Quercia művének tartották, majd később Pietro Lamberti neve is felmerült, de az 1976-ban elvégzett restaurálás után úgy tűnik, hogy a velencei Bartolomeo Bon munkája. A román stílusú harangtorony építését 1361-ben kezdték meg Jacopo Celega irányításávan, majd a munkát fia Pierpaolo fejezte be 1391-ben. Teljes egészében téglából építették, leszámítva a szintek közötti vékony isztriai kőből készült sávokat. 1490-ben egy villámcsapás következtében komolyan károsodott, ekkor épült a tetején látható nyolcszög alakú dob. 1902-ben a Szent Márk-bazilika harangtornyának összeomlása után alapzatát több száz földbe vert cölöppel erősítették meg. Körülbelül a torony felénél a csatorna felé néző oldalon két egykorú alkotás kapott helyet: a domborművön azt a jelenetet ábrázolták, amikor Szent Ferenc megkapja a stigmákat, az övpárkányzat feletti szentélyfülkében Szűz Mária és a Gyermek szobra helyezkedik el. A templom szentély felőli oldalán kilenc apszist alakítottak ki. A középső, kétszintes kettős ablakokkal megvilágított apszis magassága megegyezik a főhajó magasságával. A többi apszis egyszintes, magasságuk körülbelül fele a középső apszisénak. A templom ablakainak kialakításában két stílust különíthetünk el. Az első típus az apszisokon és közelükben látható, és egymás fölött elhelyezett csúcsíves ikerablakok alkotják, amelyeket egy vagy két áttört erezetű négylevelű lóheredíszes párkányzat választ el egymástól. A homlokzathoz közelebb megfigyelhető másik típusú ablak szintén csúcsíves ikerablak, azonban elválasztó párkányok nélkül.
A belső tér bélyeg|250px|A templom alaprajza bélyeg|250px|A Feszület-oltár bélyeg|250px|Antonio Canova emlékműve A templom latin kereszt alaprajzú háromhajós épület, a kereszthajó végében kápolnasorral. A hajókat tizenkét henger alakú pillér választja el egymástól, amelyeknek törzsét levélcsokrokkal díszített nyolcszögletű abakusz zárja le. A templomhajókat fagerendák kötik össze, ezek semlegesítik a magasba nyúló belső boltívek feszítőerejét, és pótolják a hiányzó külső támpilléreket. A padló vörös és fehér veronai márványból készült. Az ötödik és hatodik oszloppár között álló kórushoz három lépcsőfok vezet fel, majd a szentély is újabb három lépcsőfokon keresztül közelíthető meg. A téglafalak színe éles kontrasztban áll a síremlékek és az oszlopok színével. A templom az oldalfalakban és az apszisok falában kialakított ablakokon keresztül kap fényt.
A homlokzat belső oldala (1.) A főbejárat fölött kapott helyet az 1688-ban Negroponte ostrománál elesett Girolamo Garzoni szenátor emlékműve. Az elhunytat állva, teljes harci díszben ábrázolták Velence és a Vallás alakjai között, ahogy egy angyal megkoronázza. Baloldalt Alvise Pasqualigo (†1528), a Szent Márk-bazilika prokurátorának szarkofágját építették a falba. A síremlék még életében elkészült, valószínűleg Lorenzo Bregno tervei alapján. Jobboldalt Pietro Bernardino szenátor, Velence egyik híres diplomatájának kora reneszánsz síremléke látható. Az emlékmű két részre oszlik. Az alsó rész egy háromrészes elegáns urna, rajta többek között Ádámot, Évát, egy sast, és medúzafejet ábrázoló domborművekkel. Az urna Tullio Lombardo késői munkája, amely már a szenátor életében, 1524-ben elkészült. A felső rész szoborcsoportját 1588-ban a szenátor fiainak, Girolamo és Lorenzo Bernadonénak megbízásából készítették. A három szobor a Megváltó előtt térdelő szenátort ábrázolja, ahogy patrónusa Szent Péter közbenjár az érdekében. A síremlékek fölé Tintoretto követőjének Flaminio Florianinak Szent Antal csodáit ábrázoló nyolc vászonképét helyezték el. A kilencedik vászon, amely Pasqualigo síremléke fölött látható, rajta Szent Antallal és padovai templomával Pietro Muttoni ismertebb nevén Della Vecchia alkotása. A Szent Antal nevét viselő közösség 1439-ben költözött át a San Simeone Profeta-templomból a Frariba. Amikor a törökök 1652-ben megostromolták a velencei fennhatóság alatt álló Krétát, Szent Antalt is a város védőszentjei közé választották.
A Feszület-kápolna (2.) Az eredetileg a szemközti templomhajóban elhelyezett Feszület-oltárt 1672-ben Agostino Maffei atya megbízásából állították fel, Baldassare Longhena tervei alapján. Az oltáron látható szobrokat Juste Le Court faragta. A két fekete márványoszlop fölött a timpanon közepén két puttó Veronika kendőjét ábrázoló domborművet emel a magasba. A timpanon tetején három angyal a Passió kellékeit tartja a kezében, míg két másik angyal a kereszt előtt térdel. A kereszt lábánál álló, fából készült Szűz Mária-szobor a szomszédos Szentháromság-kolostorból került ide, miután a kolostort levéltárrá alakították át. Az oltár mellett jobbra a ferencesek egyik jótevője, Simonetto Dandolo (†1360) szenátor síremléke kapott helyet. Az urna alatt a venetói Angelo Venturini 18. századi festménye a tanítványait megáldó Keresztelő Szent Jánost ábrázolja. Baldassare Stella atya megbízásából készült 1592-ben az oltár előtt az oszlopnál álló szenteltvíztartó, Girolamo Campagna szignált alkotása.
Antonio Canova emlékműve (3.)