Joshua Barnes Howell, Peg Leg Howell néven ismert (Eatonton, Georgia, 1888. március 5. – Atlanta, Georgia, 1966. augusztus 11.) afroamerikai bluesénekes és gitáros.

Pályafutása 21 éves korában saját maga tanult meg gitározni. Egy tanyán dolgozott. Egy lövöldözésben eltalálták a jobb lábát, amit amputálni kellett, ezután csak zenéléssel foglalkozott. 1923-ban Atlantába költözött (Georgia állam), ahol utcai zenészként dolgozott. Szeszcsempészésért egy ideig börtönben volt.

1926-ban felfedezték, a Columbia Records felvételt készített vele. A kiadott lemezen a „New Prison Blues” című száma volt, amit a börtönben írt.Samuel Charters. The Country Blues. New York: Da Capo Press, 1975, p.148. A következő három évben a Columbia több alkalommal felvételeket készített vele, alkalmi zenekarokkal, amikben többek között közreműködött Henry Williams (gitár) és Eddie Anthony (hegedű). Felvételei között van ballada, ragtime és jazz is a blues mellett.

Howell évekig játszott Atlanta környékén, majd újból szeszcsempészettel foglalkozott. Az 1930-as évek közepe után csak alkalmanként zenélt. 1952-ben cukorbetegség következményeként eltávolították a bal lábát. Ez után kerekesszékkel közlekedett. Egyetlen dalt adott elő a The Country Blues lemezen 1959-ben, majd újra felfedezték Atlantában 1963-ban, ahol nagy szegénységben élt. George Mitchell néprajzkutató találta meg, középiskolai iskolatársa, Roger Brown segítségével. Felvételt készítettek Howell-lel 75 éves korában, amit a Testament Records adott ki. Ez 34 évvel az után történt, hogy utolsó lemeze megjelent. Ez volt Mitchell egyik első olyan felvétele, amit a terepen készített.[ Allmusic biography] Howell Atlantában halt meg, 1966-ban.

Források Heroes of the blues – trading cards, Yazoo Records, 1993

Jegyzetek

További információk Cascadeblues.org Biography East Coast Piedmont Blues website – Howell bio Illustrated Peg Leg Howell discography

Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai bluesgitárosok Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Mozgássérültek Kategória:Georgiaiak