Miklóssy Gábor (Nagyvárad, 1912. október 25. – Kolozsvár, 1998. december 21.) erdélyi magyar festőművész és művészpedagógus.

Életpályája

Katolikus mérnökcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot Nagyváradon. Eredetileg hegedűművésznek készült, (Bécsben és Budapesten végzett zenei tanulmányokat, ígéretes előadóművészi pályájáról azonban lábának megbénulása miatt le kellett mondania). Kitüntetéssel végezte a budapesti Képzőművészeti Főiskolát (1940), majd Rudnay Gyula mesteriskolájában folytatta tanulmányait (1940-42). Már pályakezdéskor számottevő sikereket ért el: 1942-ben Római Díjat szerzett, ugyanez évben a nagybányai Szent István Díj nyertese a Munkáján keresztül becsüld az embert! című kötött tárgyú pályázaton. 1948-ban elnyerte a Nagyváradi Múzeum 1848-49-es szabadságharc-pályázatának I. és II. díját.

1945-től 1949-ig a nagyváradi képzőművészeti középiskolában tanított, itt volt tanítványa Tolnai Tibor. 1949-től a Kolozsvárt megszervezett képzőművészeti főiskola tanára lett, itt volt egyetemi tanár, innen vonult nyugalomba 1978-ban. Művészpedagógusi működése során a növendékek több nemzedékének adta át elméleti és gyakorlati tudását. Érdemeiért 1954-ben Állami Díjjal tüntették ki és a Művészet Érdemes Mestere címet kapta meg. Képalkotó művészete drámai hatású nagy kompozíciós művekben és metaforákra építő, modern hangvételű képekben ért el csúcseredményeket. Kötött témájú, tömegjeleneteket ábrázoló nagyméretű festményein az 1950-es évek dogmatikus szemléletű elvárásai mellett is jelentős művészi értékeket tudott teremteni (Lupény, 1929; Grivica, 1933). 1961-től ironikus, áttételesen a rendszert bíráló, egy meghasonlott társadalmat drámai kompozíciókban bemutató művek sorát (Partizánok, A gonosz macska; Asztal mellett; Fürdőzők) állította ki. Festményeinek, rajzainak reprodukciói és irodalmi művekhez készített illusztrációi jelentek meg erdélyi folyóiratokban. Portréiban több jeles kortársát – Gaál Gábort, Kacsó Sándort, Szabó T. Attilát – örökítette meg.

Néhány kisebb egyéni kiállításon kívül (Szentes, 1942; Nagyvárad, 1948; Kolozsvár, 1981) összegező jellegű tárlatot nem szervezett, de rendszeresen részt vett hazai és külföldi csoportkiállításokon. Munkái szerepeltek az 1954-es Velencei biennálén, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának 1996-os kiállításán. Posztumusz szerepeltették műveit a stockholmi Magyar Házban szervezett 1999-es magyar képzőművészeti tárlaton, amelyet Tamás Gáspár szervezett.Erdélyi képzőművészek kiállítása Svédországban. Szabadság (Kolozsvár), 1999. szeptember 11. (Udvardy Frigyes adatbankja nyomán). Szintén a művész halála után került megrendezésre Miklóssy Gábor és növendékei cím alatt a Budapesten, majd Marosvásárhelyen bemutatott kiállítás, a kiállításokat Murádin Jenő nyitotta meg.Gáspár Miklós: Miklóssy Gábor és növendékei. Szabadság, (Kolozsvár), 2000. március 18. (U.F. nyomán.)Sümegi György művészettörténész: Orbis Pictus - Kolozsvárról. Népújság (Marosvásárhely), 2000. március 25. (U.F. nyomán.) Vallásos témájú kompozícióiból 2000 őszén rendeztek kiállítást Nagyváradon.Miklóssy-kiállítás Nagyváradon. Szabadság (Kolozsvár), 2000. november 24. Alkotásait őrzik budapesti, nagyváradi, kolozsvári, bukaresti és pekingi múzeumokban.

Családja Felesége Kondorosi Vilma festő, házasságukból egy gyermek született, Miklóssy Gyula (1954), aki a fényképész mesterséget választotta. Miklósy Gábor házassága válással végződött.

Jeles tanítványaiból

Kosztándi Jenő képzőművész, népművelő Macskásy József festő Makár Alajos festő Péterfy László szobrász Veress Pál festő Jakab Ilona festő Jakobovits Miklós festő Victor Man festő

Kötetei

A szépség a szellem rangja. Művészeti írások, levelek; vál., utószó Sümegi György, szerk. Kerekes György; Komp-Press, Kolozsvár, 2004

Jegyzetek

Források

További információk Banner Zoltán: Arcképvázlatok. Miklóssy Gábor. Igaz Szó, 1963/7. PÖG Pogány Ödön Gábor: Miklóssy Gábor. Művészet, Budapest, 1972/2. Ditrói Ervin: Koloratúr-téma variációkkal. Előszó a Korunk Galéria kiállítási katalógusához. Kolozsvár, 1981. Misztikus alkotások a múltból, Miklóssy Gábor festői stílusáról Kolozsvár Társaság Sümegi György: Miklóssy Gábor; Kriterion, Kolozsvár, 2009

Kategória:Romániai magyar festők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Nagyváradiak Kategória:Kolozsváriak Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek