A Kis-kevélyi-barlang Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Pilis hegységben, Csobánkán található. A Pilis hegység egyik legismertebb barlangja. Régészeti és őslénytani leletek kerültek elő belőle. A másik, elterjedt neve Mackó-barlang. A jelzett turistaút mellett fekvő barlang kedvelt kirándulóhely.
Leírás A Kis-Kevély északi oldalán, közel a hegycsúcshoz, Csobánka szélén, erdőben lévő sziklakibúvásban található a hatalmas, természetes és bontott jellegű, vízszintes tengelyirányú, íves, É-ra néző, 11,4 m széles és 5,1 m magas bejárata. Megközelíthető a sárga sáv jelzésű turistaúton, amely Pomáztól Pilisborosjenőig tart. Legkönnyebben Csobánka központjából lehet eljutni hozzá. Nem messze van a barlangtól a Kevély-nyergi turistaház helyén lévő pihenő, ahonnan az említett sárga sáv jelzésű turistaösvényen le lehet ereszkedni a Kis-kevélyi-barlanghoz.
Triász dachsteini mészkőben tektonikus hasadék által meghatározott irányban alakult ki az inaktív forrásbarlang. Néhány kicsi cseppkőcsapon és cseppkőzászlón kívül a barlangban más képződmény nincs. A barlang hossza 65 m, függőleges kiterjedése 14 m, vízszintes kiterjedése 44 m, mélysége 3 m és magassága 11 m. Szabadon látogatható, a bejárati terem felszerelés nélkül, utcai ruhában megtekinthető, a belső részei barlangjáró alapfelszereléssel és világítóeszköz használatával járhatók.
Van egy másik bejárata is, amely azonban eltömődött. Ez a bejárat a jelenlegi bejárat felett nyílt. A barlang egy nagy teremmel kezdődik, ami befelé szűkül. Ez a rész egy rövid kürtőig tart és a kürtő egy kis méretű, felső teremben ér véget. A terem a közelmúltban szakadhatott fel, így keletkezett egy második bejárat. A falakon néhol gömbüstök és ujjbegykarrok találhatók.
Előfordul a barlang az irodalmában Csobánkai-barlang (Kaán 1931), Csontbarlang (Márton 1910), Dachsteinimészkő-barlang (Kárpát 1990), Dachsteini mészkőbarlang (Bertalan 1976), Dachstein-mészkőbarlang (Barcza, Thirring 1920), Dachstein mészkőbarlang (Bertalan 1976), Kevélybarlang (Barcza, Thirring 1920), Kiskevély-barlang (Tompa 1935), Kiskevély barlangja (Barcza, Thirring 1920), Kis-Kevély barlangja (Thirring 1900), Kiskevélyi-barlang (Mottl 1939), Kiskevélyi barlang (Hillebrand 1913), Kis-Kevélyi-barlang (Mezei 1967), Kiskevélyi Mackó barlang (Thuróczy 1964), Mackó-barlang (Schőnviszky 1937), Mackó barlang (Révai 1938), Mackóbarlang (Láng 1953) és Máczka barlang (Moussong 1891) neveken is. A Máczka szállás név Moussong Géza szerint a Macska-barlang egyik neve.
Régészet, őslénytan Az első, aki paleontológiai leleteket talált a barlangban az Koch Antal volt a barlang 1868. évi kutatása során. A kincskeresőktől feltúrt talajon barlangi medve csontokat gyűjtött. Hillebrand Jenő a Barlangkutató Bizottság megbízásából végzett ásatáskor sok állat, például rénszarvas, ló, barlangi medve, gyapjas orrszarvú, ősszarvasok, őstulok és hiéna maradványaira, valamint régészeti leletekre bukkant, amelyek azt bizonyítják, hogy az őskorban ősember is élt itt. A barlang majdnem egész kitöltését kitermeltette és feldolgozta, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia és a Földtani Intézet is támogatott.
bélyegkép|262px|balra|A Kis-Kevély látképe a Csobánkai-nyeregből
A barlang kitöltésének a nagysága helyenként hat méternél is mélyebb volt. A csonteszközök közül a legértékesebbek az átfúrt szarvasphalanx és a madárcsontból készült ár. Az itt talált 145 darab, pilisszántói kultúrába sorolható kovaeszköz közül a legtöbb retusálatlan penge, de pár darab retusált penge, fúró, kaparó és árvéső is napvilágra került. Ez az egyik olyan barlang, amelynek a felső pleisztocén rétegsora nagyon értékes, paleontológiai és régészeti leleteket tartalmazott. Vértes László a rétegtisztázó ásatása közben öt meghatározó réteget különített el 1957-ben. A sárga, legalsó réteg meddő volt.
A felette levő, barna réteg leletei Hillebrand Jenő szerint protosolutréiek. Vannak olyan kutatók, akik szerint a korai Szeleta-kultúra és a Moustier-kultúra is jelen volt a barlangban. Az 1957-es ásatás alapján valószínű, hogy a moustieri kaparókat tartalmazó barna réteg feletti, átmeneti rétegben voltak a Szeleta-kultúra szilánkjai és levélkaparója. A késő őskőkorszak eszközei két sárgás rétegben voltak, de nem állapítható meg ásatási feljegyzések hiányában, miképp helyezkedtek el ezekben a Hillebrand Jenő által magdaléni kultúrájúnak megállapított eszközök.
Hillebrand Jenő nem tett el leleteket a legfelső, holocén rétegből, így szinte kizárólag azok a tárgyak tanúskodnak a barlang későbbi lakottságáról, amelyeket Sashegyi Sándor gyűjtött az 1912-től 1914-ig tartó ásatásnak a barlang előterébe kihordott földjéből. A ludanicei csoportba sorolható néhány tálperem kerek bütyökkel, illetve füllel, egy kettős kúpos és egy hengeres nyakú edény töredéke. A badeni kultúrához köthető egy vastag falú edény töredéke függőleges kannelúrával, egy gömbszelet alakú tál töredéke a pereme alatt hármas bütyökkel, egy bordás fazékperem, egy kannelúrás, széles szalagfül és egy rücskös felületű töredék bütyökfogantyúval. Egy kisméretű állatszobor töredéke is valószínűleg ebbe a kultúrába tartozik.
bélyegkép|262px|A Nagy-Kevély és a Kis-Kevély között lévő Kevély-nyereg, amely a Kis-kevélyi-barlang közelében található
A késő bronzkori urnamezős kultúrába sorolható egy finoman kannelúrázott, vékony falú oldal, egy behúzott és egy síkozott peremű táltöredék. Előkerült egy zöld mázas és egy barna festésű római kori oldaltöredék. Sashegyi Sándor Árpád-kori edénytöredékeket is talált benne. 11. századi, vagy 12. századi egy szürke, vonalköteggel díszített, homokos anyagú oldaltöredék. 13. századiak a barna és barnásszürke színű, kézikorongon készült, homokkal és kaviccsal kevert anyagú fazéktöredékek. A fehér, élesen profilált peremű, kívül-belül egyenletesre simított felületű fazéktöredék a 13. század végén készült. A teljes leletanyag megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Kutatástörténet 1926-ig Egy 1355-ben írt, Anjou-korból származó oklevélben szerepel a Likaskő névnek a Likaskw névváltozata, amelyet Dénes György a Kis-kevélyi-barlanggal azonosított. A barlangot először Vályi András említette meg nyomtatásban, az 1796-ban megjelent könyvében. Azt írta, hogy a Kis-Kevélynek van egy nagy barlangja. Novák Dániel 1837-ben kiadott munkájában az olvasható, hogy a Kis-Kevély oldalában van egy nagy, széles és nagyon hosszú barlang, amelyben négy lóval könnyen meg lehet fordulni. A barlang külseje hasonlít egy mesterségesen készült boltozathoz. Az 1851-ben napvilágot látott és Fényes Elek által írt geográfiai szótár első kötetében meg van említve, hogy Csobánkának van egy barlangja. A Magyarhoni Földtani Társulat 1868. december 23-i szakülésén Koch Antal ismertette a Kis-kevélyi-barlangot.
bélyegkép|262px|balra|A Kis-kevélyi-barlang Koch Antal által rajzolt és 1871-ben publikált térképei
A Földtani Közlöny 1871. évfolyamában megjelent és Koch Antal által írt, A csobánkai és solymári barlangok című tanulmányban az olvasható, hogy Koch Antal a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium földtani osztályának megbízásából 1868 nyarán járt a Csobánkánál található Kis-Kevély hegyen lévő barlangban. A Kis-Kevélyen nyíló barlangban nem láthatók vízfolyások nyomai, ezért ez a barlang az odvas barlangok közé tartozik. Az átkutatott négy barlang közül könnyű hozzáférhetősége miatt a Kis-kevélyi-barlangot tudta legjobban átvizsgálni Koch Antal. Sokat foglalkozott vele azért is, mert barlangi medve csonttöredékeket talált benne. Ezzel a felfedezéssel a magyarországi csontbarlangok száma növekedett.
Csobánka D-i széléről a Kis-Kevély hegy ÉÉK-i lejtője felé haladva kell elindulni a barlanghoz. A löszdombokat elhagyva a hegy alján dolomitsziklák bukkannak elő, melyek a lejtő hosszának ¼-éig tartanak. Azon túl mindenhol dachsteini mészkő össze-vissza elhelyezkedő sziklarétegei állnak ki a talajból. A hegylejtő hosszának ¾-énél, tehát a hegytetőhöz közel, bokrok között elrejtve fekszik a barlang bejárata, amelyet nehéz lenne megtalálni vezető nélkül. A tág nyílás a dachsteini mészkő sziklarétegeivel van körülvéve és hatalmas kőkapuhoz hasonló, amely szűkül befelé. Mivel meg akarta állapítani Koch Antal a barlang kiterjedését, ezért átvizsgálta a barlang minden részét. Miután megtalálta az alján az említett medvecsontokat és látta, hogy csekély kiterjedésű a barlang, elhatározta, hogy elkészíti a barlang térképét. A felmérést tájolóval és mérőzsinórral végezte. Ahol nem tudta pontosan megmérni a magasságot, ott becsléssel állapította meg az adatot. Így elég pontosan meg tudta határozni a barlang fekvését, irányát és kiterjedését. A barlang felmérése alapján megrajzolta a barlang alaprajz térképét és két keresztmetszet térképét. Az eredményt, a barlang térképeit bemutatta a Magyarhoni Földtani Társulat szakülésén.
Úgy gondolta, hogy a térképek bemutatása helyettesíti a barlang kiterjedésének részletezését és ezért rátért a barlang természetrajzi nevezetességeinek leírására. A barlang alsó szintje teljesen száraz és alig látszódik falain a cseppkőképződés nyoma. Általában jól megfigyelhetők a dachsteini mészkő egymáson fekvő rétegei. Megállapítható több helyen ezek dőlése, amely ÉK-re 20°. Kissé nedves a felső szint, amelynek sziklafalai és talapzata teljesen be van vonva cseppkőkéreggel. A függőcseppkövek és az állócseppkövek azonban nem gyakoriak és nem hosszabbak 5 ujjnál. A barlang alsó szintjének talapzata nem szikla, hanem iszapos föld, amelyben sok a csonttöredék és a dachsteini mészkőtöredék. Koch Antal nem ásott a barlangban, mert ettől a fárasztó munkától megmentette a babonás kincskeresők által ásott két gödör (az alaprajz térképen a és b betűvel jelölt helyek). A két gödör aránylag mélyre volt kiásva és a kiásott föld kupacba volt gyűjtve. Átnézte ezt a földhalmot és abban rövid idő alatt sok csonttöredéket talált, melyek barlangi medvétől származtak.
bélyegkép|262px|A Kis-kevélyi-barlang Hillebrand Jenő által rajzolt és 1913-ban publikált alaprajz térképe
A barlangban gyűjtött csontokat a Magyar Nemzeti Múzeum Ursus spelaeus és az egyetemi állattani intézetben lévő Ursus arctos csontjaival részletesen összehasonlítva határozta meg. A talált csontok a következők: 1. felső jobb oldali szemfog az állkapocs töredékével. 2. felső állkapocs jobb oldali töredéke néhány zápfog gyökerének helyével. 3. felső állkapocs jobb oldali, utolsó előtti zápfoga és egy alsó szemfog koronájának töredéke. 4. jobb oldali kisujj középkéz csontja. 5. jobb oldali legkisebb ujj középláb csontja. 6. fancsont jobb oldali felének töredéke. 7. csípőcsont bal oldali töredéke az ízvápa egyik részével. 8. koponyacsont töredékek. Minden bizonnyal azért nem talált nagyobb csontokat, mert azokat szétzúzták a kincskeresők kapái. Koch Antal azonban meg volt győződve arról, hogy nagyobb ásással teljesebb csontokat is találni lehet a barlangban.
Biztosan meg lehet állapítani, hogy ez a barlang, mely a lösztenger szintje felett kb. 100 lábra lehetett, a negyedkor hatalmas ragadozó emlőseinek, főleg a barlangi medvének (Ursus spelaeus) lakó és temetkezési helye volt. A csontok nem mosódhattak be a barlangba, mert nem található meg benne a befolyó vagy kifolyó víz nyoma. A barlang alsó szintjének fenekét borító iszapos kavics bejuthatott az esővízzel és a barlangfalak porladása miatt is. A barlang kialakulásával kapcsolatban arra lehet következtetni, hogy a barlang egy hasadékűr, amely a dachsteini mészkő kiemelkedésekor jött létre a rideg kőzetben. Később ez a hasadékűr a kőzet mállása és porladása, valamint a cseppkőképződés miatt nagyon lassan átalakult jelenlegi alakjára. A tanulmányban publikálva lett a barlang Koch Antal által készített három térképe.