thumb|A Hawaii Five-0 logója Az alábbi lista tartalmazza a Hawaii Five-0 amerikai televíziós sorozat egyes epizódjainak listáját. A sorozatot a hasonló című, eredetileg 1968-as amerikai televíziós sorozat alapján hozták létre.

Az első évad első epizódját 2010. szeptember 20-át vetítették, 42 évvel az eredeti sorozat bemutatkozása után. Október 21-én jelentette be a CBS, hogy megrendelték a teljes, 24 epizódos évadot. 2012 március 14-én a CBS megrendelte a sorozat 3. évadát. Az első rész kivételével az összes epizód címe hawaii nyelven van.

240 adásba került epizód után fejeződik be a széria, melynek két eredeti főszereplője, Alex O'Loughlin (Steve McGarrett) és Scott Caan (Danny) az első epizód óta láthatóak voltak. A Deadline értesülése szerint O'Loughlin korábban komoly balesetet szenvedett a Hawaii Five-0 forgatásán, és már két évvel ezelőtt szóba került, hogy fájó háta miatt kilép a sorozatból. Akkor még a kezelések megoldást jelentettek, mostanában viszont egyre nehezebben bírta a fájdalmait, ezért a sztár a távozás mellett döntött. A CBS mérlegelte, hogy lenne-e értelme csak Dannyvel folytatni a történetet, aki új társat kap maga mellé, végül azonban inkább a befejezés mellett döntött a csatorna.

Évados áttekintés

Első évad (2010-11)

Második évad (2011-12)

Harmadik évad (2012-13)

Negyedik évad (2013-14)

Ötödik évad (2014-15)

Hatodik évad (2015-16)

Hetedik évad (2016-17)

Nyolcadik évad (2017-18)

Kilencedik évad (2018-19)

Tizedik évad (2019-20)

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Amerikai bűnügyi sorozatok epizódlistái Kategória:Amerikai drámasorozatok epizódlistái