Keresztury Tibor (Debrecen, 1962. november 7. –) József Attila-díjas (2006) író, szerkesztő, irodalomtörténész, irodalomkritikus.
Életpályája 1981-ben érettségizett a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. 1982–1987 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1986-tól 20 évig az Alföld szerkesztője volt. 1989-ben elvégezte a Bálint György Újságíró Iskolát. 1995–1996 között a JAK-füzetek című sorozat szerkesztője volt. 1999–2005 között a Szép versek szerkesztője volt. 2000–2005 között a Magyar Narancs külső munkatársa volt. 2002–2006 között és 2011 ótaMásodik nekifutás a Litera című internetes irodalmi portál főszerkesztője. 2006–2011 között a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója volt.
Művei Félterpeszben, arcképek az újabb magyar irodalomból, Magvető Könyvkiadó–József Attila Kör, 1991 Keresztury Tibor–Mészáros Sándor: Szövegkijáratok; Széphalom Könyvműhely, Bp., 1992 (Dialógus) Petri György, monográfia, Kalligram Könyvkiadó, 1998 Reményfutam, keleti kilátások, Magyar Narancs, 2000 Kételyek kora, tanulmányok, Magvető Könyvkiadó, 2001 Krasznahorkai olvasókönyv. Krasznahorkai László műveinek válogatott magyar és német nyelvű recepciója; szerk., előszó Keresztury Tibor, életrajz és bibliográfia Hafner Zoltán, ford. Grudl József, Adamik Lajos; Széphalom Könyvműhely, Bp., 2002 A vaddisznó rokona, publicisztikai írások, Palatinus Kiadó, 2002 Bejárat a semmibe, Magvető Könyvkiadó, 2003 Eurovízió. Kortárs magyar irodalmi antológia. 2004; szerk. Nagy Gabriella és Keresztury Tibor; Litera, Bp., 2004 (Litera-könyvek) A készlet erejéig, Magvető Könyvkiadó, 2012 A szabadság színes ceruzái. Huszonöt író huszonöt évről; összeáll., szerk., szöveggond. Keresztury Tibor, fotó Szilágyi Lenke fotóival; Magvető–KPMG, Bp., 2014 Temetés az Ebihalban; Magvető, Bp., 2015 Petri György; 2. jav., bőv. kiad.; Magvető, Bp., 2015 Hűlt helyem; Magvető, Bp., 2021
Díjai, kitüntetései Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1989) Soros Alapítvány ösztöndíja (1992) NKA alkotói támogatás (1995, 1999, 2002, 2005) Greve-díj (1996) Pro Literatura díj (2000) Üveggolyó-díj (2002) Déry Tibor-díj (2004) Joseph Pulitzer-emlékdíj (2005) József Attila-díj (2006) Európai Üstökös-díj (2008) NKA alkotói ösztöndíj (2010) Alföld-díj (2011) Artisjus irodalmi dí (2022) Szabó Lőrinc irodalmi díj (2022)
Jegyzetek
Források
További információk Életrajza a Szépírók Társaságának honlapján KIA – Kortárs Irodalmi Adattár Spanyolnátha művészeti folyóirat Életrajza a Magvető Kiadó honlapján
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar irodalomkritikusok Kategória:A Magyar Narancs vezetői, újságírói Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Greve-díjasok Kategória:Alföld-díjasok Kategória:Pro Literatura díjasok Kategória:Szabó Lőrinc irodalmi díjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Debreceniek Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar hetilapszerkesztők Kategória:Az Alföld (1954–) vezetői, újságírói