A Dandár utcai gyógyfürdő Budapest IX. kerületében, a Dandár utca 5-7 szám alatti, erre a célra létesített épületben található.
A fürdő története Budapest Székesfőváros Közmunka Tanácsa 1928-ban határozatot hozott népfürdők (tisztasági fürdők) létrehozásáról, melyekben olcsón lehet biztosítani a higiéniailag szükséges fürdési lehetőséget. Ezen program keretében elsőként ezt a fürdőt építették meg, amelynek üzemeltetéséhez szükséges gyógyvizet tartálykocsikkal a Széchenyi Gyógyfürdőt ellátó mélyfúrásos kúttól szállították.
Tervezőjének egyes források K. Császár Ferencet,https://www.magyarorszagazsebedben.hu/place/dandar-furdo/ mások Maróthy Kálmánt,https://www.dandarfurdo.hu/mult-es-jelen vagy Rimanóczy Gyulát tartják., I. kötet, 3. kiad. (2022), 211. o. A valóság az, hogy az épületre K. Császár vázlatterveket készített, amelyeket Maróthy részletes tervvé dolgozott át.Fővárosi Közlöny, 1930 (41. évfolyam, 1-41. szám)1930-05-16 / 39. szám Ferkai András kutatásai szerint ugyanakkor az építészirodában dolgozó Rimanóczy készítette el a terveket, csak nem őt jelölték meg szerzőként.Budapest, 2008. (31. évfolyam) 6. szám június / Gerle János: Art deco Budapest Az építkezés 1929 nyara és 1930 májusa között zajlott.
Az art déco épületen megfigyelhető az észak-német téglaexpresszionista építészet hatása is. Érdekessége még a stilizált pártázat, amelyek között indiai sztúpaforma csúcsdíszek helyezkednek el. Utóbbit nagy valószínűséggel Maróthy nővére, Maróthy Margit inspirálta, aki tanulmányozta a hinduizmust, 1925-ben Indiába is ellátogatott és utazásai után először fordította le a hinduizmus szent könyvét, a Bhagavad-gítát.
1978-ban a fürdőt felújították, a vízellátást a közeli Közraktár utcában lévő, kifejezetten erre a célra létesített, kútból oldották meg. Vízminősége a Gellért Gyógyfürdő vizével közel azonos.
A gyógyvíz jellege Magas fluoridion tartalmú, nátriumot tartalmazó oldott kalcium-magnézium hidrokarbonátban gazdag, szulfátos kloridokat is tartalmazó minősített gyógyvíz.
Fürdő létesítmények Termál medence 60 m² alapterülettel, vízhőmérséklet: 36 °C Termál medence 25 m² alapterülettel, vízhőmérséklet: 34 °C Merülő medence 15 m² alapterülettel, vízhőmérséklet. 20 °C
Gyógyjavallatok Ízületek degeneratív betegségei Idült és fél-heveny ízületi gyulladások Porckorongsérv Idegzsábák
Jegyzetek
Források Magyar fürdőkalauz. Magyar Almanach Kiadó. Budapest, 1997. Budapest fürdőváros. Budapest Gyógyfürdő Zrt. kiadványa. 2010.
Kategória:Budapest gyógyfürdői Kategória:Budapest IX. kerületének egészségügyi intézményei Kategória:Budapest 20. századi építményei