Begányi Ferenc (Miskolc, 1937. február 27. – Budapest, 2000. július 4.) Liszt-díjas opera-, oratórium- és dalénekes (basszus).
Élete, munkássága 1960 és 1964 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult Balassa Istvánné irányításával. Végzés után két évig a Magyar Állami Operaházban volt énekkari tag, majd 1966-ban magánénekes lett. 1968-ban a szófiai énekversenyen a második díjat szerezte meg.
A basszus hangnem szinte valamennyi fontos operaszerepét elénekelte. Néhány jelentős szerepe: Basilio – Rossini: A sevillai borbély Borisz Godunov – Muszorgszkij: Borisz Godunov Enrico (VIII. Henrik) – Donizetti: Anna Bolena Fiesco – Verdi: Simon Boccanegra II. Fülöp – Verdi: Don Carlos Kékszakállú – Bartók: A kékszakállú herceg vára Mefisztó – Gounod: Faust Ochs báró – Strauss: A rózsalovag Porgy – Gershwin: Porgy és Bess Sparafucile – Verdi: Rigoletto
Az operaszerepeken kívül oratórium- és dalénekesként is gyakran fellépett. Vendégszerepelt Európa számos országában, Mexikóban, az Amerikai Egyesült Államokban. Számos rádió-, televízió- és hanglemezfelvétel őrzi a hangját.
Díjai Liszt Ferenc-díj (1973) Székely Mihály-emlékplakett (1975) Érdemes művész (1981)
Források Székely András szerk.: Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Zeneműkiadó, Budapest, 1988. 46–47. old. Magyar nagylexikon 3. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1994. 465. old. Operaslágerek Klub – Begányi Ferenc
További információk
Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:A Magyar Állami Operaház örökös tagjai Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok