A budapesti 10-es jelzésű villamos Rákospalota, Dózsa György út (visszafelé Rákospalota, Kossuth utca néven) és Újpest, Megyeri csárda között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette.

Története A Király utcai 10-es villamos (1906–1949) A Budapesti Villamos Városi Vasút 1891. július 22-én adta a forgalomnak a belvárost Zuglóval összekötő viszonylatának első szakaszát,A vonal története a Hampage honlapon mely ekkor még csak a Városligettől a Lövölde téren át Király utca és a Nagykörút kereszteződéséig közlekedett. (A vágányok a körutat keresztezve a Zeneakadémia épülete előtt értek véget.) 1893. augusztus 5-én indult meg a forgalom az Andrássy útig meghosszabbított szakaszon, ekkortól a Nagykörutat keresztező villamosok a terézvárosi templom előtt a Nagymező utcába fordultak. 1906. november 6-án készült el a harmadik szakasz. Ettől az időponttól kezdve működött az előzetes terveket tekintve teljes kiépítésű járat a Városliget és a Szabadság tér között a Király és a Nagymező utcákon át. A viszonylatszámok bevezetésével 1910-ben a 10-es jelzést kapta. 1914-ben már a BVVV második legforgalmasabb villamosvonala volt, évi ötmillió fős utasforgalommal.

1926-ban, az Akadémia utcai vonal kiépültével útvonala módosult, a Nádor utca helyett a Széchenyi utcán és az Akadémia utcán át érte el az Országház teret és innen a Báthory utcát. 1928-ban a városligeti végállomását a Podmaniczky utcához helyezték át. 1932. július 18-án útvonala a Hold utcáig rövidült. 1932. szeptember 24-étől a városligeti végállomását ismét áthelyezték. 1942. május 4-én a vonalon forgalomba álltak a sínautóbuszok is, a gumiköpeny- és üzemanyaghiány miatti kényszermegoldásként.

1946. február 13-án újraindult a járat a Kossuth tér – Keleti pályaudvar útvonalon, majd nem sokkal később az eredeti útvonalnak megfelelően a Városliget és a Kossuth tér között. 1949. december 10-én a 70-es trolibusz építése miatt megszűnt, a troli átadásáig (december 11–21. között) pótlóbusz közlekedett helyette.

Az újpesti 10-es villamos (1950–1985) Rögtön a Király utcai 10-es viszonylat megszűnését követő évben, 1950-ben már Újpesten tűnt fel a 10-es villamos: az Újpest, Víztorony – Újpest, Fóti út útvonalon közlekedő viszonylat kapta meg a szabaddá vált járatszámot. 1954. szeptember 6-án a Megyeri csárdáig hosszabbították, kiváltva ezzel a 87-es villamost. 1955. április 1-jén betétjáratot kapott 10A (Rákospalota, Kossuth utca – Újpest, Fóti út), majd 1960-ban 10B (Egyesült Izzó – Újpest, Víztorony) jelzéssel is. 1961-ben a 10B megszűnt, a 10A (június 4-én) R jelzést kapott és csak a munkanapi csúcsidőszakokban járt. Két hónappal később, augusztus 21-én újraindult a 10A, ekkor már csak Újpest Víztorony és Újpest, Fóti út között közlekedett. 1971-ben a 10A-t is megszüntették, majd az Árpád úti felüljáró átadása után újraindították, az alapjárattal együtt meghosszabbítva Rákospalota, Kossuth utcáig. 1977. október 10-én az Árpád úti vágányépítés miatt a 10-es és a 10A villamos megszűnt. November 15-én újraindult a Megyeri csárda és a Nyugati pályaudvar között. December 20-ától ismét Rákospalotáról indult és ugyanekkor újraindult a 10A villamos is a Kossuth utca és a Fóti út között. A betétjáratot 1980. december 31-én megszüntették, majd 1982. május 3-án a 3-as és az 55-ös villamos megszűnése miatt újraindították. 1984. augusztus 31-én megszűnt a 10A betétjárat, majd 1985. május 31-én a 10-es villamos is. Forgalmát a 104-es és a buszjáratok vették át.

Éjszakai 10-es villamos (1982–1984)

Útvonala Újpest, Megyeri csárda felé Rákospalota, Kossuth utca feléRákospalota, Dózsa György út vá. – Dózsa György út – Czabán Samu tér – Ságvári Endre utca – Hubay Jenő tér – felüljáró – Árpád út – Váci út – Újpest, Megyeri csárda vá.Újpest, Megyeri csárda vá. – Váci út – Árpád út – felüljáró – Hubay Jenő tér – Ságvári Endre utca – Czabán Samu tér – Dózsa György út – Juhos utca – Kis-mező utca – Rákospalota, Kossuth utca vá.

Megállóhelyei

! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0 |Rákospalota, Dózsa György út (↓)Rákospalota, Kossuth utca (↑)végállomás |17 |align=left| |- |1 |Czabán Samu tér |16 |align=left| |- |2 |Hubay Jenő tér |15 |align=left| |- |3 |Víztorony (↓)Geduly utca (↑) |14 |align=left| |- |4 |Árpád Kórház (↓)Povázsay György utca (↑) |13 |align=left| |- |5 |Tito utca |12 |align=left| |- |6 |Erzsébet utca |11 |align=left| |- |7 |Bajcsy-Zsilinszky út |10 |align=left| |- |8 |Berzeviczky Gergely utca (↓)Temesvári utca (↑) |9 |align=left| |- |9 |Váci út (↓)Árpád út (↑) |8 |rowspan=2 align=left| |- |10 |Táncsics Mihály utca |7 |- |11 |Lipták utca (↓)Zsilip utca (↑) |6 |align=left| |- |12 |Paksi József utca (↓)Timár utca (↑) |5 |align=left| |- |13 |Tungsram |4 |align=left| |- |14 |Hoffmann Ottó utca |3 |align=left| |- |15 |Fóti út |2 |align=left| |- |16 |Kálvin János utca |1 |align=left| |- |17 |Újpest, Megyeri csárdavégállomás |0

Jegyzetek

Források

Útvonaldiagram

Kategória:Budapest megszűnt villamosvonalai