Telegdi-Roth Károly vagy Telegdi Roth Károly (született Róth Károly Ágoston) (Budapest, 1886. november 14. – Budapest, 1955. szeptember 28.) Halálesete bejegyezve a Bp. XI. ker. állami halotti akv. 53/1955. folyószáma alatt. magyar geológus, paleontológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Élete és munkássága Róth Lajos és Piller Márta fiaként született. Budapesten végezte el egyetemi tanulmányait, majd a Műegyetem ásványföldtani intézetének tanársegédjeként dolgozott Schafarzik Ferenc mellett. 1909 és 1929 között a Földtani Intézetben volt geológus. 1926-tól a Debreceni Egyetem ásványföldtan szakos nyilvános rendes tanáraként dolgozott. 1936 és 1945 között az Iparügyi Minisztérium egyik vezetőjeként irányította a bányászati kutatási osztály tevékenységét. 1947-től egészen haláláig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az őslénytan tanáraként működött, miközben az Őslénytani Intézet vezetője is volt.
Jelentős kutatásokat végzett a kőszénföldtan területén, elsősorban az esztergomi, dorogi, tokodi és tatabányai szénmedence, valamint a komlói kőszéntelep 1946 és 1949 közötti geológiai feltárásában játszott jelentős szerepet. Fontos eredményeket ért el Magyarország kőolajtermelésének tudományos kutatásában és gyakorlati kivitelezésében, valamint a gyöngyösoroszi érckutatás korszerű felelevenítésében. A bauxit magyarországi feltárásában is szerepet vállalt: a gánti, az Alsópere-pusztai és a nyirádi bauxit felfedezése és a bányászat megindítása is az ő nevéhez fűződik.
1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, azonban 1949-ben megfosztották tagságától. 1989-ben állították vissza tagságát. 1952-ben a föld- és ásványtudományok kandidátusa lett. Tagja volt az 1930-ban a Pénzügyminisztérium rendeletére alapított geológiai tanácsadó bizottságnak. A Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagja is volt, 1940 és 1941 között annak elnökeként dolgozott. 1954-ben a szervezet tiszteleti tagjává választották. Halálát agyéreltömődés okozta. Felesége Vass Ilona Rózsa volt, akivel 1946-ban kötött házasságot Budapesten.
Főbb művei A Rézhegység északi oldala (a Földtani Intézet 1911. évi jelentése, Budapest, 1912) A Rézhegység északkeleti és déli oldala (a Földtani Intézet 1912. évi jelentése, Budapest, 1913) Felső-oligocén fauna Magyarországból (Eine oberoligozäne Fauna aus Ungarn) (1914) Az esztergomvidéki szénterület bányaföldtani viszonyai (Rozlozsnik Pállal és Schréter Zoltánnal, Budapest, 1922) A Dunántúl bauxittelepei (Földtani Szemle, Budapest, 1923) Az Alpok szerkezete és keletkezése mai megvilágításban (Magyar Földrajzi Évkönyv, Budapest, 1927) Magyarország geológiája. I. rész (Pécs, 1929) Földgáz és petróleum Magyarországon (Földtani Értesítő, Budapest, 1937) A Kárpátok kialakulása (Földtani Értesítő, Budapest, 1938) Ősállattan (egyetemi tankönyv, Budapest, 1953)
Róla elnevezett taxonok
Aegoceras (Amblycoceras) telegdirothi Kovács, 1931. Kora jura ammonitesz Galaticeras telegdirothi (Kovács, 1934). Kora jura ammonitesz Riccardiceras telegdirothi (Géczy, 1967). Középső jura ammonitesz Salgirella (?) telegdirothi (Ormós, 1937). Kora jura brachiopoda Harpactocarcinus telegdirothi Tomor-Thirring, 1934. Eocén rák Aequipecten telegdirothi (Csepreghy-Meznerics, 1960). Oligocén kagyló Thracia telegdirothi Noszky, 1939. Oligocén kagyló Ampullina (Globularia) telegdirothi Gábor, 1936. Oligocén csiga Turricula telegdirothi (Noszky, 1936). Oligocén csiga Mitromorpha (Antimitra) telegdirothi Báldi, 1966. Oligocén csiga Terebra telegdi Finlay, 1927. Oligocén nyilascsiga. Helyettesítő név a Terebra simplex Telegdi Roth, 1914 helyett, mely a Terebra simplex Tenison-Woods, 1876 elsődleges homonimája. Actumnus telegdii (Müller, 1974). Miocén rák Pisidium telegdirothi Bartha, 1956. Pannon kagyló
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar geológusok Kategória:Magyar paleontológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek