Massimiliano Antonio "Max" Cavalera (1969. augusztus 4.–) brazil gitáros, aki a Sepultura metalegyüttes révén vált ismertté az 1980-as évek végén/1990-es évek elején. Jelenleg a Soulfly és a Cavalera Conspiracy együttesek frontembere.

Pályafutása 1983-ban megalapította a Sepultura metalegyüttest testvérével, a dobos Igor Cavalerával. Kezdetben death metalt játszottak, majd fokozatosan egyre több stílust építettek be zenéjükbe. Első lemezeik Brazíliában jelentek meg, de az 1989-es Beneath the Remains című harmadik albumuktól kezdve a Roadrunner Records adta ki lemezeiket, és nemzetközileg is ismert zenekar lettek. Max Cavalera 1996-ban a Sepultura sikereinek csúcsán lépett ki a zenekarból személyes ellentétek miatt.

1997-ben megalapította Soulfly nevű zenekarát, amely zeneileg a Sepulturával készített utolsó albumának (Roots, 1996) alternatív, nu metalos irányvonalát vitte tovább. Még a Sepultura-korszakban Cavalera létrehozott egy indusztriális zenei projektet Alex Newport gitárossal Nailbomb néven. A társulás egy stúdió- és egy koncertalbumot adott ki. 2007-ben a Sepulturából időközben szintén kivált öccsével közösen megalapították a Cavalera Conspiracy nevű zenekarukat, amely a következő évben meg is jelentette első albumát Inflikted címmel.

Diszkográfia Sepultura Bestial Devastation (EP, 1985) Morbid Visions (1986) Schizophrenia (1987) Beneath the Remains (1989) Arise (1991) Chaos A.D. (1993) Roots (1996) Under a Pale Grey Sky (2002) – koncertfelvétel 1996

Nailbomb Point Blank (1994) Proud to Commit Commercial Suicide (1995)

Soulfly Soulfly (1998) Tribe (EP, 1999) Primitive (2000) 3 (2002) Prophecy (2004) Dark Ages (2005) Conquer (2008) Omen (2010) Enslaved (2012) Savages (2013) Archangel (2015) Ritual (2018)

Cavalera Conspiracy Inflikted (2008) Blunt Force Trauma (2011) Pandemonium (2014)

Vendégszereplései Apocalyptica – Repressed című dal (2006) Deftones – Headup című dal (1997) Probot – Red War című dal (2004) Roadrunner United – Independent című dal (2005) Body Count – All Love is Lost című dala (2017)

Források Max Cavalera az AllMusic oldalán Sepultura biográfia Soulfly biográfia Cavalera Conspiracy biográfia Nailbomb biográfia

További információk Max Cavalera–Joel McIver: My bloody roots. A Sepulturától a Soulflyig és azon túl; ford. Dudich Ákos; Konkrét Könyvek, Bp., 2016

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Brazil emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Metalzenészek Kategória:Brazil gitárosok Kategória:Brazil énekesek Kategória:Olasz származású brazilok Kategória:Minas Gerais állambeliek Kategória:Belo Horizonte-iek Kategória:Rockénekesek Kategória:Élő személyek