Hüse Károly (Hajdúszoboszló, 1940. február 5. – Szolnok, 1978. május 26.) magyar katona, érdemes sportoló, polgári és katonai helyen beugró aranykoszorús katonai ejtőernyős.
Élete Hüse János mezőgazdasági dolgozó és Gönczi Etelka fia. Az I. számú Általános Iskolában tanult szülővárosában, 1954-ben fejezte be a nyolcadik osztályt. Ezután Budapestre ment szakmunkásképzőbe, ahol péktanulónak állt, 1957 júniusában kapta meg a szakmunkás bizonyítványát. Két évig dolgozott Hajdúszoboszlón a Kossuth utcai pékségben.
1953-tól kezdődően foglalkozott az ejtőernyőzéssel, legelőször 1954. március 29-én ugrott. 1958-ban első helyezést ért el a megyei ejtőernyős bajnokságon, 1960-ban célbaugró magyar bajnok, illetve a válogatott keret tagja lett. 1960. november 14-én hívták be katonának, melyet élethivatásának választott. Először továbbszolgálóként, majd hivatásosként szolgált szakaszvezetői rendfokozatban. 1964-ben országos- és egyúttal világcsúcsot állított fel Gödöllőn 1000 méteres késleltetett célbaugrásban. Felesége, Jobbágy Emília szintén ejtőernyős volt, ekkoriban Szolnokon laktak. Tiszti vizsgát tett, 1966-ban már alhadnagy volt. Sportolóként szinte az egész világot bejárta, 1976-ban az olaszországi világbajnokságon 5. helyezést ért el. Magyar sportoló addig nem ért el ilyen eredményt. 500. ejtőernyős ugrását 1962-ben hajtotta végre, ezt követte 1965-ben az 1000., 1968-ban a 2000., 1971-ben a 3000., 1974-ben a 4000., 1976-ban az 5000., végül 1977-ben a 6000., melyet Kubában hajtott végre. A világon ötödikként érte el ezt a számot.
1978. május 26-án hunyt el Szolnokon: gyakorló feladatának végrehajtása során, amikor 6262. (más források szerint 6263.) ugrása alkalmával életét vesztette. A Magyar Néphadsereg hősi halottjának tekintette, és posztumusz őrnaggyá léptették elő. Hajdúszoboszlón helyezték örök nyugalomra 1978. június 3-án, katonai tiszteletadás mellett. Két fiúgyermeke maradt árván.
Emlékezete Az ő emlékére rendezik meg minden évben a Hüse Károly Ejtőernyős Emlékversenyt. 2009-ben Szolnokon avatták fel mellszobrát.
Csapattag volt az alábbi világbajnokságokon 1964: NSZK 1966: NDK, Lipcse 1968: Ausztria, Graz 1970: Jugoszlávia 1972: USA, Kalifornia 1976: Olaszország, Róma
Legjobb eredményei 7. helyezés stílusugrásban, a világranglistán 6. helyezés egyéni összetettben kétszeres összetett magyar bajnok 34-szeres magyar rekorder
Jegyzetek
Források Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület Hüse Károly Hüse Károly őrnagy Felettesei küldték a halálba a világhírű magyar ejtőernyőst Borsonline, 2009.05.31. Szolnoki napló: In memoriam Hüse Károly
Kategória:Magyar ejtőernyősök Kategória:Hajdúszoboszlóiak Kategória:Magyar katonai felderítők Kategória:1940-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek