A B–11 (cirill betűkkel: Б–11) a Szovjetunióban az 1940-es évek második felében készített szállító helikopter, két egymás melletti főrotorral. Ez a gép volt az Ivan Bratuhin által vezetett OKB–3 tervezőiroda utolsó megépített gépe. Csak két prototípus készült belőle.

Története A B–11 elrendezésében és konstrukciójában az 1947-ben készült B–5 és B–10 típusú, két főrotoros helikopterekhez hasonlított. Mindegyik főrotort egy-egy AI–26 típusú csillagmotor hajtotta meg, amelyeket a rotorokat tartó szárny végén lévő áramvonalas burkolatba építettek. Két prototípusa készült. Az első 1948 júniusában, a másik szeptemberben repült először. A rotorlapátoknál nagy sebességnél azonban átesés jelentkezett, a helikopteren pedig vibrációt tapasztaltak. Emiatt az első géppel végzett próbarepüléseket megszakították és a földön próbálták kideríteni a vibráció okát, amíg a másik példánnyal korlátozott repülési próbákat végeztek ennek érdekében.

A második prototípus 1948. december 13-án a jobb oldali főrotor lapátjának törése miatt lezuhant, a kétfőnyi személyzet életét vesztette. Ezt követően a gépet áttervezték, nagyobb teljesítményű, AI–26GRF motorokat építettek be, majd 1949-ben újra kezdték a repülési próbákat. A rotorlapát átesésének problémája azonban újra jelentkezett. Bratuhin 1950 májusában módosította a rotort, és teljesen új, áttervezett rotorlapátokat alkalmazott. Az OKB–3 tervezőirodát azonban hamarosan megszüntették, a gép fejlesztését leállították.

Műszaki adatai Geometriai méretek és tömegadatok Rotorátmérő: 10 m Üres tömeg: 3398 kg Maximális felszálló tömeg: 4150 kg

Motor Típus: AI–26GRF héthengeres léghűtéses csillagmotor Száma: 2 db Maximális (felszálló) teljesítménye: 314 kW (550 LE) Névleges teljesítmény: 240 kW (420 LE)

Repülési jellemzők Maximális sebesség: 155 km/h Utazósebesség: 124 km/h Hatótávolság: 328 km Szolgálati csúcsmagasság: 2550 m (lebegésben 1200 m)

Források V. В. Savrov: Isztorija konsztrukcij szamoljotov v SZSZSZR 1938–1950 gg. (A repülőgép-konstrukciók története a Szovjetunióban 1938–1950 között), Masinosztrojenyije, 1994 Makszim Sztarosztyin: Vsze vertoljoti mira. Bratuhin B–11. (A világ helikopterei. Bratuhin B–11)

Külső hivatkozások A B–11 az Ugolok nyeba oldalán A Bratuhin helikopterek a cole.ru oldalon A B–11 részletes leírása az airspot.ru oldalon A B–11 leírása, fő műszaki adatai (fórum)

Kategória:Szovjet és orosz helikopterek Kategória:Katonai helikopterek