Henrik porosz királyi herceg (, teljes nevén Friedrich Heinrich Ludwig; Berlin, 1726. január 18. – Rheinsberg, 1802. augusztus 3.) porosz királyi herceg, a hétéves háborúban porosz királyi hadvezér, oroszországi és svédországi diplomata. Hadvezéri képességei és a kor vezető személyiségeivel fenntartott kapcsolata miatt széles körben elismert volt, azonban II. Frigyes porosz királlyal való nézeteltérései miatt alig jutott szerephez a porosz belügyekben.
Élete Származása és gyermekkora balra|70px Henrik porosz királyi herceg 1726. január 18-án jött világra a porosz fővárosban I. Frigyes Vilmos porosz király (1688–1740) és Zsófia Dorottya hannoveri és braunschweig–lüneburgi hercegnő (1687–1757) tizenharmadik gyermekeként, egyben hatodik fiaként. Édesapja a porosz királyi mellett a brandenburgi választófejedelmi címet is viselte; édesanyja braunschweigi hercegnőként született, a I. György brit király egyetlen leánygyermeke volt, azonban ennek ellenére sosem viselt brit hercegnői címet, mivel édesapja már a hercegnő házasságkötése után lett a szigetország uralkodója. A porosz királyi párnak tizennégy gyermeke született, azonban közülük tízen érték meg a felnőttkort, a többiek kisgyermekként elhaláloztak. Maga Henrik herceg az életben maradt fiúgyermekek közül a harmadik volt. Keresztvíz alá legidősebb fivére, a majdani II. Frigyes porosz király tartotta.
Zsófia Dorottya királyné gondosan választott ki fiai számára hugenotta magántanítókat, így a hercegek a latin és az olasz nyelv mellett a franciát is elsajátíthatták. Ez lényegbevágó volt, hiszen a porosz udvar nyelve ekkoriban a francia volt, a királyi család tagjai ezt használták hétköznapi társalgásaik során; emellett a francia kultúra átitatta az udvari életet, mintaként szolgált. Ugyanakkor a porosz uralkodó úgy utasította a fiúgyermekek nevelőit, hogy „arra ösztökélje őket, nehogy tudósok legyenek, hanem hivatásuk szerint bátor katonák és tisztek…” A hercegek életpályáját kiskorukban, egyéni képességeikre és álmaikra való tekintet nélkül eldöntötték, igazodva a porosz katonai hagyományokhoz. Henrik herceget annál is inkább a katonai pályára szánták, mivel harmadik fiúgyermekként kevés esélye volt a trón öröklésére. Ebből kifolyólag már kisgyermekként gyakorlatoztatták, tanítói vívást és lovaglást is oktattak neki. Neveltetése együtt folyt fiatalabb bátyjával, Ágost Vilmossal és öccsével, Ágost Ferdinánddal; ennek eredményeként ők hárman életük végéig szoros kapcsolatot ápoltak, közelebb álltak egymáshoz, mint többi testvérükhöz. bélyegkép|jobbra|250px|A herceg kisgyermekként 1740. május 31-én elhunyt I. Frigyes Vilmos király. Örökébe II. Frigyes lépett, aki nem pusztán az ország kormányzását vette át, hanem a királyi família családfőjének szerepét is. Az új király nemcsak öccseitől, de özvegy édesanyjától és már kiházasodott nővéreitől is elvárta, hogy eleget tegyenek parancsainak, ez pedig összetűzésekhez vezetett a királyi családon belül, elsősorban II. Frigyes és öccsei között. II. Frigyes az édesapjuk által kijelölt úton és meghatározott szellemiségben kívánta folytatni öccsei taníttatását és kiképzését: szeptemberben Henrik herceg mellé nevelőként Christoph Ludwig von Stillét rendelte, s ezzel együtt kinevezte a tizennégy éves herceget a 35. gyalogosezred ezredesévé. A herceg ily módon kénytelen volt bekapcsolódni az ugyanebben az évben kitört osztrák örökösödési háborúba.
Katonai pályafutása
Henrik herceg ténylegesen csak két évvel később követte fivéreit a hadszíntérre. Első ütközetében, az 1742. május 17-i győztes chotusitzi csatában segédtisztként vett részt, itt esett át a tűzkeresztségen. II. Frigyest már ekkor élesen bírálta amiatt, hogy nem habozik feláldozni katonái életét a győzelem elérése érdekében. A második sziléziai háború (1744–1745) elejétől fogva a herceg személyesen vezette ezredét az összecsapásokban. A harcok során tanúsított bátorságáért a porosz király 1745. július 15-én vezérőrnaggyá léptette elő a herceget. Henrik herceg ugyanekkor himlőt kapott, s emiatt ideiglenesen el kellett hagynia a sereget; a betegségből sikeresen felgyógyult ugyan, de arcát élete végéig hegek torzították. bélyegkép|balra|220px|Porosz könnyűgyalogság (Fülsiliere) a Henrik nevét viselő porosz 35. Henrik porosz herceg gyalogezredből (Infanterie-Regiment Prinz Heinrich von Preußen No.35).
A hétéves háború (1756–1763) kitörésekor Henrik herceg parancsnoksága alá egy dandárt rendeltek, így vett részt Szászország lerohanásában. 1757. február 16-án megkapta altábornagyi előléptetését; ezután tavasszal két bátyja oldalán részt vett a prágai csatában, ahol az osztrák jobbszárnyat leszakító hadművelet során kivívta tiszttársai és katonái elismerését. A kolíni csatában azonban az osztrák felmentősereg megverte a poroszokat, így a királyi csapatok kénytelenek voltak felhagyni a cseh főváros ostromával és visszavonulni szász területre. Henrik herceg James Keith tábornaggyal húzódott vissza; a franciák ellen 1757. november 5-én vívott rossbachi ütközetben a herceg a gyalogságot vezette, mely a végső csapást mérte a francia seregre. A harcok során a herceg sérülést szerzett, ennek ellenére a király őt nevezte ki a szászországi hadak tábornokának nevezte ki öccsét. Az Elba vonalánál vette fel a harcot az osztrák és a francia seregekkel, visszafoglalta a braunschweigi területeket. 1759-ben összefogó támadást indított a császári seregek ellen, a poroszok egészen a Majna vonaláig nyomultak előre. A háború közben azonban a II. Frigyes és Henrik között lévő ellentét egyre inkább kiéleződött, melyet jól példáznak a herceg a maxeni porosz vereség hatására lejegyzett szavai: „A király rángatott bele minket ebbe az embertelen háborúba, s csakis a tábornokok és katonák bátorsága ragadhat ki minket [a háborúból]. Attól a naptól fogva, hogy a seregemhez csatlakozott, csak fejetlenséget és szerencsétlenséget okozott. Valamennyi erőfeszítésem a hadjáratban és a szerencse, amely mindvégig segített, mindezeket Frigyes elveszítette.” További összekülönbözést eredményezett a fivérek között a kunersdorfi csata: az 1759. augusztus 12-i ütközet első porosz támadása után a herceg azt javasolta, hagyják visszavonulni az ellenséget, a király ellenben a további támadás mellett döntött, s ez a csata súlyos következményekkel járó elvesztéséhez vezetett. 1760-ban a herceget parancsnokként vezényelték a sziléziai hadszíntérre; Boroszló felmentésével megakadályozta az orosz és az osztrák seregek egyesülését. Őszi betegeskedéséből való felgyógyulása után 1761-ben a szász területekre tért vissza, ahol a katonai irányítás mellett az adminisztrációért és a polgári lakosságért is felelős volt. A hadiszerencse a poroszoknak kedvezett, minthogy az orosz cárnő halála után utódja visszavonta a cári seregeket, és békét kötött a poroszokkal. 1762. október 29-én a freibergi ütközetben, a hétéves háború utolsó nagy összecsapásában Henrik herceg kivívta a győzelmet a poroszok számára a gróf Hadik András vezette osztrák seregek ellenében.
A győztes freibergi csatával véget ért a katonai pálya Henrik porosz királyi herceg számára. Bátyja földbirtokokkal jutalmazta és ismerte el érdemeit – ezek mintegy tallérral emelték a herceg bevételeit –, azonban további szolgálataira nem tartott igényt. Harminchét évesen a porosz herceg, noha továbbra is egy ezred tiszteletbeli vezetője maradt, visszavonult az aktív katonai szolgálattól. Később a bajor örökösödési háború okán még egyszer visszatért a katonáskodáshoz.
Diplomáciai szereplése
A hétéves háborút követő, mintegy hatévnyi mosolyszünet a porosz király és öccse között fokozatosan oldódott, II. Frigyes mind gyakrabban kérte ki fivére véleményét külpolitikai és diplomáciai kérdésekben, véget vetve a herceg „rheinsbergi remeteségének”. 1764-ben a porosz uralkodó kölcsönös katonai segítségről szóló szerződést kötött a férje elleni merényletet követően, nemrégiben trónra került II. Katalin orosz cárnővel. II. Frigyes arra is ígéretet tett a német származású orosz uralkodónőnek, hogy támogatja svédországi politikáját: a cárnő a svéd országgyűlésben igyekezett nagyobb befolyást szerezni az oroszbarátoknak, szemben a franciákhoz húzó szárnnyal.
Lujza Ulrika svéd királyné, a porosz király és Henrik herceg nővére az oroszokkal szembehelyezkedve a svéd királyi hatalom megerősítésén fáradozott; ezért a cárnő a porosz udvar közbenjárását kérte a kínos ügyben. II. Frigyes Henrik herceget kérte fel arra, hogy a svéd udvarba utazván próbáljon meg hatni nővérükre. A herceg stockholmi küldetése sikerrel végződött, minekutána 1770 októberében továbbutazott az orosz fővárosba találkozni a cárnővel, akinek szimpátiáját hamar megnyerte. A herceg és a cárnő közötti baráti viszonyt közös érdeklődésük a művészetek, a filozófia és a tudományok iránt alapozta meg; életük végéig rendszeres levelezésben álltak. A királyi herceg szentpétervári látogatása mögött valójában az oroszokkal Lengyelország felosztásáról folytatott tárgyalások húzódtak meg, ahol a herceg képviselte a porosz kormányt és próbálta meg a poroszoknak kedvező álláspont felé terelgetni a cárnőt. A herceg az ország északnyugati részéből követelt egy darabot, hogy egyesítse Poroszország keleti és nyugati tartományait. Az orosz–porosz megállapodást 1772. február 6-án írták alá. Egyezkedéseikbe később az osztrákokat is bevonták az európai egyensúly fenntartása érdekében. Noha a hercegnek az oroszok felajánlották mind a lengyel, későbbiekben mind az egyesíteni remélt Havasalföld és Moldva koronáját, ezen tervek azonban II. Frigyes ellenkezésén megbuktak.
bélyegkép|220px|Henrik porosz herceg (Antoine Pesne, 1745)
1776-ban Henrik herceg megint a cári udvarba látogatott, hogy segítséget kérjen az oroszoktól a lengyelekkel kapcsolatosan felmerült nehézségek kezeléséhez. Ottléte alatt hunyt el gyermekszülés közben a trónörökös felesége, Natalja Alekszejevna nagyhercegné. II. Katalin cárnő mihamarabb új hitvest szeretett volna találni fiának, Henrik herceg pedig a porosz–orosz kapcsolatok erősítésének reményében unokahúgát, Zsófia Dorottya württembergi hercegnőt ajánlotta. Pál orosz trónörökös a porosz herceggel együtt utazott vissza német területre, hogy az eljegyzés előtt személyesen is megismerkedhessen a hercegnővel. Zsófia Dorottya megnyerte a nagyherceg tetszését; a kézfogó megtartása után a jegyespár öt napig Rheinsbergben vendégeskedtek Henrik hercegnél.
1777-ben III. Miksa bajor választófejedelem elhunytával kihalt a Wittelsbach-ház bajor ága, és ezt kihasználva az osztrákok jelentős területeket szereztek a bajor választófejedelemségből, ez azonban sértette a porosz érdekeket. 1778-ban bátyja parancsára Henrik királyi herceg porosz erőkkel benyomult a szász és cseh területekre, megrekesztve ezzel az amúgy is zátonyra futott tárgyalásokat és megkezdve a bajor örökösödési háborút. Csehországban a Ernst Gideon von Laudon vezette osztrák haderőkkel került szembe a herceg. A viszonylag kevés nyílt csatát hozó ellenségeskedés nem vezetett eredményre, Henrik herceg – kifogyván az ellátmányból – a tél folyamán visszavonult Szászországba. Drezdából ajánlotta fel lemondását fivérének, aki hosszas habozás után végül elfogadta azt.