Mészárovics György (Budapest, 1945 – 2021. október 1.) magyar ejtőernyős sportoló. Beceneve „Kölyök”.

Életpálya Tizenhat éves korában indult a sportpályafutása, eleinte bokszolt, súlyt emelt. Egy alkalommal munkahelyi ismerőse elhívta az ejtőernyősök edzőtermébe. Polgári foglalkozása idomszerész a Csepeli Acélműben.

Az elméleti foglalkozások, a tornatermi edzések és a társaság összetartó ereje hatására ejtőernyős lett. 1962-ben egy An–2-es repülőgépből hajtotta végre ez első ugrását. A kétéves sorkatonai szolgálatot nem ejtőernyősként töltötte le. 1965-ben a budaörsi Vasvári Pál laktanyába vonult be rádiótávírásznak. Sorkatonai szolgálata előtt már 250 ugrással rendelkezett. A katonaságnál összeszedett betegszabadsága alatt benevezett a gödöllői repülőtéren rendezett Budapest-bajnokságra. Összetett eredményével az ezüstérmet szerezte meg. 1970-től 1989-ig a nemzeti válogatott tagja volt. Később a gödöllői reptéren minden lehetőséget megragadott, hogy ugorhasson. Több nemzetközi versenyen eredményesen szolgálta a magyar ejtőernyőzést. 1974-ne tartalékosként behívták Szentkirályszabadjára a katona válogatottba. Hivatásos katona maradt, Szolnokra jártak át Mi–8-asból ugrani. 1984-ben Szolnokra került, 1988-ban Börgöndre, a futárhelikopter-ezredhez, ejtőernyőraktár-vezetőnek. Ejtőernyőzés szempontjából a legszebb évei voltak. A Mi–2-es és Kamov helikopterből rengeteg ugrási lehetősége volt. 1991-ben vonult nyugállományba. Hivatásos katonaként az ejtőernyők beugrásával foglalkozott. A magyar és a magyar katona-válogatott tagja, majd segédedzője. Ejtőernyős ugrásainak száma: 16030.

Sportegyesületei Nehézipari Minisztérium Cskalov Repülő és Ejtőernyős Klub Honvéd Sportrepülő Klub

Sporteredmények 1972-ben negyedmagával abszolút nulla ugráseredménnyel világcsúcs beállítást értek el. 1979. szeptember 27-én sikeresen végrehajtotta 5000. ugrását, hazánkban Hüse Károly után másodikként. 1988-ban sikeresen végrehajtotta – a világon harmadikként – a 10 000. ugrást.

Világbajnokság A XI. Ejtőernyős Világbajnokság megrendezésére 1972. augusztus 5. és augusztus 20. között került sor az Egyesült Államokban, Oklahoma államban, Tahlequah városának repülőterén, ahol válogatottal vett részt a világbajnokságon: Kovács József, Varga József, Hüse Károly, Janovics Ferenc. XII. Ejtőernyős Világbajnokság rendezési jogát Magyarország kapta, megrendezésre 1974. július 25. és augusztus 12. között került sor Szolnokon. Válogatott társai: Kovács József, Varga József, Nagy Endre, Ecsédi András. A XIII. Ejtőernyős Világbajnokságra 1976. szeptember 10. valamint szeptember 26. között Olaszországban, Rómában a Guidonai repülőtéren került sor, ahol válogatott társai: Varga József, Tímár Vince, Janovics Ferenc, Hüse Károly voltak. a magyar csapat a negyedik helyen végzett /0,62 m./, A XIV. Ejtőernyős Világbajnokságra 1978. augusztus 26. és szeptember 6. között került sor Jugoszláviában, Zágrábban. A válogatott további tagjai: Tímár Vince, Juhász Zoltán, Varga József és Janovics Ferenc. A XV. Ejtőernyős Világbajnokságra 1980. augusztus 15. illetve augusztus 28. között Bulgáriában, Kazanlak városában került sor, ahol magyar férfi válogatott további tagjai: Juhász Zoltán, Janovics Ferenc, Tímár Vince és Varga József volt. A XVI. Ejtőernyős Világbajnokságra 1982. augusztus 6. - augusztus 20. között Csehszlovákiában Losoncon került sor. A magyar férfi válogatott további tagjai: Tímár Vince, Pintér József, Kardos János és Juhász Zoltán volt. A XVII. Ejtőernyős Világbajnokságot 1984. augusztus 29. - szeptember 9. között Franciaországban rendezték meg, ahol a válogatott további tagjai: Dér László, Horváth László, Kardos János, Mengyán Pál voltak.

Magyar bajnokság ötszörös egyéni magyar bajnok, csapatban többszörös magyar bajnok

Szakmai sikerek Többször az Év legeredményesebb ejtőernyős sportolója, A Nemzetközi Repülő Szövetség (FIA) háromgyémántos kitüntetettje, Aranykoszorús 1. osztályú ejtőernyős, 2019-ben ejtőernyős életútja elismeréseként a Magyar Ejtőernyős Szövetség, Mészárovics Györgynek életműdíjat adományozott.

Jegyzetek

Források

Szödi Sándor: Az ejtőernyőzés áttekintése, története a selyemszárnyak története – 1993. Budapest, Műszaki Könyvkiadó

További információk

Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar ejtőernyősök