Juhász István (Püspökladány, 1937. január 16. – Kazincbarcika, 1993. május 1.) magyar római katolikus pap, Kazincbarcika önálló lelkésze (1964–1982), majd plébánosa (1982–1993).

Élete és pályafutása 1960. június 16-án szentelték pappá. 1960 és 1964 között Berentén szolgált segédlelkészként. 1964-ben Kazincbarcika kihelyezett lelkésze lett, 1964–1982 közt pedig Kazincbarcikán működött önálló lelkészként. 1982-től 1993-ban bekövetkezett haláláig Kazincbarcika plébánosa volt.Kazincbarcika. In: Juhász István „hihetetlen energiával, merész tervekkel és kifinomult ízléssel” felújíttatta Kazincbarcika 1913-ban felszentelt katolikus templomát, az Ávilai Nagy Szent Teréz-templomot, amely csak 1982-ben kapta meg a plébániatemplomi rangot. A plébános 1993. május 1-jén hunyt el Kazincbarcikán 56 éves korában. Síremléke a kazincbarcikai temetőben található.

Részben közel harmincéves egyházszervező, közösségteremtő munkásságának köszönhető, hogy – mivel az Ávilai Nagy Szent Teréz-templom az 1990-es évek végére egyre szűkebbnek bizonyult a hívők számára – felvetődött egy nagyobb méretű templom megépítése Kazincbarcikán. Hosszú előkészítő- és tervező-, valamint négyévi építőmunka után 2007. augusztus 25-én került sor a Szent Család római katolikus templom felszentelésére.

Galéria

Jegyzetek

Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Püspökladányiak Kategória:Kazincbarcikaiak Kategória:1937-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek