Ablonczy Balázs (Budapest, 1974. június 26. –) magyar történész, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense. Kutatási területe a két világháború közötti Magyarország története. 2011–2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.

Pályafutása Édesapja Ablonczy László, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója. PhD fokozatát 2004-ben szerezte, Teleki Pál a két világháború között (1921–1938) témájában.

2002-től 2007-ig a Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Intézetének munkatársa, 2004-től tudományos főmunkatársa volt. 2002 és 2006 között a Pro Minoritate, 2006-tól a Kommentár című folyóirat főszerkesztője. 2007-ben rövid ideig a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársa Szentendrén, majd a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató intézetének tudományos munkatársa. 2008 óta az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa.

2011. március 1-jén négy évre a Párizsi Magyar Intézet igazgatójának nevezték ki.

A Lendület program 2016. évi, II. kategóriás díjazottja. Az általa vezetett Lendület-kutatócsoport a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára készülve a témával kapcsolatos kutatást végez.

A francia-magyar diplomáciai kapcsolatok területén mutatott szakértői tevékenysége folytán 2026 augusztusában Orbán Anita külügyminiszter felkérte francia nagykövetnek.

Baka András köztársasági elnök 2026. szeptember 1-jei hatállyal egyetemi tanárnak nevezte ki.

Művei Folyamatok a változásban. A hatalomváltások társadalmi hatásai Közép-Európában a XX. században; szerk. Ablonczy Balázs, Fedinec Csilla; Teleki László Alapítvány, Bp., 2005 Teleki Pál. Budapest, Osiris, 2005 Pál Teleki – The Life of a Controversial Hungarian Politician. Wayne (NJ), Hungarian Studies Publications, 2007. Trianon-legendák. Jaffa, 2010 A visszatért Erdély, 1940-1944. Jaffa, 2011 Trianon-legendák; 2. jav. kiad.; Jaffa, Bp., 2015 A visszatért Erdély, 1940–1944; 2. jav. kiad.; Jaffa, Bp., 2015 Keletre, magyar! A magyar turanizmus története; Jaffa, Bp., 2016 A miniszterelnök élete és halála. Teleki Pál, 1879–1941; Jaffa, Bp., 2018 (Modern magyar történelem) Ismeretlen Trianon. Az összeomlás és a békeszerződés történetei 1918–1921; Jaffa, Bp., 2020 Száz év múlva lejár? – Újabb Trianon-legendák; Jaffa, Bp., 2022 Az utolsó nyár ; Jaffa, Bp., 2024 Távol Párizstól – Magyar–francia viszony(ok) a két világháború között''; ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Történettudományi Kutatóintézet, 2026Távol Párizstól (Torint.elte.hu,2026-07-29. Hozzáférés: 2026-09-22)

Jegyzetek

Kategória:Magyar történészek Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Palládium díjasok Kategória:Pethő Tibor-emlékérmesek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Lendület ösztöndíjasok