Trevor John "Tabby" Callaghan (1981. április 22 – ) ír származású zenész. A The X Factor első évadában ért el harmadik helyezést 2004-ben.
A kezdetek Callaghan rengeteg együttesben játszott tizenéves korában is. Sligóban nőtt fel testvérével, Dominiccal, akivel 1998 körül létrehozta első igazi együttesét, mely a Petronella nevet kapta. Az együttes Írországban akkor ért el némi sikert, mikor kiadta Feeling So Low című kislemezét, mely az Irish top 20 listán jelent meg. A Petronella a Star for a Night fellépője is volt.
The X Factor Miután a Petronella feloszlott, Callaghan létrehozta a Boomot, későbbi nevén DZ5t. A csapat jelentkezett az ITV tehetségkutatójába, a The X Factorba, viszont tudomásul kellett venniük, csak éneklő együttesek jelentkezhetnek a műsorba. Simon Cowell, Louis Walsh és Sharon Osbourne tanácsára szólóénekesként újra jelentkezett a műsorba. Sharon Osbourne választotta őt, hogy magával vigye az élő showba. Callaghan harmadikként távozott a versenyből.
Az X Factor után Az X Factor után Callaghan kiadta első kislemezét Írországban, melynek címe Number One (eredeti címe Holes in My Shoes, ahogy azt korábban bejelentette). A dalt Callaghan mellett Mark Hudson szerezte. A B-oldala a Slade slágerének (My Oh My) feldolgozása lett. A kislemezt csak Írországban adták ki, az ír listákon 7. helyezést ért el az első héten.Listing for Callaghan on IMDB
További kislemezeket is tervezett egy albumhoz. Egy King of the Town című dalt tervezett 2007-re, viszont sosem jelent meg a felvétel. Viszont Gotta Get Control című kislemeze 2011. április 22-én megjelent letölthető formátumban. Albumát 2012-ben tervezi kiadni.
Diszkográfia Albumok Bread Vs. Art (2010)
Kislemezek
Petronella Drowning (1999) Feeling So Low (1999) Oh No (1999) Greed
Tabby Number One (2005) Gotta get Control (2011)
Tabby & The Tsars Never Forget You (2006) Brendan's Song (2006) Never Forget You (2006) Take A Swing (2006)
Jegyzetek
Kategória:Ír énekesek Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek