Elizabeth Woolridge Grant (New York, 1985. június 21. –), művésznevén Lana Del Rey amerikai énekes-dalszerző. Munkássága leginkább filmzenei jellegéről és a tragikus romantika, a csillogás és a melankólia feltárásáról ismert, gyakori utalásokkal a popkultúrára és az 1950–1970-es évek americana stílusára. Vintage hollywoodi csillogást idéző stílusát videóklipjei is bemutatják. Számos elismerést kapott, többek között egy MTV Video Music Awards-díjat, három MTV Europe Music Awards-díjat, két Brit Awards-díjat, két Billboard Women in Music-díjat és egy Satellite Awards-díjat, emellett tizenegy Grammy-díjra és egy Golden Globe-díjra jelölték. A Variety a Hitmakers Awardson „a 21. század egyik legbefolyásosabb énekes-dalszerzőjeként” ismerte el. A Rolling Stone 2023-ban Del Rey-t felvette „Minden idők 200 legjobb énekese” listájára, míg testvérkiadványuk, a Rolling Stone UK „A 21. század legnagyobb amerikai dalszerzőjének” nevezte meg.
New York állam északi részén nőtt fel, de 2005-ben New York City-be költözött, hogy beindítsa zenei karrierjét. Számos projekt után, köztük a 2010-ben megjelent, saját magáról elnevezett debütáló stúdióalbumával, Del Rey áttörését 2011-ben a Video Games című kislemezének sikere hozta meg; ezt követően lemezszerződést kötött a Polydorral és az Interscope-pal. Kritikai és kereskedelmi sikert ért el második albumával, a Born to Die-jal (2012), amelyről megjelent Summertime Sadness című dala. A Born To Die lett az első listavezető albuma az Egyesült Királyságban, illetve világszerte a listák élén szerepelt. Del Rey harmadik albuma, az Ultraviolence (2014) a gitárközpontú hangszerelés nagyobb mértékű használatát mutatta be, és az amerikai Billboard 200-as lista élén debütált.
Negyedik és ötödik albuma, a Honeymoon (2015) és a Lust for Life (2017) a korábbi kiadványok stílusjegyeihez való visszatérést jelentette, míg a kritikusok által elismert hatodik album, a Norman Fucking Rockwell! (2019) a soft rock jegyeit hordozza; a 62. Grammy-díjátadón Az év albumának jelölték, és a Rolling Stone is beválasztotta „Minden idők 500 legjobb albuma” közé. Következő stúdióalbumai, a Chemtrails over the Country Club és a Blue Banisters 2021-ben jelentek meg, és az americana-t fedezték fel. Del Rey együttműködött Taylor Swifttel a Snow on the Beach-en, Swift tizedik stúdióalbumán, a Midnights-on (2022); a dal a negyedik helyen debütált az amerikai Billboard Hot 100-as listán, ami Del Rey legmagasabb pozíciója a listán. Del Rey kilencedik stúdióalbuma, a Did You Know That There’s a Tunnel Under Ocean Blvd később, 2023-ban jelent meg, a címadó dal és a kritikusok által elismert A&W című kislemezzel népszerűsítve, utóbbit a Rolling Stone „Minden idők 500 legjobb dala” közé választotta. Még ugyanebben az évben megjelent a Billboard Global 200 Top 20-as slágere, a Say Yes to Heaven.
Del Rey közreműködött filmzenéken is; 2013-ban ő írta és játszott a kritikusok által elismert Tropico című rövid musicalben, valamint kiadta a Young and Beautiful című dalt A nagy Gatsby című romantikus drámához, amelyet a kritikusok nagyra értékeltek, és Grammy-, illetve Critics’ Choice Awards-díjra jelölték. 2014-ben felvette a Once Upon a Dream című dalt a Demóna című fantasy-kalandfilmhez, valamint a Nagy szemek című életrajzi film címadó betétdalát, amelyet Golden Globe-díjra jelöltek. Del Rey közreműködött a Don’t Call Me Angel című kollaborációban is a Charlie angyalai (2019) című akcióvígjátékhoz. Del Rey kiadta a Violet Bent Backwards Backwards over the Grass (2020) című vers- és fotógyűjteményét.
Gyermekkora Elizabeth Grant 1985. június 21-én született Manhattanben, New Yorkban, ; ; Robert England Grant Jr., a Grey Group szövegírójának és Patricia Ann „Pat” Grant (született Hill), ugyanennek a vállalatnak az ügyfélkapcsolati vezetőjének gyermekeként. Van egy húga, Caroline „Chuck” Grant, és egy öccse, Charlie Grant. Katolikusnak nevelkedett, skót és angol származású. Egyéves korában a család a New York állambeli Lake Placidbe költözött. Lake Placidben édesapja egy bútorgyártó cégnél dolgozott, mielőtt internetes domain-befektető vállalkozó lett; édesanyja tanítónőként dolgozott. Általános iskolás korában a St. Agnes Schoolba járt, és elkezdett énekelni a templomi kórusban, ahol kántor volt.
Egy évig abba a középiskolába járt, ahol az édesanyja tanított, de 14-15 éves korában a szülei a Kent Schoolba, egy connecticuti episzkopális bentlakásos iskolába küldték, hogy leszokjon az alkoholról. Az alkoholizmus, a kábítószerekkel együtt, tinédzserkorában kezdődött, és olyannyira súlyos problémává vált, hogy az egész családja, beleértve magát Grantet is, aggódott. Grant egy interjúban megosztotta: „Igazából ezért küldtek bentlakásos iskolába 14 évesen – hogy kijózanodjak”. A nagybátyja, aki felvételiztető munkatárs volt az iskolában, biztosította neki a pénzügyi támogatást, hogy oda járhasson. Grant elmondása szerint tizenéves és korai felnőtt évei nagy részében nehezen barátkozott. Elmondása szerint már fiatal korától kezdve foglalkoztatta a halál, és annak szerepe a szorongás és az elidegenedés érzésében:
Grant később otthagyta az iskolát, hogy elvonóra menjen; 2003 óta tiszta. Egy évig Long Islanden élt a nagynénjénél és a nagybátyjánál, és pincérnőként dolgozott. Ez idő alatt Grant nagybátyja megtanította őt gitározni, és „rájött [hogy] valószínűleg millió dalt tudna írni azzal a hat akkorddal”. Nem sokkal később elkezdett dalokat írni és fellépni a város különböző éjszakai klubjaiban különböző neveken, mint például „Sparkle Jump Rope Queen” és „Lizzy Grant and the Phenomena”. „Mindig is énekeltem, de nem terveztem, hogy komolyan folytatom” – mondta:
Eredetileg a New York állambeli Geneseóban található SUNY Geneseo-ra járt, de félbehagyta a tanulmányait, hogy egy évet kihagyjon. 2004 őszén, 19 évesen Grant beiratkozott a Fordham Egyetemre a New York-i Bronxban, ahol filozófia szakra járt, metafizika szakirányon. Elmondása szerint azért választotta ezt a szakterületet, mert ez „áthidalta az Isten és a tudomány közötti szakadékot... Érdekelt Isten és az, hogy a technológia hogyan hozhat közelebb minket ahhoz, hogy megtudjuk, honnan jöttünk és miért”.
Pályafutása
2005–2010: Karrier kezdete és első felvételek
2005 tavaszán, még főiskolás korában Del Rey egy hét számot tartalmazó középlemezt (EP) jegyeztetett be a United States Copyright Office-nál; a kérelem címe Rock Me Stable volt, és egy másik cím, a Young Like Me is szerepelt rajta. Egy második EP, From the End címmel szintén Del Rey akkori művésznevén, May Jailer néven került felvételre. 2005 és 2006 között May Jailer néven felvett egy akusztikus albumot, Sirens címmel, amely 2012 közepén kiszivárgott az internetre.
Első nyilvános fellépésén, 2006-ban a Williamsburg Live Songwriting Competition keretében Del Rey találkozott Van Wilsonnal, a David Nichtern tulajdonában lévő független kiadó, a 5 Points Records A&R képviselőjével. 2007-ben, amikor még a Fordham végzős hallgatója volt, No Kung Fu címmel akusztikus számokat tartalmazó demókazettát küldött be az 5 Pointsnak, amely dollár értékű lemezszerződést ajánlott neki. A pénzből a New Jersey állambeli North Bergenben található Manhattan Mobile Home Parkba, egy lakókocsiparkba költözött, és David Kahne producerrel kezdett el dolgozni. Nichtern így emlékezett vissza: „Az volt a tervünk, hogy mindent elrendezünk, és lesz egy lemezünk, és a főiskola elvégzése után rögtön turnézni fog. Mint sok művész, ő is átalakult. Amikor először jött hozzánk, egy kis akusztikus gitáron játszott, egyenes szőke hajjal, nagyon csinos fiatal nő volt. Kicsit komor, de nagyon intelligens. Ezt már hallottuk. De nagyon gyorsan tovább fejlődött.”
Del Rey 2008-ban diplomázott filozófia szakon a Fordham Egyetemen, majd Lizzy Grant néven kiadott egy háromszámos EP-t, a Kill Kill-t, amelyen Kahne produceri munkája volt hallható. Az énekesnő elmagyarázta: „David csak egy nappal azután kérte, hogy dolgozzon velem, hogy megkapta a demómat. Őt egy olyan producerként ismerik, aki nagyon tisztességes, és akinek érdeke volt, hogy olyan zenét csináljon, ami nem csak pop”.” Del Rey eközben közösségi munkát végzett hajléktalanok és drogfüggők megsegítésére; a főiskolán kezdett el érdeklődni a közösségi munka iránt, amikor „egy országot átszelő útra indult, hogy egy indián rezervátumban házakat fessen és építsen újjá”.
A bemutatkozó albumához választott művésznevéről így nyilatkozott: „A nevet úgy akartam, hogy a zenét is hozzá tudjam alakítani. Akkoriban elég sokat jártam Miamiba, sokat beszéltem spanyolul a kubai barátaimmal – a „Lana Del Rey” a tengerparti csillogásra emlékeztetett minket. Gyönyörűen hangzott a számból.” A nevet Lana Turner amerikai színésznő és a Ford Del Rey autótípus ihlette, amelyet Brazíliában gyártottak és árultak az 1980-as években. Kezdetben a Lana Del Ray írásmódot használta, ezen a néven jelent meg 2010 januárjában önmagáról elnevezett debütáló albuma. Apja segített az album népszerűsítésében, amely egy rövid ideig megvásárolható volt az iTunes-on, mielőtt 2010 áprilisában eltávolították. Kahne és Nichtern egyaránt azt mondta, hogy Del Rey visszavásárolta a jogokat a 5 Points-tól, mivel azt akarta, hogy a lemez ne legyen forgalomban, hogy „meggátolja a jövőbeni terjesztési lehetőségeket – ez bizonyíthatja azokat a pletykákat, amelyek szerint az eljárás egy kiszámított stratégia része volt”.
Del Rey három hónappal a Lana Del Ray megjelenése után találkozott menedzsereivel, Ben Mawsonnal és Ed Millett-tel, akik segítettek neki kiszállni a 5 Points Records-szal kötött szerződéséből, ahol szerinte „semmi sem történt”. Nem sokkal később Londonba költözött, és Mawsonnal élt együtt „néhány évig”. 2010. szeptember 1-jén Del Rey szerepelt a Mando Diao MTV Unplugged-koncertjén a berlini Union Film-Studiosban. Ugyanebben az évben szerepelt a Poolside című rövidfilmben, amelyet több barátjával készített.
2011–2013: Áttörés a Born to Die és a Paradise lemezekkel 2011-ben Del Rey saját készítésű videóklipeket töltött fel a YouTube-ra a Video Games és a Blue Jeans című dalaihoz, amelyekben vintage felvételek és a webkameráján éneklő felvételek váltakoznak. A Video Games klipje hatalmas internetes szenzációvá vált, aminek köszönhetően Del Rey-t leszerződtette a Stranger Records, hogy a dalt debütáló kislemezként kiadja. Ezt a The Observer-nek nyilatkozta: „Pár hónapja tettem fel a netre ezt a dalt, mert ez volt a kedvencem. Hogy őszinte legyek, nem ez lett volna az első kislemezem, de az emberek nagyon jól reagáltak rá”. A dalért 2011 októberében elnyerte a „Next Big Thing” Q-díjat, 2012-ben pedig a Legjobb kortárs dalnak járó Ivor Novello-díját. Ugyanebben a hónapban közös megállapodást írt alá az Interscope Records és a Polydor lemezkiadóval, hogy kiadják második stúdióalbumát, a Born to Die-t. Ugyanebben az évben kezdett el randizni Barrie-James O’Neill skót énekessel. A pár 2014-ben három együtt töltött év után szakított. Del Rey 2012. január 14-én előadott két dalt az albumról a Saturday Night Live-ban, de negatív visszhangot kapott a kritikusoktól és a nagyközönségtől, akik vokálisan ingatagnak ítélték az előadást. Korábban megvédte a műsorban való szereplését, mondván: „Jó zenész vagyok ... Régóta énekelek, és azt hiszem, hogy [az SNL alkotója] Lorne Michaels tudja ezt ... ez nem egy véletlen döntés volt”.