Jules Michelet [ejtsd: mislé] (Párizs, 1798. augusztus 21. – Hyères, 1874. február 9.) francia történetíró és bölcsész.

Életútja

Pályája korán kezdődött: 23 éves korában már történelemtanár volt a Collège Rollinban. 1826-ban jelent meg első könyve.A júliusi forradalom után a nemzeti levéltárban a történelmi osztály főnökévé tették, majd egyidejűleg François Guizot helyettesének hívták meg a Sorbonnehoz, Lajos Fülöp pedig Klementina hercegnő (a későbbi I. Ferdinánd bolgár cár édesanyja) történelemtanárává nevezte ki. Ezen időtől kezdve egymást követték történelmi művei.1838-ban az akadémiába választották és egyúttal a történelemtanár lett a Collège de France-ban.Elkötelezett demokratikus és köztársasági nézetei miatt sok kellemetlenségnek és üldöztetésnek volt kitéve. 1850-ben elvesztette tanszékét, később, miután vonakodott az 1852. január 14-ei alkotmányra megesküdni, felmentették ama hivatalától is, melyet a levéltárban viselt.Ettől kezdve többnyire Bretagne-ban élt visszavonultan és nagyobb műveinek kidolgozásával elfoglalva. Itt rendezte sajtó alá két legjelentősebb művét: Histoire de France és Histoire de la Révolution française (Páris 1853, 7 köt., és 1879, 9 köt.). 1870-ben Olaszországba utazott és a Franciaország vereségével végződő porosz–francia háború hatása alatt pesszimisztikus érzéssel szemlélte hazája megaláztatását.

Művei

Tableau chronologique de l'histoire moderne (Párizs, 1826) Histoire Romaine: République (Párizs, 1831) Prévis de l'histoire de France, jusqu'à la Révolution française (uo. 1833 és 1841) Précis de l'histoire moderne (uo. 1828 és 1876) Histoire de France (jusqu'au XVIe siècle, 3 kötet) Mémoires de Luther (uo. 1845, 2 kötet) Origines du droit français cherchées dans les symboles et formules du droit universel (uo. 1837) Des Jésuites (uo. 1843) Le prêtre, la femme et la famille (uo. 1845) Le peuple (uo. 1846) Histoire de France (Páris 1853, 7 köt., és La France devant l'Europe (Firenze, 1871) Histoire du XIX siècle (1815-ig) (Párizs, 1872–75, 3 kötet) Histoire de la Révolution française (1879, 9 köt.)

Kisebb munkái: L'oiseau, L'insecte, L'amour, La femme, La mer (ford. Lővei Klára, Pest, 1868) La sorcière stb.

Magyarul A Histoire de la Révolution française (A francia forradalom története) című nagy művét, melyben lelkesedéssel szól a szemében magasztos istenítéletről, a jakobinusok vezéreit is dicsőíti, De Gerando Antonina fordította le, mint ahogy Jeanne d’Arc-ról szóló könyvét is.

A tenger; ford. Lővei Klára; Emich Ny., Pest, 1868 Michelet Gyulaː Lengyel- és Oroszország Kosciusko legendája; ford. Gerando Antonina; Franklin, Bp., 1878 (Olcsó könyvtár) A franczia forradalom története, 1-6; ford. De Gerando Antonina; Stein, Kolozsvár, 1884–1886 D'Arc Johanna; ford. Antonina de Gerando; Ajtai, Kolozsvár, 1893 (Teleki Blanka Kör) Jules Michelet: A nő, a család. Részletek Michelet "Du prétre de la femme, de la famille" c. művéből; ford. Gábor Ignác / Multatuli: Az igazi házasság. Máté fejezetének új variánsa; ford. Gábor Ignác; Forradalmi Könyvtár, Bp., 1918 (Forradalmi könyvtár) Franciaország történetének 1869-es előszava; ford. Nagy Géza; inː Ima az Akropoliszon. A francia esszé klasszikusai; vál., előszó, tan. Gyergyai Albert, jegyz. Somló Vera, Szávai János; Európa, Bp., 1977

Jegyzetek

Források

További információk Jules Michelet: A franczia forradalom története A 12 kötet teljes szövege, ford. De Gerando Antonina (mek.oszk.hu).

Kategória:Francia történészek Kategória:1798-ban született személyek Kategória:1874-ben elhunyt személyek Kategória:Francia írók Kategória:Francia műfordítók Kategória:Francia egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Levéltárosok Kategória:A Francia Akadémia tagjai Kategória:A Père-Lachaise-ben eltemetett személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai