bélyegkép|Elly Beinhorn (1933) Elly Beinhorn (Hannover, 1907. május 30. – Ottobrunn, 2007. november 28.) német távolsági repülőnő. Teljes neve: Elly Maria Frida Rosemeyer-Beinhorn.
Életpálya Jelentős szerepe volt az új repülőutak feltárásában, a repülés népszerűsítésében. A második világháború előtti Európa első számú pilótanője, aki pilóta képesítése mellé szerelői és navigátori képesítést is szerzett. Többszörös világrekorder pilótanő. Férje Bernd Rosemeyer világbajnok autóversenyző volt.
1928-ban egy repülőnap hatására azonnal jelentkezett a Berlin – Staakeni repülőiskolába. Pilóta engedélyét 1929 márciusában szerezte meg. Hamarosan műrepülő pilótaigazolványt szerzett Würzburgban. Egyedül repülve több távolsági repülést hajtott végre. A II. világháborút követően 1951-ben Svájcban pilótaengedélyt kapott. Piper Cub típusú gépével újságíróként és riporterként dolgozott és repült. Több mint 5000 óra önálló repülés után 72 éves korában visszavonult a repüléstől.
Repülési eredmények 1931-ben Németországból Bissau Guineába repült. Ezt követte Afrika körülrepülése, ami a Szaharában kényszerleszállással ért véget. Egy nomád karaván mentette meg. 1932-ben egy Klemm KL-20- repülőgéppel 275 óra alatt kilométert repült Kisázsián, Indián a Himalájához, Jávára, Balin és Ausztrálián keresztül Dél-Amerikába. 1934-1935 között átrepülte Közép-Amerikát, Mexikót és az Egyesült Államokat. 1935. augusztus 13-án egy nap alatt Németországból Ázsiába repült. Gleiwitzből indult, Shkodrában szállt le, majd azonnal visszaindult Berlinbe. A 3750 kilométeres út akkoriban igen nagy teljesítménynek számított. 1936-ban egy gyors Messerschmitt Me-108 Tájfun repülőgéppel Ázsiát, Afrikát és Európát érintve 20 órán belül Damaszkuszból Kairón keresztül megszakítás nélkül Berlinbe repült. 1936-1937 között megint körülrepülte Afrikát. 1939-ben Perzsiába, Indiába, Burmába és Thaiföldre repült.
Szakmai sikerek 1933-ban az amatőr pilóták által elérhető legmagasabb kitüntetéssel, a Hindenburg-díjjal tüntették ki,
Írásai Számos sikeres könyvet írt a repülés és az autóversenyzés témakörében.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Német pilóták Kategória:Német nők Kategória:1907-ben született személyek Kategória:2003-ban elhunyt személyek Kategória:Női pilóták Kategória:Hannoveriek