A korongpár (Biscutella laevigata) a keresztesvirágúak (Brassicales) rendjébe soroltó káposztafélék (Brassicaceae) családban a pápaszemfű (Biscutella) nemzetség egyik faja.
Származása, elterjedése
Közép-, illetve Dél-Európában fordul elő.
Megjelenése, felépítése
Hengeres, vékony szára 15–35 cm magasra nyújtózik. Megjelenése meglehetősen változatos, sok alfajjal. Alsó, fogas szélű levelei tőlevélrózsát alkotnak, a kevés szárlevél széle ép. A levelek lapát alakúak vagy lándzsásak, a szélük ép vagy fogazott is lehet. A káposztafélékre jellemzően négyszirmú, szárvégi fürtben növő virágai sárgák.
Becőkéje középen két félre osztott. Nevét arról kapta, hogy egymás mellett álló, kör alakú, egymagvú rekeszek szemüvegre hasonlítanak — ugyanezért ezért időnként „pápaszemes korongpárnak” is nevezik. Néha a két résztermés aszimmetrikus. A termés zárt marad, majd kiszáradása után középen gyakran kettétörik.
Életmódja, termőhelye
Hegyi növény, Magyarországon a száraz, meleg dolomitsziklagyepek és törmeléklejtők jellemző faja. Május végén – júniusban virágzik.
Alfajai
B. l. subsp. australis Biscutella laevigata ssp. austriaca Biscutella laevigata ssp. hispidissima Biscutella laevigata ssp. hungarica Biscutella laevigata ssp. kerneri Biscutella laevigata ssp. laevigata (törzsváltozat) Biscutella laevigata ssp. ossolana Biscutella laevigata ssp. prinzerae Biscutella laevigata ssp. varia
Források Növényhatározó.info TERRA Alapítvány
Kategória:Káposztafélék Kategória:Növényfajok