Ámon főpapja vagy Ámon első prófétája (ḥm nṯr tpỉ n ỉmn) magas rangú főpap volt az ókori Egyiptomban. Ámon a XVIII. dinasztia idején vált Théba lokális istenségéből az ország legjelentősebb istenévé. Első főpapjai is ennek a dinasztiának az idején jelennek meg, és a különböző fáraóktól az istennek juttatott adományok révén hatalmuk egyre nőttBreasted, Ancient Records of Egypt, vol. 2: The Eighteenth Dynasty – leszámítva az Amarna-kor rövid időszakát, mikor az isten kultusza be lett tiltva –, mígnem a harmadik átmeneti korra gyakorlatilag a fáraóéval egyenlő hatalomra tettek szert és egész Felső-Egyiptomot uralták.

A thébai Ámon-papság négy legmagasabb rangú papja a következőek voltak:, pp.41–42 Ámon első prófétája (ḥm nṯr tpỉ n ỉmn) Ámon második prófétája (ḥm nṯr sn-nw n ỉmn) Ámon harmadik prófétája (ḥm nṯr ḫmt-nw n ỉmn) Ámon negyedik prófétája (ḥm nṯr fd-nw n ỉmn)

Ámon papságának hatalmát a XVIII. dinasztia idejének vége felé – az ún. Amarna-korban – erősen korlátozta Ehnaton fáraó, aki betiltotta az isten kultuszát, de uralkodásának negyedik évében még említenek egy Maja nevű főpapot. Ehnaton halála után Ámon ismét Egyiptom legjelentősebb istene lett.

Ámon thébai főpapját a fáraó jelölte ki, gyakran olyan személyt választott, aki további fontos pozíciókat is betöltött – II. Ramszesz idején több főpap egyben vezír is volt.Kitchen: Ramesside Inscriptions, Translated & Annotated. Translations, Volume III, Blackwell Publishers, 1996 Az Újbirodalom végén, a XX. dinasztia idején Ramszesznaht volt a legjelentősebb főpap, őt fia, Amenhotep követte, aki összetűzésbe került Núbia alkirályával, Paneheszivel. Paneheszi megostromolta Thébát, majd az őt kiűző Herihór tábornok lett az új főpap. Ekkorra az Ámon-papság már hatalmas tényezővé nőtte ki magát az ország életében – a templomi földek 2/3-a, a hajók 90%-a az ő kezükben volt,Peter Clayton: Chronicle of the Pharaohs. Thames & Hudson Ltd., 1994. p.175 gyakorlatilag a fáraóéval megegyező hatalommal rendelkeztek.

A XXI. dinasztia idejétől kezdve a thébai Ámon-főpapok tulajdonképpen Felső-Egyiptom uralkodói voltak, i. e. 1080-tól egészen kb. i. e. 943-ig, és családi kapcsolatban is álltak a királyi családdal. Ezután befolyásuk csökkenni kezdett. I. Pinedzsem főpap egyik fia, I. Paszebahaenniut fáraó lett, majd III. Paszebahaenniut főpap szintén trónra lépett a XXI. dinasztia utolsó uralkodójaként.

+Az Újbirodalom idejénFőpapFáraó Dinasztia Dzsehuti I. Jahmesz XVIII. dinasztia Minmontu I. Jahmesz XVIII. dinasztia Hapuszeneb Hatsepszut XVIII. dinasztia I. Menheperrészeneb III. Thotmesz XVIII. dinasztia II. Menheperrészeneb III. Thotmesz XVIII. dinasztia Amenemhat II. Amenhotep XVIII. dinasztia Meri II. Amenhotep XVIII. dinasztia Ptahmosze III. Amenhotep XVIII. dinasztia Meriptah III. Amenhotep XVIII. dinasztia Maja Ehnaton XVIII. dinasztia Parennefer (Wennefer) TutanhamonHoremheb XVIII. dinasztia Nebneteru Tenri I. Széthi XIX. dinasztia Nebwenenef II. Ramszesz XIX. dinasztia Hori II. Ramszesz XIX. dinasztia Paszer II. Ramszesz XIX. dinasztia Bakenhonszu II. Ramszesz XIX. dinasztia Roma-Roi II. RamszeszMerenptahII. Széthi XIX. dinasztia II. Bakenhonszu SzéthnahtIII. Ramszesz XX. dinasztia Ramszesznaht IV. RamszeszV. RamszeszVI. RamszeszVII. RamszeszVIII. RamszeszIX. Ramszesz XX. dinasztia Amenhotep IX. RamszeszX. RamszeszXI. Ramszesz XX. dinasztia Pianh XI. Ramszesz XX. dinasztia Herihór XI. Ramszesz XX. dinasztia

+A harmadik átmeneti kor idejénFőpapFáraó Dinasztia I. Pinedzsem XXI. dinasztia Maszaharta I. Neszubanebdzsed XXI. dinasztia Dzsedhonszuefanh I. Neszubanebdzsed XXI. dinasztia Menheperré I. Neszubanebdzsed XXI. dinasztia II. Neszubanebdzsed I. Neszubanebdzsed XXI. dinasztia II. Pinedzsem XXI. dinasztia III. Paszebahaenniut XXI. dinasztia Juput I. SesonkI. Oszorkon XXII. dinasztia Sesonk I. Oszorkon XXII. dinasztia Iuwlot I. OszorkonI. Takelot XXII. dinasztia III. Neszubanebdzsed I. Takelot XXII. dinasztia Nimlot II. Oszorkon XXII. dinasztia II. Takelot II. Oszorkon XXII./XXIII. dinasztia Harsziésze II. Oszorkon XXII. dinasztia III. Oszorkon II. Takelot (Felső-E.)I. Pedubaszt (Felső-E.)III. Sesonk (Alsó-E.) XXII./XXIII. dinasztia Oszorkon XXII./XXIII. dinasztia Harsziésze XXII./XXIII. dinasztia Hóremahet SabakaTaharkaTanutamon XXV. dinasztia Harhebi I. Pszammetik XXV. dinasztia Anhnesznoferibré II. PszammetikII. Uahibré XXV. dinasztia II. Nitókrisz XXV. dinasztia

Jegyzetek

Kategória:Ókori egyiptomi címek Kategória:Ókori Egyiptom témájú listák Kategória:Vallási témájú listák