Daniel John „D. J.” Caruso (Norwalk, Connecticut, 1965. január 17. –) amerikai filmrendező, producer.

Legismertebb munkái A negyedik, a Sasszem, a Disturbia, a Pénz beszél.

Televíziós sorozathoz is rendezett epizódokat (A harc törvénye, Sötét angyal, Kemény zsaruk, Smallville). 2007-ben rendezte első zenei videóját, a This World Fair Don't Make Me Wait című dalához. Vendégként zsűritagja volt a FOX On the Lot című valóságshowjának. 2009-ben újabb zenei videót rendezett az Airborne Toxic Event Sometime Around Midnight című dalához.

Fiatalkora

Caruso Norwalkban (Connecticut) született olasz származású családban, ott is érettségizett 1983-ban, majd a Pepperdine Universityn tanult tovább.

Pályafutása

Első filmje rendezőként a 2002-es Igazság helyett volt Val Kilmer főszereplésével. 2004-ben Caruso rendezte az Életeken át című thrillert Angelina Jolie, Ethan Hawke és Kiefer Sutherland főszerepével, mely nem hozott akkor sikert, mint azt várták. 2005-ben a következő közepes rendezése volt a Pénz beszél, majd 2007-ben a Disturbia volt az első nagy sikert arató filmje, mely 20 milliós költségvetése mellett több mint 117 millió dolláros bevételre tett szert. A Disturbia után a Sasszem forgatásán ismét Shia LaBeouffel dolgozott együtt Caruso, melyet 2008-ban mutattak be a mozik. Bár a kritikai visszhangja vegyes volt, a pénzügyi sikert elérte 201 milliós árbevételével. 2011-ben rendezte A negyedik című sci-fi akciófilmet.

2007-es hírek szerint Caruso rendezte volna az Y: The Last Man című képregény filmadaptációját. Caruso a forgatókönyv befejezését 2008 nyárra, a forgatást pedig őszre tervezte. A forgatókönyv az eredeti tervezet alapján készült, melyet Brian K. Vaughan, a képregény írója írt. Később egy 2010-es cikk arról számolt be, hogy Caruso helyett Louis Leterrier (A hihetetlen Hulk, A titánok harca) filmesíti meg a képregényt.

Hosszas késlekedés és több stúdió és rendezőváltás után Caruso azt írta Twitter blogján, hogy ő rendezi a Preacher című képregény filmváltozatát. Az IMDb adatbázisában egyelőre 2014-es bemutató dátummal szerepel a film.

Magánélete

1991-ben vette feleségül Holly Kuespertet, öt gyermekük született.

Filmográfia ÉvCímMegjegyzés1996VR.5Televíziós sorozat, 1 epizódHigh IncidentTelevíziós sorozat1997Cyclops, Baby1998Black Cat RunBuddy FaroTelevíziós sorozat1999A harc törvényeTelevíziós sorozat, 1 epizódMind PreyTV filmThe StripTelevíziós sorozat2001Sötét angyalTelevíziós sorozat, 1 epizódGoing to CaliforniaTelevíziós sorozat2002Robbery Homicide DivisionTelevíziós sorozat, 2 epizódIgazság helyettElső filmrendezéseSmallvilleTelevíziós sorozat, 1 epizód2002–2006Kemény zsarukTelevíziós sorozat, 4 epizód2004Életeken átFilm2005Pénz beszélFilmOver ThereTelevíziós sorozat, 1 epizód2007DisturbiaFilm2008SasszemFilm2011A negyedikFilmInsideFilm2012The GoatsUtómunkálatok

Jegyzetek

További információk

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Connecticutiak