Az interszexuális vagy interszex emberek olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatóak be kizárólagosan tipikus női vagy férfi kategóriába, netán mindkettőnek megfelelnek.http://lmbtszovetseg.hu/sites/default/files/mezo/file/lmbtszov_interszexhogyansegithetsz.pdfhttps://unfe.org/system/unfe-65-Intersex_Factsheet_ENGLISH.pdf Ezek a különbözőségek megjelenhetnek a kromoszómákban, nemi mirigyekben, hormonokban vagy nemi szervekben is, tehát eredményezhetnek kívülről látható vagy nem látható tulajdonságokat. Nehéz megbecsülni, hány ember interszexuális, a legtöbb számítás 0,5-1,7% közé teszi, amely nagyjából olyan gyakoriságot jelent, mint a vörös haj. Az endoszexualitás ellentéte.

Az interszexuális jelző nem az egyén nemi identitását vagy szexuális irányultságát írja le, hanem egy testi állapotot. Ugyanúgy azonosíthatják magukat férfiként, nőként, transzneműként vagy egyéb nemi identitással, illetve lehetnek heteroszexuálisak, homoszexuálisak stb. Előfordul, hogy egy interszex embert a születésekor a fiú vagy a lány bináris kategóriákban anyakönyvezik és eszerint is nevelik, de felnőttként mégis ettől eltérő nemi identitással azonosul.

A történelem során az interszex embereket hermafroditaként is hívták, ám ez a megnevezés ma már nem használatos, félrevezető és általában megbélyegző. Az orvosi szakirodalom az interszexualitás helyett jelenleg a szexuális fejlődési zavart (DSD, disorders of sex development) használja, ám ezt számos interszex ember és szervezet ellenzi, mivel feleslegesen patologizálja, orvosilag kezelendőnek írja le az interszex állapotokat.https://rm.coe.int/16806da5d4

A biológiai nem egyéni felismerése 2,5-3 éves kortól, a nemi identitással azonosuló konzisztencia tudatosulása pedig 6-7 éves kortól kezdődik a nemi elkülönülés, gyerekkori szocializáció és egyéb identitás érvényesítő folyamatok, illetve társas interakciók révén. A gyerekkori nemi diszfória 10-20%-ban marad meg serdülő/felnőtt korra. Gyakorisága 0.6-1.1% (interszexeknél 8.5-20%). Interszexuális fiatalok esetében pedig minél inkább eltér a genetikailag kialakult fenotípus a születéskor számukra kijelölt társadalmi nemtől, annál gyakoribb a nemi diszfória érzete.Lukács Eszter - Szexuális és nemi identitás zavarok tünettana és diagnosztikája (Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar - Klinikai Pszichológia Tanszék, 2020)

Az interszex embereknek gyakran kell szembenézniük megbélyegzéssel vagy diszkriminációval, gyakran születésüktől fogva. Ezek akár olyan súlyos formákat is ölthetnek mint a csecsemőgyilkosság, elhagyás vagy a család általi stigmatizáció. Világszerte előforduló gyakorlat, hogy az interszex csecsemőket vagy gyerekeket, akik például nem egyértelműen bekategorizálható nemi szervvel rendelkeznek, műtéti vagy hormonális csonkító és „normalizáló” sebészeti beavatkozásnak vetik alá, hogy társadalmilag elfogadott (cisznormatív) nemi jegyekkel rendelkezzenek. Ezek a műtétek széles körben vitatottak, mivel inkább kozmetikai, mint orvosi jellegűek, illetve a gyerekek beleegyezése nélkül történnek. Morális és orvosi etikai szempontból egyaránt fejlettebb országokban ezek a beavatkozások gyerekkínzásnak minősülnek.Submission 88 to the Australian Senate inquiry on the involuntary or coerced sterilisation of people with disabilities in Australia , Australasian Paediatric Endocrine Group (APEG), 27 June 2013 A műtétek sokszor egész életen át tartó fizikai és pszichés károkat okoznak. Ezt az orvosi gyakorlatot egyre gyakrabban tekintik az emberi jogok megsértésének, és több emberi jogi és etikai szervezetReport of the UN Special Rapporteur on Torture , Office of the UN High Commissioner for Human Rights, February 2013.Eliminating forced, coercive and otherwise involuntary sterilization, An interagency statement , World Health Organization, May 2014. adott ki nyilatkozatot ez ügyben. 2015-ben a világon elsőként Málta és Görögország fogadott el olyan törvényt, amely védi az interszex embereket a hátrányos megkülönböztetéstől, Máltán pedig külön törvény védi az interszex emberek testi önállóságát és integritását.

Az interszex emberek felé irányuló társadalmi idegenkedést, elhatárolódást és következményeként a strukturális elnyomást interfóbiának, az interszex emberek létezésének elvitatását, megkérdőjelezését pedig endoszexizmusnak nevezzük.

Az interszexualitást gyakran az LMBT-mozgalom részeként tekintik (LMBTI), ugyanakkor a kapcsolódása a közösséghez a transzneműséghez hasonlóan elég összetett. Emi Koyama szerint az LMBTI nem alkalmas arra, hogy az interszex embereket érintő emberi jogi problémákat orvosolja, azt a téves benyomást keltheti, hogy az LMBT embereket védő törvények az interszex embereket is védik. Más vélemények szerint bár az interszexuális emberek lehetnek heteroszexuálisak vagy vonzódhatnak a saját nemükhöz is, az LMBT aktivizmus általánosságban küzd az olyan emberek jogaiért, akik az elvárt bináris biológiai és társadalmi nemi normákon kívül esnek.OII releases new resource on intersex issues , Intersex for allies and Making services intersex inclusive by Organisation Intersex International Australia, via Gay News Network, 2 June 2014.

Meghatározás Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala szerint

Születéskor egy ember biológiai nemét több tényező határozza meg, ide tartozik:Knox, David; Schacht, Caroline. (2010) Choices in Relationships: An Introduction to Marriage and the Family . 11 ed. Cengage Learning. . p. 64. a nemi kromoszómák száma és típusa; a nemi mirigyek típusa — petefészek vagy herék; a nemi hormonok; a belső nemi szervek (mint például a nőknél a petefészek); a külső nemi szervek

Azokat az embereket, akik születéskor nem kizárólag tipikusan férfi vagy kizárólag tipikusan női jegyekkel rendelkeznek, interszexuálisnak vagy interszexnek hívjuk.

Egyes interszex jegyek nem mindig láthatók születéskor: vannak csecsemők, akik nem egyértelműen besorolható nemi szervekkel születnek, vannak, akiknek belső szervei (herék, petefészek) nem egyértelműen meghatározható. Előfordul, hogy az egyén nem tudja magáról, hogy interszex, nem látható a külsején, és csak akkor derül ki, ha valamiért genetikai tesztnek veti alá magát.

Események

Az interszex tudatosság napja (Intersex Awareness Day) egy nemzetközi ünnep október 26-án, amely felhívja a figyelmet azokra a kihívásokra, amelyekkel az interszex embereknek kell szembenézniük. 1996-ban Bostonban ezen a napon tartottak először nyilvános demonstrációt interszex emberek.http://transvanilla.hu/hirek/ma-az-interszexualitasra-hivjuk-fel-a-figyelmet-vilagszerte

Az interszex emlékezés napját (Intersex Day of Remembrance), más néven az interszex szolidaritás napját világszerte november 8-án tartják. Ezen a napon született Herculine Barbin, egy 19. századi francia interszex ember, akinek emlékiratait Michel Foucault fedezte fel és adta ki Herculine Barbin, más néven Alexina B. címmel.

Interszexualitás a kultúrában Irodalom Alexander Galajda, a balkezes költő színre lép (szerző: Maria Georg Hoffmann) Egy test, két lélek (szerző: Jeffrey Eugenides) Herculine Barbin, más néven Alexina B. (szerző: Michel Foucault) Uszadékfa (szerző: Vidra Szabó Ferenc)

Filmek Baj van a nemével (rendező: Roz Mortimer) Mindkettő (rendező: Lisset Barcellos) Intersex Exposition: Full Monty (rendező: Shorona se Mbessakwini) Shotgun (rendező: Jordy Jones) Tintahalriadó (rendező: Elisabeth Scharang) XXY (rendező: Lucia Puenzo) Kedves kisasszony (rendező: Fernando González Molina)

Jegyzetek

Fordítás

Lásd még LMBT Transzneműség

További információk Interszex_HU – gyakran frissülő információs oldal a Facebook-on naprakész információkkal Dévai László – „Az orvosnál csak azt mondogattam magamban, hogy én nő vagyok, nem lehetnek heréim“ (interjú Bába Dorottya interszexuális aktivistával – 24.hu, 2020.04.26.) Filákovity Rodojka – 100 ezer honfitársunkat nem ismeri el többé embernek az alaptörvény (wmn.hu, 2025.04.14.) Nagy Bálint – Az MTA biológusainak állásfoglalása szerint nem igaz, hogy az „ember vagy férfi, vagy nő” (Telex.hu, 2025.06.10.) Nagy Nikoletta – Van itt legalább 48 ezer magyar ember, akiknek a létezése is alkotmányellenes (Telex.hu, 2025.07.08.) Interszexualitás – Transvanilla Transznemű Egyesület Szabad és egyenlő – interszex ismertető

Amit az interszexualitásról tudni kell – Egyenlő Bánásmód Hatóság

Interszexualitás | Urológiai Klinika, semmelweis.hu

Angolul Free & Equal – United Nations for Intersex Awareness Organisation Intersex International Europe Intersex Society of North America

Kategória:LMBT