Szerző István (born 1933) magyar ejtőernyős sportoló, oktató. Polgári foglalkozása szerkesztő a Vegyiműveket Tervező Vállalatnál (VEGYTERV).

Életpálya A budaörsi repülőnapok élményei hatására lett ejtőernyős. Először 1953-ban versenyzett. Másodszor 1954-ben katonaként vett részt az országos megméretésben. Ettől az évtől az ejtőernyős válogatott tagja. 1975-ben 600 ugrás volt mögötte.

Sportegyesületei A XIII. kerületi Központi Ejtőernyős Klub

Sporteredmények A magyar ejtőernyős válogatott első nemzetközi szereplésére a Bulgáriában 1955 augusztusában megrendezett nemzetközi versenyen az első magyar válogatott további tagjai: Magyar Miklós csapatkapitány, Falkai László, Gyulai György, Kastély Sándor, Papp Katalin volt.

Világbajnokság A III. ejtőernyős világbajnokság 1956. július 29. és augusztus 4. között a Moszkva melletti Tusinó repülőtéren került megrendezésre. A magyar válogatott keret további tagjai: Aradi András, Gyulai György, Miklós László, Polonyi László volt. csapatban Magyarország az 5. helyezést érte el.

Magyar bajnokság Az I. Országos Ejtőernyős Bajnokságra 1953. augusztus 27. és augusztus 30. között került sor. Az 50 ugráson felüliek országos bajnoksága: 1500 méteres ugrás 20 másodperces késleltetéssel (stílusugrás) – első, összetett versenyben – ezüstérmes, A II. Országos Ejtőernyős Bajnokságra 1954-ben került sor, minden minőségi osztályban. 1000 méteres kombinált ugrás volt 12 másodperces késleltetéssel – ezüstérmes, összetett csapatversenyben – bronzérmes, A III. Magyar Ejtőernyős Bajnokság 1955. október 18. – október 22. között került megrendezésre 1500 méteres kombinált ugrásban (stílusugrás) – országos bajnok, összetett versenyben – bronzérmes, összetett csapatversenyben – ezüstérmes,

Egyéni ugrásmódja A 100 méter magasban szálló Li–2-ből történő ugrás, amit több bemutatón megismételt.

Szakmai sikerek 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója, majd a Magyar Repülő Szövetség kiváló ejtőernyőse cím birtokosa lett, Testnevelés és a sport kiváló dolgozója, több Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) oklevél illetve kiváló munkáért'' arany jelvény tulajdonosa,

Források

Szödi Sándor: Az ejtőernyőzés áttekintése, története a selyemszárnyak története – Budapest, 1993.

Kategória:Magyar ejtőernyősök Kategória:1933-ban született személyek Kategória:Feltehetően élő személyek