A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület a Duna–Ipoly Nemzeti Park működési területén lévő 30 hektár területű, országos jelentőségű természetvédelmi terület, mely Budapesten, a Sas-hegyen található. Számos védett, valamint fokozottan védett állat- és növényfajnak ad otthont, geológiai értékei és különleges fekvése miatt egy igazi menedék a város közepén nem csak az élővilág, de az idelátogatók számára is.
A terület védelme Pest-Buda, majd 1873 után a gyors fejlődésnek indult Budapest terjeszkedését sokáig szinte mindenki örömteli folyamatnak látta. A jómódú polgárok villákat építtettek az erdők, a gyümölcsösök és a legelők helyén, emellett az ipari telephelyek és a közlekedés is egyre több természetes élőhelyet emésztett fel a főváros körül. A terjeszkedő háztenger egyre szorosabbra fonta gyűrűjét a Sas-hegy körül is. A második világháborút megelőző időszakban a parcellázások elérték a hegy főgerincét. A parcellázatlan főcsúcsok és a déli lejtő területe pedig „közkert” szerepkört kapott a főváros rendezési tervében, így a kopár részek erdősítése megkezdődött. Ma már rémképnek látjuk, de a 20. század első felében közeli lehetőségnek tűnt a hegy teljes urbanizációja.
1780 és 1940 között a hegyen változó intenzitású, de kiterjedt kutatások folytak. A kutatók – amellett, hogy újabb és újabb növény- és állatfajokat írtak le – kezdték belátni, hogy a Budai-hegység egyes részeit mindenképpen meg kell óvni a város terjeszkedésétől. Elsőként Pénzes Antal Budapest élővilága című könyvében vetette fel 1942-ben „a Sas-hegy felső, sziklás és füves része” megvédésének fontosságát, a területen található természeti értékek: sziklaalakzatok, dolomit- és lösznövényzet, és az ehhez kötődő, főleg posztglaciális-xerotherm ritkaságokat felmutató állatvilág védelme érdekében.
Tizenöt évnek kellett eltelnie, míg az Országos Természetvédelmi Tanács 985/1957. számú határozata létrehozta a 30 hektáros „Sashegy” Természetvédelmi Területet. A határozat a fokozott védettség ismérveit, azaz a főváros szélén fekvő terület bekerítését, szigorú őrzését, erdősítését, élőhely-rekonstrukcióját, s mindenféle hasznosítási tilalmát írta elő. A megvalósítás 1958-ban kezdődött meg. Sokáig fegyveres őrök is tartózkodtak a hegyen.
A Budai-hegység természeti értékeinek védelme szempontjából igen jelentős lépés volt, hogy 1978-ban létrehozták a Budai Tájvédelmi Körzetet. Ennek területe sokszorosa a Sas-hegyi Természetvédelmi Területnek, de Buda természetvédelmi értékein belül a Sas-hegy kiemelt jelentősége továbbra is megmaradt.
A rendszerváltást követő évtizedben megváltozott a természetvédelem jogi szabályozása és intézményrendszere, és a területen új károsító tényezők is jelentkeztek. A lakóövezetek közti zöldterületek, közparkok, kutyafuttatók területének csökkenésével megnövekedett a természetvédelmi területekre nehezedő lakossági nyomás. Sajnos a Sas-hegyen is egyre több lett az illegális behatoló. A kutyasétáltatás, a kerékpározás és a szinte állandó zavarás miatt több ritka állatfaj már eltűnt a területről. A látogatók egy része tudta, hogy tilosban jár, mások jóhiszeműen azt gondolták, hogy egy kis sétával nem tesznek kárt a terület élővilágában. A kiépített tanösvények mellett új ösvényeket tapostak, ezzel megindították az eróziót, tűzrakóhelyeket létesítettek. Jelentős területek károsodtak, számos védett érték jelenleg is pusztulóban van.
Ezért a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság – mint természetvédelmi hatóság – az új jogrendnek megfelelő határozatában, 2003-ban megerősítette a Sas-hegy védelmét. A terület látogathatóságát korlátozta, úgy döntött, hogy a vendégek csak a kijelölt tanösvényeket és pihenőhelyeket vehetik igénybe.
2007-ben a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság elnyerte az Európai Unió INTERREG programjának támogatását a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület megújítására, védelmére és az értékek bemutatására. A pályázat keretében 2008 tavaszán, a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület fennállásának 50. évfordulójára a látogatóközpontban új kiállítás épült.
A Sas-hegy kutatói Balogh János Borbás Vince Boros Ádám Janka Viktor Kitaibel Pál Pénzes Antal Sadler József
A Sas-hegy környékének változásai A Sas-hegyet már évszázadok óta nem köti össze természetes erdőtakaró a Budai-hegység többi részével. Nemcsak tűzifát vágtak a Budán letelepedők, de már II. Géza király idején (1141–1162) is irtották a budai vár környéki erdőket, hogy szőlőt telepítsenek. Az első szőlők Óbudán, a Kis-Gellért-hegyen és a Sas-hegyen voltak. Ezeken a területeken sokáig fehérborokat termesztettek. A török hódoltság visszavetette a szőlő- és bortermelést, de a 17. század végén a törökök elől menekülő szerbek Budán is elterjesztették a balkáni vörösbortermelést. A leghíresebb fajta a kadarka volt, a legjobb minőségű borokat a Sas-hegy, a Gellért-hegy, a Nap-hegy, a Rókus-hegy, a Mátyás-hegy, a Szemlő-hegy napos oldalai adták. Az egész borvidék névadója a Sas-hegy volt. Egy Buda és Pest környékéről 1778-ban készült térkép tanúsága szerint a budai oldalon Óbudától a Rózsadombon át Budaörs határáig mindenhol szőlők voltak. A Sas-hegyen csak a sziklás hegycsúcsok emelkedtek ki a szőlőültetvényekből.
Borbás Vincének a Budapest és környékének növényzetéről írt könyve éppen a jól menő borászat utolsó éveiben, 1879-ben jelent meg. A Sas-hegyről azt írja, hogy itt főként sárga és piros duka, kék kadarka és piros bakator fajtákat termesztettek, melyekből értékes vörösbor érlelődött. A szőlőkben gyümölcsfák: kajszi, őszibarack, mandula, cseresznye, meggy is termettek. A szőlőbirtokokat határoló kőgátakon akkoriban szaporodott el a Balkánról betelepített orgona és a krisztustövis. A hegy lábáig terjedő lösztakaró be nem telepített szegélyében akkoriban tömegesen nyílt a macskahere és a vetővirág. A buda–sas-hegyi borászat pusztulását elég pontosan meg lehet határozni. 1882-ben még kiváló termést szüreteltek, aztán néhány év alatt a filoxéra – ez a rendkívül szapora gyökértetű – teljesen kiirtotta a budai szőlőket. A kipusztuló szőlők helyére néhol gyümölcsösöket ültettek, máshol spontán módon elkezdődött a cserjésedés, beerdősülés. A Sas-hegy olyan messze esett a várostól, hogy sokáig szóba sem jött a beépítése. A hegy lábánál, a Budaörsi út mellett felépített Károly király laktanya nem serkentette a város további terjeszkedését. Az első igazi változást 1929-30 hozta el, mikor a Sas-hegy északi oldalán, a hegytetőhöz nagyon közel felépítették a Notre-Dame de Sion francia apáca-rendházat és nevelőintézetet. Siklóssy László: Hogyan épült Budapest – A Fővárosi Közmunkák Tanácsa története 1870-1930 című könyvében lelkesen írja, hogy ez az épület természetesen ösztönözni fogja a további építkezéseket is. „A Sashegy, mely eltekintve meredek szőlőitől, maga volt a kopárság és műveletlenség, most már bele fog kapcsolódni a nagy hegyvidéki kultúrába.”– mondja Siklóssy. Ferdinandy György Leltár a hegyen című visszaemlékezéséből tudhatjuk, hogy két világháború között a gyümölcsösök helyén valóban elkezdődött a villák építése, de csak a Hegyalja út város felőli oldalán. Mikor 1942-ben Pénzes Antal Budapest élővilág című könyvében felvetette a Sas-hegy természetvédelmi területté nyilvánításának fontosságát, a mainál még sokkal kevésbé volt fojtó a város szorítása. Isépy István Sziget a háztengerben című cikkében nem csupán gyermekkori benyomásaira emlékezik, de egy háború utáni térkép alapján is megbizonyosodik arról, hogy akkoriban a Sas-hegytől délnyugati irányban lakóházakat legközelebb Budaörs mai belterületén lehetett találni, ami a csúcstól légvonalban kb. 4 km távolságra volt. De Pénzes Antal jól érzékelte a Sas-hegyre leselkedő veszélyeket. Már a 30-as években elkészültek azok a tervek, amelyek a hegyet szinte a csúcsig felparcellázták volna, a hegycsúcsra pedig parkot terveztek, ennek megfelelően elkezdődött a feketefenyők ültetése. Ezt a jövőképet a szocialista rendszerben is támogatták, amit jól mutat az a kis késéssel, 1962-ben kiadott térkép, amelyen már el is tűnt a zöld terület a Sas-hegyről. Mindent szabályos rózsaszín utcahálózat foglalt el. 16 évvel Pénzes Antal kezdeményezése után, 1958-ban 30 hektáron létrehozták a sas-hegyi természetvédelmi területet.
Az ötvenedik évfordulón megállapíthatjuk, hogy a védetté nyilvánítás nagyon fontos lépés volt, hiszen a legértékesebb területek beépítését megakadályozta, de máig nagy kérdés, hogy sikerül-e keretek közé szorítani a legális és illegális látogatók rohamát. Csak akkor sikerülhet megvédeni a terület páratlan értékeit, ha ehhez sikerül megnyerni Budapest lakosságának támogatását.
A Sas-hegy geológiája
A Sas-hegy a Budai-hegység déli részén elnyúló hegysorozat keleti tagja, amely a Gellért-hegy és az Ördög-orom között helyezkedik el. Fő tömegét a földtörténeti középkor triász időszakában lerakódott kőzet, elsősorban dolomit alkotja. Körülötte eocén korú Budai Márga és egy apró foltban oligocén Kiscelli Agyag is található. Ezek a földtörténeti újkorban keletkezett fiatalabb kőzetek palástszerűen ölelik körül a hegyet.
A védett területet délről egy jelentős K–Ny-i csapású törés határolja. A hegyet szinte körbeveszik a görbült, íves, helyenként széttartó vetők és azok a tektonikus vonalak, amelyek mentén a kőzetek vízszintesen mozdultak el. E vízszintes elmozdulások okozta nyomás következtében préselődött ki a Sas-hegy. A hegy szerkezetalakulásának fő időszaka az eocén és oligocén volt. A kiemelkedéssel párhuzamosan a Sas-hegy rideg dolomitja össze is tört: „sokcsúcsú” tömege nyolc rögből áll, amelyet ÉÉNy–DDK-i csapású, egymással közel párhuzamos törések (apró völgyek) választanak el egymástól.
A Sas-hegy állatvilága Hajdanán, a Budai-hegységben a hegytetőktől a Duna partjáig lenyúló, mozaikos szerkezetű, elegyes erdők változatos aljnövényzetükkel és virágszőnyegükkel bőséges táplálékot biztosítottak az állatvilágnak. Ebben a tündérkertben a szitakötőktől a sasokig, az afrikai atkától a bölényig számos állat otthonra lelt. A Sas-hegy, mint a hegyvidék előretolt bástyája nyúlt bele az alföldi erdőtengerbe és a Lágymányos mocsaraiba. A hegylábakon, a különböző kitettségű oldalak változatos mikroklímájú zugaiban sajátos keveredését láthatjuk az alföldi és a hegyvidéki, a szubmediterrán, a kontinentális és a jégkori fajoknak.
Aztán jött az ember, akinek szintén értéket jelentett a táj változatossága, és rátelepült a sokoldalú természeti erőforrásokra, a korlátlannak tűnő élelemforrásra. Több település is kialakult a hegyek lábain. A lakóövezetekből gyümölcsösök, legelők nyúltak fel a hegytetőkig, az alacsonyabb részeken szántók létesültek. A történelem úgy hozta, hogy itt alakult ki Magyarország fővárosa, az itteni települések terjeszkedésnek indultak. A középkor során kipusztult a bölény, a nagyobb vadak és csúcsragadozóik visszahúzódtak a hegység belsejébe, majd a 19. század során zömük eltűnt a budai térségből. Ekkorra szigetelődött el a Sas-hegy a Budai-hegyektől. Bár a lakóövezetek elérték a hegy lábát, de a hegy művelésbe fogott oldalain még nem voltak állandóan lakott épületek. A gyümölcsösökben zajló idényjellegű munkák csak alkalmanként zavarták a hegy felső részein megmaradt karszt-bokorerdő és a sziklakibúvások élővilágát. 1873 után a környező települések egyesülése és a birodalmi álmok ugrásszerű fejlődésnek indították Budapestet. A lágymányosi vizes élőhelyeket betöltötték, lakó- és iparnegyedek foglalták el a Duna és a Sas-hegy közti térséget. A jómódú polgárság villái elkezdtek felkapaszkodni a hegyre. A főgerinc szabadon maradt részei a főváros lakosságának kedvelt kirándulóhelyévé váltak. Ez az élővilág jelentős zavarásával, és a megmaradt élőhelyek degradálódásával járt.