Iborfia község, törpefalu Zala vármegye középső részén, a Zalaegerszegi járásban, a Zalai-dombság szívében, a Göcsej lankái közt. Iborfia a göcseji kultúrtáj aprófalvas, szeres településeinek egyik kevésbé jellegzetes, kevés lakosú példája. Területe igazi zalai dombvidék, amelynek felszíni vizeit több vízfolyás szállítja el. A település az érett középkor óta létezik, virágkorát a múlt század első felében élte, ám a huszadik század második felétől kezdve lélekszáma jelentősen megfogyatkozott az elvándorlás és az elöregedés együttes hatásainak következtében. Emiatt lett a falu Magyarország legkisebb lakónépességű, önálló önkormányzattal rendelkező települése, 2014-ben mindössze nyolc fő lakossal. A falu közbiztonságáról Gellénháza körzeti megbízottja gondoskodik. A településre nem vezet országos közútnak minősülő út, nem működik benne semmilyen állandó kereskedelmi egység, posta vagy polgárőrség, ugyanakkor a különböző vállalatok által működtetett mobilboltok járművei rendszeresen érintik a községet.
Fekvése A törpefalu Zala vármegye székhelyétől, Zalaegerszegtől 18 kilométernyire délnyugatra, Lickóvadamos és Petrikeresztúr között fekszik, mintegy 200 méteres tengerszint feletti magasságban, a Zalai-dombság középső részén, a Göcsej dombjai közt. A legközelebbi lakott település Petrikeresztúr, amely mintegy két kilométernyire található a falutól nyugat-északnyugat irányban. Iborfiát északkelet felől Lickóvadamos, északról Ormándlak, északnyugatról Gombosszeg, nyugatról Petrikeresztúr, délről Zalatárnok határolja.
Vízrajz
Felszíni vizeit a falu északnyugati szélén a Nagylengyeli-patak, északi irányban tőle pedig a Gellénházi-patak szállítja el. A Nagylengyeli-patak vonala alkotja egyben a település északnyugati határvonalát, míg a Gellénházi-patak a falu északi, északkeleti részének természetes határszakaszát képezi. A Gellénházi-patak a falutól északra, Iborfia külterületének legészakibb pontjának közelében torkollik bele a Nagylengyeli-patakba. A település a Gellénházi-patak és a Nagylengyeli-patak vízgyűjtő területén helyezkedik el. A Nagylengyeli-patak a Cserta folyó bal oldali mellékvize. A település felszíne több, egymással alá-fölérendeltségi viszonnyal rendelkező vízgyűjtő terület részét képezi a kisebb dombvidéki patakoktól haladva a több országot érintő folyamig bezárólag. A terület Cserta folyón túl, a Kerka, a Mura, a Dráva és végül a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Ezek mindegyike pedig a Fekete-tenger vízgyűjtőjének részét képezi.
Közlekedés-földrajzi helyzet
A település közlekedés-földrajzi helyzete nem kielégítő. A községet alsóbbrendű, számozatlan utak kötik össze a szomszédos Petrikeresztúrral és Lickóvadamossal. A faluból nyugat felé a 7401-es, keleti irányban a 7402-es számú alsóbbrendű közúton érhető el az északkelet felé 17 kilométer távolságban elhelyezkedő megyeszékhely, déli irányban pedig a legközelebbi főútvonal a 75-ös főút Zalatárnoknál, valamint a 75-ös főúton haladva keleti irányban Bak településnél a 74-es főút. A falu félreeső földrajzi fekvése miatt csak déli irányból van közúti összeköttetésben a szomszédos Lickóvadamossal, valamint a tőle mintegy két kilométernyire, nyugati irányban fekvő Petrikeresztúrral szintén alsóbbrendű út köti össze. Személygépkocsival közlekedve 60 km/h átlagsebességet figyelembe véve 17 perc alatt elérhető a vármegye legnagyobb települése, Zalaegerszeg. A települést nem érinti sem helyi érdekű, sem országos vasútvonal. A legközelebbi vasútállomás a megyeszékhelyen, Zalaegerszegen található. A községet 2026. április 1-je óta a MÁV Személyszállítási Zrt. 6252-es autóbuszjárata szolgálja ki, amely összeköttetést biztosít Zalaegerszeggel és a környező településekkel, napi három járattal., azelőtt soha nem volt közforgalmú autóbuszjárat a településen.
Településföldrajz Iborfia területe 259 hektár. A falu területe a külterületekkel együtt a legszélesebb pontján kelet–nyugati irányban mintegy 1,2 km széles, míg észak–déli irányban valamivel több, mint 2 kilométer hosszan nyúlik el. A település főutcája mintegy 600 méter hosszú. A település orsós alaprajzú falu, amely jellemzője, hogy egyutcás, de a település közepén térré szélesedik.
Geológia
A terület felszínét észak-déli irányú völgyek és velük párhuzamos dombok vonulata alkotja. A térség legrégebbi kőzetei a perm időszak végén keletkeztek, amikor a vidék megsüllyedt. Ezzel egy üledékgyűjtő jött létre, amely a triász idején is fennállt, és amelyben a környék szénhidrogénkészleteinek forrása kialakult. A jura és az alsó kréta során további tengeri üledékek rakódtak a korábbi rétegekre. A vidék kőzeteinek jelentős része harmadidőszaki képződmény: a területet, újbóli süllyedése miatt elöntötte a tenger az eocén korban, majd az oligocén idején szárazfölddé vált. A miocén idején megsüllyedt vidékre vastag sekélytengeri üledéktakaró rakódott, majd a felszín kissé megemelkedett, s kialakultak a dél-zalai olajmező olajcsapdái is. Később a tenger egyre sekélyebbé vált, a víz visszahúzódott és lassanként szárazulat alakult ki. Ezt követően az Ős-Mura és az Ős-Rába hordalékkúpokkal töltötte fel a zalai felszínt. Ezután lassan emelkedni kezdett a terület, amely darabokra tört és fokozatosan elérte a mai kinézetét a felszíni formavilág. Az eljegesedések során alakult ki a Göcsejre jellemző homok-, vályog- és lösztalaj, amely máig jellemző a vidékre.
Éghajlat A terület éves csapadékmennyisége meghaladja a 720 millimétert. A legcsapadékosabb hónap a június és a július. A nyár eleji csapadékmaximumot követően ősszel ismét csapadékosabb az időjárás, míg télen hullik a legkevesebb csapadék. A tenyészidőszak alatt átlagosan 450 mm csapadékra lehet számítani. A csapadékos napok száma mintegy 95 körül alakul. Havazásra elsősorban a december-február közti időszakban lehet számítani, januárban van a legnagyobb esélye a havazásnak. Átlagosan 81 a hótakarós napok száma évente. Az éves napfénytartam 1850-1900 óra, amelyből a tenyészidőszakra 1300-1350 óra napsütés jut. A nyári napok száma 64-65, a hőségnapoké kevesebb, mint 14. A január a leghidegebb hónap, ekkor van a legtöbb fagyos nap is. Az első fagyos nap október 15. környékén, míg az utolsó április 25-26. környékén fordulhat elő. A tenyészidőszak 174-175 napos. Az uralkodó szélirány északi, de a déli, délnyugati szél is gyakran előfordul. A völgyek mélyebb elhelyezkedése kedvez a ködképződésnek.
Története bélyegkép|jobb|Iborfia térképe az 1806–1869 közt készített második katonai felmérés idejéből A község első írásos említése a 13. századból, IV. Béla király uralkodásának idejéből, 1237-ből származik Yborfa formában, 1773-ban már mai írásmóddal, Iborfiaként találkozhatunk vele, 1851-ben Iborfa néven említik.
Első okleveles említése 1237-ből: „...poslea trausit aquam Tarum et vodit pirum, a piro protenditor supra Tarna od alwarem quam vulgus vocat apathalmafa et ibi sunt unite, deinide vodit a Yborfia et ibi est meta, et cadit iterem in 4 aquam Turma el...”
Nevének eredete homályos, de vélhetően a régi magyar Ibor férfinévből származik. Egy másik feltevés szerint a terület középkori birtokosa, Isebori János volt, aki 1338. április 14-én több besenyő nemestől átvette Nagy-Liszkó (a mai Lickóvadamos) területét. Feltételezhető, hogy a birtokos családnevéből rövidült le Iborfia alakra a falu neve. A települést az 1466-ban és 1513-ban Iborlyzko néven említik az iratok. Ekkor Liszkóval (a mai Lickóvadamos) alkotott közös települést.
A török hódoltság korában a falu lentebb helyezkedett el, az Ormánd nevű területen, majd később átköltöztek a falu lakói a jelenleg is lakott részre.
1790-ben a kataszteri összeírás során három nemest írtak itt össze, akiknek családnevei a következők voltak: Ábrahám, Patay. Kettő nemesnek azonos családneve volt. 1828-ban 57 lakosa volt, akik közül 36 fő római katolikus vallású, 21 fő evangélikus volt. Az 1829-es összeírás alapján 5 nemes lakott a településen, akiknek családnevei a következők voltak: Ábrahám, Fitos, Patay, Salamon, Smodits. Leginkább nemesek lakták, nemesi kiváltságait 1848-ig megtartotta. 1845-ben 17 kétségtelen nemes került összeírásra a faluban, melyek között 13 fő Ábrahám családnevű, három Salamon családnevű és egy Bertalan családnevű volt. A falunak 1880-ban 55 lakosa volt, akiknek mindegyike magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A falu népessége szépen gyarapodott a 19. század végén és a századforduló idején. 1890-ben már 105 fő, 1900-ban 130 fő élt a településen. 1910-ben 127 fő, 1920-ban 145 fő volt a falu lélekszáma. A község történelme során mindig is kis területű és lélekszámú falu volt, melynek lakói elsősorban mezőgazdasággal foglalkoztak. Az állattenyésztést főleg szarvasmarha- és sertéstenyésztés alkotta az 1900-as években. A település 1922-ig a nagylengyeli anyakönyvi terület része volt. A falu 1925-ben a petrikeresztúri körjegyzőséghez tartozott, Zala vármegye Novai járásában. A faluban megtermelt mezőgazdasági terményeket már a huszadik század elején és a század harmincas éveiben is Zalaegerszegre szállították eladásra. A faluban régi hagyomány volt a kosárfonás, de ezt elsősorban háztáji szükségletek kielégítésére használták. A század húszas éveiben kopott ki a hagyományos öltözék, a széles szoknya, széles gatya, ráncos csizma viselete az itt lakók által viselt ruhadarabok közül. A 19-20. század fordulóján 130 lakosa volt, ez 1941-re 43 fővel emelkedett és elérte a település történelme során feljegyzett legnagyobb, 173 fős létszámot.
Év Szarvasmarha Változás Tehén Változás Ló Változás Sertés Változás Juh Változás Baromfi Változás Méhcsaládok Változás 1895 42 - 15 - 10 - 55 - 40 - 143 - 0 - 1911 86 32 16 82 98 0 0 1935 79 44 20 84 0 265 9 1942 123 45 23 97 0 0 0 1962 115 57 28 105 0 0 0 1966 122 48 30 66 0 794 26
A falu népszokásai az 1940-es évek közepe tájékáig tartották magukat, majd az ötvenes évekre teljesen elhaltak. A faluban 1946-ban nyitotta meg kapuit az általános iskola. Az iskola egyetlen tantermében összesen egy tanító tanított. 1948-ban a hét osztályos általános iskola első négy évfolyamára összesen 17 diák, ötödik és hatodik osztályba 8 hallgató, hetedik évfolyamra 4 tanuló járt, összesen 29 fő. A hatvanas években a falu felső tagozatos tanulói Lickóvadamosra jártak iskolába.
A településen 1960-ban alakult meg a Haladás Mezőgazdasági Szakszövetkezet. A falu a hatvanas években a petrikeresztúri adóügyi megbízott illetékességi területéhez és a zalatárnoki állatorvos körzetéhez tartozott. Iborfia már 1969 óta közös tanácsot alkotott Gellénházával. Mivel nem volt helyben orvosi rendelő, ezért a gellénházai orvosi körzet része volt a falu. A településen a hatvanas években nem működött gyermekgondozási intézmény. A falut 1963-ban villamosították. 1966-ban daráló helyiség épült. A faluban könyvtár működött már a hatvanas években.