Jack Bruce (eredeti nevén John Symon Asher Bruce; Bishopbriggs, East Dunbartonshire, Skócia, 1943. május 14. – 2014. október 25.) skót zenész, zeneszerző, leginkább a legendás rocktrió, a Cream alapító tagjaként közismert. Az együttes feloszlása utáni szólókarrierje több évtizedet ölel át – bár több hangszeren játszik, leginkább basszusgitáros-énekes szerepben ismert, aki „világszínvonalú úttörője fő hangszerének, zeneszerzője korunk legismertebb rockdalainak, képzett klasszikus, latin- és dzsesszzenész, orgánuma a popzene egyik legjellegzetesebb, leghangulatosabb énekhangja”. A The Sunday Times cikke szerint „...sokak szerint minden idők legnagyobb basszusgitárosa”.
Korai évek Muzikális szülők gyermekeként született. Gyakori költözéseik miatt a fiatal Bruce tizennégy különböző iskolába járt. Tizenévesen egy Fender Jazz Bass basszusgitáron kezdett játszani és elnyert egy ösztöndíjat a Skót Királyi Akadémia „zene és dráma” tagozatán cselló és zeneszerzés szakon. Az akadémiai évek alatt, hogy eltartsa magát, Jim McHarg Scotsville Jazzband nevű együttesében játszott. Az akadémián nem nézték jó szemmel, hogy a diákok dzsesszt játszanak. „Ezt találták ki...” mondta Bruce a Musician újságírójának Jim Macnie-nek „...úgyhogy mondtam: vagy abbahagyják, vagy elmegyek – így hát otthagytam az akadémiát.”.
Pályája Érettségi után, Olaszországban turnézott, nagybőgőn játszott a Murray Campbell Big Bandben. 1962-ben – mint bőgős – belépett Alexis Korner Blues Incorporated együttesébe, ahol egyébként ekkor Charlie Watts, a későbbi The Rolling Stones tag dobolt. A zenekar tagja volt még az orgonista Graham Bond, a szaxofonos Dick Heckstall-Smith és a dobos Ginger Baker. 1963-ban, az együttes feloszlása után a Graham Bond Quartetben folytatta tovább a zenélést Bond, Baker és a gitáros John McLaughlin társaságában. A formáció több műfaj elemeit vegyesen használva játszott bebop-dzsesszt, bluest és rhythm and bluest.
A stílusváltás eredményeként ekkoriban Bruce nagybőgőről basszusgitárra váltott. McLaughlin kivált a zenekarból, viszont csatlakozott Heckstall-Smith, és ezzel együtt a banda inkább a tömörebb R&B hangzás felé mozdult el. Ugyanebben az időben nevüket Graham Bond Organizationra változtatták (gyakran GBO-ként is említik), megjelentettek két stúdióalbumot és számos kislemezt, és ugyan üzletileg nem igazán voltak sikeresek, de komoly hatást gyakoroltak a kortárs zenészekre – így például Keith Emersonra (Emerson, Lake & Palmer), Jon Lordra (Deep Purple) és Bill Brufordra (Yes).
1960-ban rövid életű házasságot kötött. Egy fia született ebből a kapcsolatból, de elidegenedtek egymástól. 1964-ben Bruce feleségül vette második feleségét, Janet Godfrey-t – két közös gyermekük született, 1973-ban elváltak.
Abban az időben, amikor Bruce és Ginger Baker együtt játszott a GBO-ben, hírhedtek voltak veszekedéseikről, viszályaikról. Számos történet van olyan eseményről, amikor egymás színpadi felszerelését összetörték. A kapcsolat annyira elmérgesedett, hogy Bruce 1965 augusztusában elhagyta az együttest.
Távozása után rögzített egy szóló kislemezt I'm Gettin Tired címmel a Polydor Recordsnál. Ezután csatlakozott John Mayall együtteséhez, a John Mayall & the Bluesbreakershez, ahol ekkoriban Eric Clapton volt a gitáros. Rövid tartózkodása alatt nagyon jó baráti viszonyba került Claptonnal. A Universal Deluxe című dupla Blues Breakers with Eric Clapton koncertlemez összes számán közreműködött – a lemez végül nem került kiadásra, mert technikai korlátok miatt nagyon rossz minőségű lett a felvétel.
A Bluesbreakersben történő vendégszereplés után Jack belekóstolhatott az igazi kereskedelmi sikerbe a Manfred Mann tagjaként – Pretty Flamingo című kislemezük slágerlista első lett, illetve az Asylum című úttörő dzsessz-rock instrumentális középlemezük nagyon jó eladási mutatókat produkált. A Cream: Disraeli Gears című VH1 televízió-műsorban John Mayallal készült interjú keretében azt állította, hogy Bruce-t a kereskedelmi sikerek csábították át a Manfred Mannbe. Mann úgy emlékezett az esetre, hogy mindenféle próba nélkül elhívta Bruce-t a lemezfelvételre, ahol Jack elsőre hiba nélkül feljátszotta a szólamát – Bruce rutinjának köszönhetően vélhetően nyilvánvalóak voltak számára az akkordváltások. A Manfred Mann-nel készült összes felvétel Down the Road Apiece címmel elérhető egy négy lemezt tartalmazó CD Box Setben, az EMI kiadásában.
A Manfred Mannben töltött időszakban újra együtt játszott Eric Claptonnal egy Powerhouse nevű formációban. Az együttes tagja volt még Steve Anglo álnéven a The Spencer Davis Group tag Steve Winwood is. Három számmal szerepeltek az Elektra kiadó egy What's Shakin című válogatásalbumán, ebből két szám – a Crossroads és a Steppin' Out, illetve a Claptonnal kialakult baráti és munkakapcsolat már előre vetítette a következő zenekart.
Cream
1966 júliusában Jack Bruce, Eric Clapton és Ginger Baker megalapította a Cream nevű együttest. A sajtó „supergroup”-kéntA supergroup olyan zenei formáció, amelyben a tagok – korábbi szakmai karrierjük révén – külön-külön is ismertek és elismertek. Ilyen ismert supergroup például a Cream (Eric Clapton (Eric Clapton (The Yardbirds, John Mayall & the Bluesbreakers), Jack Bruce (Graham Bond Organisation, Manfred Mann), Ginger Baker (Graham Bond Organisation) )), a Travelling Willburrys, (George Harrison (The Beatles), Bob Dylan, Tom Petty (Tom Petty and the Heartbreakers) Jeff Lynne (Electric Light Orchestra, The Move), Roy Orbison), vagy az Emerson, Lake & Palmer (Keith Emerson (The Nice), Greg Lake (The Gods, King Crimson), Carl Palmer (Atomic Rooster, The Crazy World of Arthur Brown)). emlegette őket, hiszen külön-külön is elismert és közismert zenészek voltak. Az együttes ötlete Claptontól származott, aki ekkoriban látta Buddy Guyt zenélni trió (gitár, basszusgitár, dob) felállásban és lenyűgözte a kevés hangszer ellenére rendkívül tömör, sodró hangzás. Clapton valami hasonlót szeretett volna összehozni, és ehhez a legkiválóbb basszusgitárosra és dobosra volt szüksége, azonban arról fogalma sem volt, hogy Baker és Bruce haragban vannak egymással. A viszály ellenére sikerült összehozni a csapatot, Clapton úgy ír erről önéletrajzi könyvben, hogy Ginger Baker autójában utazott, amikor felvetette a közös együttes alapításának ötletét, és Baker majdnem az árokba hajtott, amikor meghallotta, hogy újra Bruce-szal kellene együtt játszania. Mivel Clapton jó viszonyban volt mindkettejükkel, ezért egyfajta katalizátor szerepét tudta betölteni a másik két tag kapcsolatában.
Az együttes megalakulásával ők lettek az első világhírű úgynevezett power trió.A power trió klasszikus háromtagú rockzenekari felállás gitárral, dobbal, basszusgitárral, billentyűs hangszerek és ritmusgitár nélkül. Elterjedését a '60-as években a hangtechnika drasztikus fejlődése tette lehetővé. Olyan későbbi együttesekre voltak hatással, mint például a The Jimi Hendrix Experience, a The Police, vagy akár a Motörhead. Az együttesen belül Clapton és Bruce megosztotta egymás közt az énekesi feladatokat. Bruce egy Gibson EB-3 basszusgitárt használt a zenekarban, hangzása meghatározó volt az összképet illetően – befolyást gyakorolt a basszusgitárosok következő generációjára, mint például Sting, Geddy Lee és Jeff Berlin. Jack a legtöbb Cream-sláger társszerzője is –, mint például a Sunshine of Your Love, White Room és az I Feel Free.
1968-ban a Cream rendkívül sikeres volt, stadionokat töltöttek meg, lemezeik eladási rekordokat döntöttek, de a régi ellenségeskedés Bruce és Baker között kiújult, turnéhelyszíneken gyakran külön szállodában laktak, annyira nem tudták egymást elviselni. 1968-ban végül egy utolsó turné zárókoncertje után a Cream feloszlott.
Szólókarrierje '70-es évek
Bruce karrierjének folytatásaként sok zenész munkájában működött közre rock, dzsessz, blues, fúziós zene, világzene és klasszikus műfajokban. Mindezek mellett egy sor kitűnő szólóalbumot készített az évtizedek során, amelyeken – kontrasztként a session-zenészkéntiA session-zenész olyan zenész, aki elsősorban lemezfelvételeken, koncerteken működik közre szólisták vagy együttes kísérőjeként, illetve kiegészítő játékosaként. változatos stílusú munkával – határozottan kötött zenei struktúra figyelhető meg. Ez a kötöttség az élő előadásokon fellazult – hasonlóan a korábbi Cream-koncerteken játszott hosszú improvizációkhoz.
1968 augusztusában – még a Cream feloszlása előtt – Bruce rögzített egy free-dzsessz-albumot John McLaughlin, Dick Heckstall-Smith és Jon Hiseman közreműködésével. Ezt az anyagot adta ki aztán – második szólóalbumaként – 1970-ben Things We Like címmel.
thumb|right|200px|Jack Bruce Hamburgban 1972-ben Első önálló lemeze Songs for a Tailor címmel 1969 szeptemberében jelent meg Heckstall-Smith és Hiseman közreműködésével. Az album világsiker lett, a lemezbemutató turnén Larry Coryell és Mitch Mitchell is közreműködött. Bruce ezután egy rövid időre csatlakozott a Lifetime fúziós dzsessz-csoporthoz. A formációban Tony Williams volt a dobos, a gitáros John McLaughlin, az orgonista pedig Larry Young. Ebben a felállásban két albumot adtak ki – Bruce a második Turn It Over című lemezen működött közre. A Lifetime nem kapott túl sok kritikai visszajelzést és végül 1971-ben feloszlott. Jack ezután kiadta harmadik szólóalbumát Harmony Row címmel, de ez nem ért el olyan kereskedelmi sikereket, mint a Songs for a Tailor.
1972-ben egy blues-rock power triót alapított West, Bruce and Laing néven. Jack mellett Leslie West énekes-gitárosból és Corky Laing dobosból állt, akik korábban mindketten az amerikai Montain zenekar tagjai voltak. A Montainre erős befolyással volt a Cream. A West, Bruce and Laing két stúdiólemezt vett fel – Why Dontcha és a Whatever Turns You On címmel, és egy élő albumot Live 'n' Kickin címmel. A zenekar még 1974 elején – röviddel a Live 'n' Kickin megjelenése előtt – feloszlott. Bruce még ebben az évben megjelentette Out of the Storm című negyedik szólólemezét. Ugyanebben az évben vendégként játszott Frank Zappa Apostrophe (') lemezének címadó dalában. Bruce a dal társszerzőként lett jegyezve, bár 1992-ben a Tylko Rock című lengyel zenei magazin interjújának keretében Jack tréfásan azt mondta Wiesław Weiss újságírónak, hogy ő csak a csellószólamot játszotta fel. Ezt nyilván tréfának szánta, hiszen az Apostrophe (') számban és az albumon egyáltalán nem szerepel a cselló mint hangszer.
1973-ban közreműködött Lou Reed Berlin című lemezén.
1975-ben egy turné keretében népszerűsítették az Out of the Storm albumot. A turnézenekart olyan kiváló zenészek erősítették mint a korábbi The Rolling Stones tag Mick Taylor, a dzsesszorgonista Carla Bley (akinek Bruce játszott 1971-es Escalator over the Hill című lemezén). A turné során a manchesteri Free Trade Hallban rögzített anyag a Live '75 albumon került kiadásra. Mick Taylor ezután elhagyta a zenekart. Még 1973-ban Jack harmadszor is megnősült – Mick Taylor korábbi feleségét, Rose Taylor Millart vette el, azonban ez a házasság is meglehetősen rövid ideig tartott, 1977-ben végül elváltak.
1977-ben Jack Simon Phillips dobossal és Tony Hymas billentyűssel új formációt alakított. Az együttes How's Tricks címmel rögzített egy albumot és egy világ körüli turnén próbálták népszerűsíteni. A lemez kereskedelmi kudarc volt. A következő Jet Set Jewel című album készítése felfüggesztésre került, mert közben Bruce szakított addigi kiadójával, az RSO-val. 1979-ben a Mahavishnu Orchestra tagjaival turnézott újra John McLaughlin társaságában, Billy Cobham dobossal. A '70-es években felvett kiadatlan felvételeit a BBC egy három CD-ből álló gyűjteményben adta ki 2008-ban Spirit címmel.
'80-as évek