Rakvere () város Észak-Észtországban és Lääne-Virumaa megye székhelye, 20 km-re délre a Finn-öböltől.

Története A legkorábbi emberi település jelei a 3.-5. századból valók, melyeket a mai színház dombon találtak meg. A középkorban védelmi okokból, egy fa erődítmény állt a jelenlegi Vallimägi helyén. Amikor a dánok 1220-ban átvették a hatalmat elkezdték felépíteni az első kőépületeket. A település nevét a Tarvanpea-ben említik először az 1226-os Chronicle of Henry Livoniá-ban. Az új dán fellegvárnak hívták Wesenbergh a Közel alnémetbôl első kiadásában 1252-ben. A Wesenbergi csata a dán és a német lovagok és az oroszok között zajlott 1268. február 18-án.

1302. június 12-én, Rakvere Lübecki jogokat kapott. Amikor a dán király eladta dán-észt-lív rendnek 1346-ban, egy nagy kastélyt építettek az előző erődítmény romjai felett. A Ordensburgot és udvarait tornyok védték. Az épületben egy ferences kolostor alakult meg 1508-ban.

A lív háború 1558-1581 közt zajlott, ekkor Rakvere orosz uralom alatt állt, s az épületei erősen megrongálódtak. Wesenberg ostroma (1574) után a svédek elfoglalták a várost 1581-ben, mielőtt a lengyel-litván közösség 1602-ben átvette az uralmat, ezután a lengyelek elpusztították a várat 1605-ben. Miután visszatért a svéd uralom még ugyanebben az évben, egy kastélyt építettek a monostor romjain. A Nagy Északi Háború miatt Rakvere leégett 1703-ban. 1710-ben Észtország és Livónia kapitulált és az azt követő szerződés miatt -melynek Nystad a neve- 1721-ben Rakvere átkerült az Orosz Birodalomhoz, ahol Észtország függetlenségének 1918-ban elkövetkező megvalósulásáig maradt, mikor is véget ért az első világháború.

Az első időszakban kivívott függetlenség során számos kiemelkedő épület épült, mint például a piac, a régi bank épülete (jelenlegi SEB Eesti Ühispank) és a Rakvere Gimnázium. A városban 1930-ban nyitotta meg kapuit a stadion. Helyi újságot alapítottak, mely később a megyei napilap lett, a Virumaa Teataja, ami először 1925-ben jelent meg. A rakverei professzionális színházi ötlete is ekkor kezdett alakot ölteni. Az építkezés 1930-ban ért véget és azt ünnepélyesen 1940. február 24-én nyitották meg. A színház túlélte a második világháború pusztításait és a mai napig működik.

Rakvere talán a legkisebb város Európában, amelyben egy színház működik. Gyökerei 1882-ig nyúlnak vissza, és még mindig aktív és nagyon népszerű. A rakverei színház sok híres színészt és színésznőt adott Észtországnak, mint például Üllar Saaremäe, Indrek Saar, Ülle Lichtfeldt, Aarne Üksküla stb és a kétévente megrendezett Baltoscandal egy olyan színhgáztalálkozó, ahol a különböző balti országokból érkező színjátszócsoportok bemutathatják színdarabjaikat.

Népessége

Sport Sportegyesületek Kosárlabda BC Rakvere Tarvas - a város férfi kosárlabda csapata, második helyezett a 2009-10-es észt bajnokságban és 2010-ben elnyerték a kupát. A klub részt vesz Korvpalli Meistriliiga-ban és a balti Kosárlabda Ligában.

Röplabda VK Rakvere Rivaal -melynek átmenetileg Rakvere Grossi Toidukaubad a neve szponzori okok miatt, a férfi röplabda csapat, amely többszörös észt bajnok és kupa győztes. A klub részt vesz a Liga Schenker-ben is.

Labdarúgás Rakvere JK Tarvas - egy amatőr futballcsapat melyet 2004-ben hoztak létre. A klub bejutott a Esiliiga-ba (amely a másodosztályú észt labdarúgóliga) 2008-ban és 2011-ben.

Látnivalók Szentháromság evangélikus templom Ortodox templom Rakverei vár Rakvere tájház A kundai cementmúzeum Kohala udvarház Szarvas szobor – Rakvere ismert szimbóluma az őstulkot ábrázoló Szarvas szoborról. A Tauno Kangro észt szobrász által készített alkotással a Baltikumban egykor élt legnagyobb állatnak kívántak emléket állítani. A szobor Vallimägi tetején található és a város 700. születésnapjára avatták fel. Az egész műalkotás egyetlen gránittömbön áll. A szobor 7 méter hosszú, négy méter magas és súlya körülbelül 7 tonna. A szobor bronzból készült. A szobron fel van tüntetve azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a neve, akik finanszírozták a szobor költségeit.

Közlekedés

Híres szülöttei Heinrich Paal (1895–1941), labdarúgó Aino Pervik (1932–), író Erik Tohvri (1933–2020), író Tõnis Lehtmets (1937–), író Ene Ergma (1944), észt asztrofizikus, politikus Tõnu-Andrus Tannberg (1961–), történész Kaido Höövelson (1984–), szumóbirkózó Ave Pajo (1984–), labdarúgó

Testvérvárosok Cēsis, Lettország Kuopio, Finnország Lappeenranta, Finnország Lapua, Finnország Lütjenburg, Németország Panevėžys, Litvánia Szenaki, Grúzia Sigtuna, Svédország Szolnok, Magyarország Vishorod, Ukrajna

Távolságok Helsinki 122 km Pärnu 183 km Riga 297 km Szentpétervár 274 kilométeres Stockholm 503 km Tallinn 98 km Tampere 310 km Tartu 126 km Turku 260 km Vilnius 522 kilométerre található.

Képgaléria

Jegyzetek

Fordítás

Források http://www.aviastar.org http://www.visitestonia.com

Kategória:Észtország települései