A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 21., jogelődjeivel együttvéve 58. kiírásra. A döntőt a londoni Wembley Stadionban rendezték. A kupát a Bayern München nyerte.
A besorolás rendszere A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligájában az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 52 tagországának 76 csapata vett részt (Liechtenstein nem rendezett bajnokságot).Az országonként indítható csapatok számát, illetve a csapatok selejtezőköri besorolását az UEFA ország-együtthatója alapján végezték.
A 2011–2012-es kiírás győztesének a csoportkörben biztosítottak helyet.
A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligájában országonként indítható csapatok száma az 1–3. helyen rangsorolt országok négy csapatot, a 4–6. helyen rangsorolt országok három csapatot, a 7–15. helyen rangsorolt országok két csapatot, a 16–53. helyen rangsorolt országok (kivéve Liechtenstein) egy csapatot indíthattak. A 2011–2012-es BL győztesének a csoportkörben biztosítottak helyet. A BL győztese (Chelsea) az angol bajnokságban nem ért el BL indulást érő helyezést. Azonban egy országból legfeljebb négy csapat vehetett részt, ezért az angol bajnoki negyedik Tottenham Hotspur a BL helyett az Európa-ligában indulhatott.
Rangsor A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája kiosztott helyeihez a 2011-es ország-együtthatót vették alapul, amely az országok csapatainak teljesítményét vette figyelembe a 2006–07-es szezontól a 2010–11-esig.
Hely.SzövetségKoeff.1. Anglia85,78542. Spanyolország82,3293. Németország69,4364. Olaszország60,55235. Franciaország53,6786. Portugália51,5967. Oroszország44,70728. Ukrajna43,8839. Hollandia40,12910. Törökország35,05011. Görögország34,16612. Dánia30,55013. Belgium27,00014. Románia25,82415. Skócia25,14116. Svájc24,900117. Izrael22,00018. Csehország20,850Hely.SzövetségKoeff.19. Ausztria20,700120. Ciprus18,12421. Bulgária17,87522. Horvátország16,12423. Fehéroroszország16,08324. Lengyelország15,91625. Szlovákia14,49926. Norvég14,37527. Szerbia14,25028. Svédország14,12529. Bosznia-Hercegovina9,12430. Finnország8,96631. Írország8,70832. Magyarország8,50033. Moldova7,74934. Litvánia7,70835. Lettország7,41536. Grúzia6,957Hely.SzövetségKoeff.37. Azerbajdzsán6,165138. Szlovénia6,12439. Macedónia5,20740. Izland4,95741. Kazahsztán4,37442. Liechtenstein4,000043. Montenegró3,875144. Albánia3,87445. Észtország3,79146. Wales2,79047. Örményország2,58348. Málta2,41649. Észak-Írország2,24950. Feröer1,41651. Luxemburg1,37452. Andorra1,00053. San Marino0,916
Lebonyolítás A szakaszban bekapcsolódó csapatokAz előző forduló továbbjutói1. selejtezőkör (6 csapat)6 bajnok a 48–53. helyen rangsorolt bajnokságokból2. selejtezőkör (34 csapat)31 bajnok a 16–47. helyen rangsorolt bajnokságokból (kivéve Liechtenstein)3 győztes az 1. selejtezőkörből3. selejtezőkörBajnoki ág (20 csapat)3 bajnok a 13–15. helyen rangsorolt bajnokságokból17 győztes az 1. selejtezőkörbőlNem bajnoki ág (8 csapat)8 második a 8–15. helyen rangsorolt bajnokságokbólRájátszásBajnoki ág (10 csapat)10 győztes a 3. selejtezőkör bajnoki ágárólNem bajnoki ág (10 csapat)1 második a 7. helyen rangsorolt bajnokságból 3 harmadik a 4–6. helyen rangsorolt bajnokságokból 2 negyedik az 1–3. helyen rangsorolt bajnokságokból4 győztes a 3. selejtezőkör nem bajnoki ágárólCsoportkör (32 csapat)A 2011–2012-es BL győztese 12 bajnok az 1–12. helyen rangsorolt bajnokságokból 6 második az 1–6. helyen rangsorolt bajnokságokból 3 harmadik az 1–3. helyen rangsorolt bajnokságokból5 győztes a rájátszás bajnoki ágáról 5 győztes a rájátszás nem bajnoki ágárólEgyenes kieséses szakasz (16 csapat)8 csoportgyőztes 8 csoportmásodik
Csapatok A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligájában az alábbi 76 csapat vett részt. A táblázatban az adott szakaszban csatlakozó csapatok nevei találhatóak. Zárójelben a csapat bajnokságban elért helyezése olvasható.
Csoportkör Chelsea (CV) Valencia CF (3.) Montpellier Hérault (1.) Ajax (1.) Manchester City (1.) Borussia Dortmund (1.) Paris Saint-Germain (2.) Galatasaray SK (1.) Manchester United (2.) Bayern München (2.) FC Porto (1.) Olimbiakósz (1.) Arsenal (3.) Schalke 04 (3.) Benfica (2.) Nordsjælland (1.) Real Madrid (1.) Juventus (1.) Zenyit (1.) FC Barcelona (2.) AC Milan (2.) Sahtar Doneck (1.)RájátszásBajnoki ág Nem bajnoki ág Málaga CF (4.) Udinese Calcio (3.) SC Braga (3.) Borussia Mönchengladbach (4.) Lille OSC (3.) Szpartak Moszkva (2.)3. selejtezőkörBajnoki ágNem bajnoki ág Anderlecht (1.) Dinamo Kijiv (2.) Panathinaikósz (2.) FC Vaslui (2.) CFR Cluj (1.) Feyenoord (2.) FC København (2.) Motherwell FC (3.)SCO Celtic (1.) Fenerbahçe (2.) Club Brugge (2.)2. selejtezőkör FC Basel (1.) Śląsk Wrocław (1.) DVSC-TEVA (1.) KR (1.) Íróní Kirjat Smóná (1.) MŠK Žilina (1.) Sheriff Tiraspol (1.) Sahter Karagandi (1.) Slovan Liberec (1.) Molde FK (1.) Ekranas (1.) Budućnost Podgorica (1.) Red Bull Salzburg (1.) Partizan (1.) FK Ventspils (1.) Skënderbeu Korçë (1.) AÉ Lemeszú (1.) Helsingborgs IF (1.) SZK Zesztaponi (1.) Flora (1.) Ludogorec Razgrad (1.) Željezničar Sarajevo (1.) Neftçi (1.) The New Saints (1.) Dinamo Zagreb (1.) HJK (1.) Maribor (1.) Ulisz (1.) BATE Bariszav (1.) Shamrock Rovers (1.) FK Vardar (1.)1. selejtezőkör Valletta FC (1.) B36 Tórshavn (1.) Lusitanos (1.) Linfield FC (1.) F91 Dudelange (1.) Tre Penne (1.)
Skócia (SCO): A második helyezett Rangers nem kapott UEFA-licencet, ezért a harmadik helyezett csapat indulhat.
Fordulók és időpontok Szakasz Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés Selejtezők 1. forduló 2012. június 25. 2012. július 3–4. 2012. július 10–11. 2. forduló 2012. július 17–18. 2012. július 24–25. 3. forduló 2012. július 20. 2012. július 31–augusztus 1. 2012. augusztus 7–8. Rájátszás 2012. augusztus 10. 2012. augusztus 21–22. 2012. augusztus 28–29. Csoportkör 1. mérkőzésnap 2012. augusztus 30.(Monaco) 2012. szeptember 18–19. 2. mérkőzésnap 2012. október 2–3. 3. mérkőzésnap 2012. október 23–24. 4. mérkőzésnap 2012. november 6–7. 5. mérkőzésnap 2012. november 20–21. 6. mérkőzésnap 2012. december 4–5. Egyenes kiesés Nyolcaddöntők 2012. december 20. 2013. február 12–13., 19–20. 2013. március 5–6., 12–13. Negyeddöntők 2013. március 15. 2013. április 2–3. 2013. április 9–10. Elődöntők2013. április 12. 2013. április 23–24. 2013. április 30–május 1. Döntő 2013. május 25., Wembley Stadion, London
Pénzdíjazás Az Európai Labdarúgó-szövetség a 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörébe jutott 32 csapata között összesen 910,3 millió eurót osztott szét a csoportkör mérkőzéseinek eredménye, valamint az egyes szakaszokba való továbbjutásuk alapján. A végösszeg 409,6 millió eurós marketing és nemzeti szempontok alapján szétoszott pénzdíjat is tartalmazott.
FeltételPénzdíj (millió euró)Csoportkörbe jutás (rajtpénz)8,6Egy győzelem a csoportkörben 1,0Egy döntetlen a csoportkörben0,5Nyolcaddöntőbe jutás3,5Negyeddöntőbe jutás3,9Elődöntőbe jutás4,9Döntő vesztese6,5Döntő győztese10,5
Selejtezők
A selejtezőben a csapatokat kiemeltekre és nem kiemeltekre osztották a 2012-es UEFA klub-együtthatója alapján. Azonos országból érkező csapatok nem játszhattak egymással. A kialakult párosításokban a csapatok oda-visszavágós mérkőzést játszottak egymással.
1. selejtezőkör Az 1. selejtezőkörben 6 csapat vett részt. A párosítások győztesei a 2. selejtezőkörbe jutottak. Kiemelt csapatok: Linfield FC (2,766) F91 Dudelange (2,716) Valletta FC (2,616)Nem kiemelt csapatok: Tre Penne (0,933) Lusitanos (0,700) B36 Tórshavn (0,533) Párosítások Az 1. selejtezőkör sorsolását 2012. június 25-én tartották. Az első mérkőzéseket július 3-án a második mérkőzéseket július 10-én játszották.
2. selejtezőkör A 2. selejtezőkörben 34 csapat vett részt. A párosítások győztesei a 3. selejtezőkörbe jutottak. T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert. A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját vették figyelembe. Kiemelt csapatok: FC Basel (53,360) BATE Bariszav (29,641) Red Bull Salzburg (29,265) Dinamo Zagreb (24,774) MŠK Žilina (14,974) Partizan (14,350) Helsingborgs IF (12,680) Sheriff Tiraspol (9,849) DVSC-TEVA (7,950) Maribor (6,424) FK Ventspils (5,674) Slovan Liberec (5,570) Śląsk Wrocław (5,483) HJK (5,326) AÉ Lemeszú (5,099) Ekranas (4,875) SZK Zesztaponi (4,733)Nem kiemelt csapatok: Shamrock Rovers (4,475) Íróní Kirjat Smóná (4,400) Molde FK (3,935) Željezničar Sarajevo (3,683) KR (3,566) Ludogorec Razgrad (2,850) The New Saints (2,799) Linfield FC (2,766) F91 Dudelange (2,716) Valletta FC (2,616) Budućnost Podgorica (2,375) Flora (2,283) Neftçi (2,241) Sahter Karagandi (1,816) Skënderbeu Korçë (1,783) Vardar Szkopje (1,133) Ulisz (0,941) Párosítások A 2. selejtezőkör sorsolását 2012. június 25-én tartották, az 1. selejtezőkör sorsolása után. Az első mérkőzéseket július 17-én és 18-án, a második mérkőzéseket július 24-én és 25-én játszották.
3. selejtezőkör A 3. selejtezőkör két ágból állt. A bajnoki ágon 20 csapat, a nem bajnoki ágon 10 csapat vett részt. A párosítások győztesei a rájátszásba jutottak. A bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga rájátszásába, a nem bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga rájátszásába kerültek. T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert. A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját vették figyelembe. Bajnoki ág Kiemelt csapatok: FC Basel (53,360) (T) Anderlecht (48,480) Celtic (32,728) BATE Bariszav (29,641) (T) F91 Dudelange (29,265) (T) Dinamo Zagreb (24,774) (T) CFR Cluj (18,764) Íróní Kirjat Smóná (14,974) (T) Partizan (14,350) (T) Helsingborgs IF (12,680) (T)Nem kiemelt csapatok: Sheriff Tiraspol (9,849) (T) DVSC-TEVA (7,950) (T) NK Maribor (6,424) (T) Molde FK (5,674) (T) Slovan Liberec (5,570) (T) Śląsk Wrocław (5,483) (T) HJK (5,326) (T) AÉ Lemeszú (5,099) (T) Ekranas (4,875) (T) Neftçi (4,733) (T) Nem bajnoki ág Kiemelt csapatok: Dinamo Kijiv (62,026) Panathinaikósz (50,920) FC København (46,505) Fenerbahçe (41,615)Nem kiemelt csapatok: Club Brugge (35,480) FC Vaslui (13,764) Feyenoord (12,603) Motherwell FC (6,728) Párosítások A 3. selejtezőkör sorsolását 2012. július 20-án tartották. Az első mérkőzéseket július 31-én és augusztus 1-jén, a második mérkőzéseket augusztus 7-én és 8-án játszották.
Rájátszás A rájátszás két ágból állt. A bajnoki ágon és a nem bajnoki ágon is egyaránt 10 csapat vett részt. A párosítások győztesei a csoportkörbe jutottak. A vesztes csapatok az Európa-liga csoportkörébe kerültek.
Bajnoki ág Kiemelt csapatok: FC Basel (53,360) Anderlecht (48,480) Celtic (32,728) BATE Bariszav (29,641) Dinamo Zagreb (24,774)Nem kiemelt csapatok: CFR Cluj (18,764) Íróní Kirjat Smóná (14,974) Helsingborgs IF (12,680) AÉ Lemeszú (5,099) NK Maribor (6,424) Nem bajnoki ág Kiemelt csapatok: SC Braga (63,069) Dinamo Kijiv (62,026) Panathinaikósz (50,920) FC København (46,505) Szpartak Moszkva (46,066)Nem kiemelt csapatok: Fenerbahçe (41,615) Udinese Calcio (38,996) Lille OSC (38,835) Málaga CF (16,837) Borussia Mönchengladbach (15,037) A rájátszás sorsolását 2012. augusztus 10-én tartották. Az első mérkőzéseket augusztus 21-én és 22-én, a második mérkőzéseket augusztus 28-án és 29-én játszották.
Csoportkör
A csoportkörben az alábbi 32 csapat vett részt: 22 csapat ebben a körben lépett be 10 győztes csapat a UEFA-bajnokok ligája rájátszásából (5 a bajnoki ágról, 5 a nem bajnoki ágról)
A sorsolás előtt a csapatokat négy kalapba sorolták be a 2012-es klub-együtthatóik sorrendjében.
A csoportkör sorsolását 2012. augusztus 30-án tartották Monacóban. Nyolc darab, egyaránt négycsapatos csoportot alakítottak ki. Azonos országból érkező csapatok nem kerülhettek azonos csoportba.