Molnár Lászlóné Éva, született Preisler Éva (Budapest, 1927. augusztus 2. – 2019. augusztus 11.A Fészek Művészklub Facebook-oldalának bejegyzéseMolnár Gyula, a MOME tanárának bejegyzése) Németh Lajos-díjas művészettörténész, a Fészek Művészklub művészeti szakkönyvtárának vezetője 1957-tőlEgy lépéssel a műtermen túl – Beszélgetés három budapesti nonprofit galériáról (interjú, Exindex, 2007. március 19.) (több mint hatvan éven át), a Fészek Galéria alapítója és kiállításainak szervezője 1981 és 2018 között.
Életrajza Tanulmányait az ELTE BTK-n végezte művészettörténészként 1958–63 között. 1952-től 1955-ig a Népművészeti Intézet munkatársa, 1955-től dolgozott a Fészek Művészklubban (1948-tól 1957-ig Művészeti Szövetségek Háza). 1957-ben alapította a Fészek művészeti szakkönyvtárát, melynek haláláig vezetője volt: külföldi könyvek és folyóiratok beszerzésével a magyar művészek naprakész tájékoztatását tette lehetővé.
1965-től, a Fészek újjáépítésétől fogva 2018-ig több száz kiállítást rendezett. 1981-ben hozta létre az intézményen belül a Fészek Galériát, melynek 2018 februárjáig vezetője is volt (helyét ekkor Jerger Krisztina művészettörténész vette át). Ez az első időkben jóformán az egyetlen lehetőséget jelentette a progresszív kortárs művészeknek a megjelenésre, de máig is a legújabb kezdeményezések bemutató színhelye.
Molnár Éva kritikái, publikációi a Művészet és a Nagyvilág című folyóiratokban jelentek meg.
Férje 1946-tól Molnár László volt, aki 1991-ben hunyt el.
Elismerései Művészeti Alap, Nívódíj, 1987 Művelődési Minisztérium, Nívódíj (Hegyi Lóránddal), 1989 A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, 1995 Németh Lajos-díj, 2003 Wlassics Gyula-díj, 2007
Főbb munkái A francia kárpitművészet Aubusson-tól Jean Lurçat-ig (monográfia) – (1964) „Nyitás” (1981) Kalligráfia, „írás-jel, jel-írás” (1981) Rippl-Rónai József (1983) Hasonlatok (1984) Tradíció és jelen (1984) Tichy Gyula (1985) Újraértelmezett hagyomány (Lossonczy Tamás) (1986) Poszt-geometria (1986) Manufakturális tárgyak (1986) Hommage à Iparterv (1988) Csend-élet (1991) Zászlók (1991, 2001) Dialógus (1992) Jelek a 60-as évekből (Frey Krisztián, Konkoly Gyula, Molnár László, Kovács Attila) Dialogue in Paper (Magyar és amerikai művészek papírmunkái) Korniss Dezső: Fejek (1994) „Andy Warhol recycled” (1998) „Dobozba zárva” (1999) Mulasics László (2003)
Jegyzetek
Források, további információk Molnár Éva személyes közlése Egy lépéssel a műtermen túl – Beszélgetés három budapesti nonprofit galériáról (interjú, Exindex, 2007. március 19.) Az Artportál ismertető oldala Hudra Klára: Az első harminc év – a Fészek Galéria jubileumi kiállításai A Fészek Galéria kiállításainak képes archívuma 2006-ig visszamenőleg Videók: Kiállításmegnyitó a Fészek Művészklubban (2012. január), Interjú Galántai Györgyről 70. születésnapja alkalmából (2011. december) Képe 2018. márciusból, a Kanadai Magyar Hírlap cikkéből, a Népszava Online alapján
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Németh Lajos-díjasok Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei