A Konáraki naptemplomot, vagy más néven Szúrja-templomot (orija: କୋଣାର୍କ ସୂର୍ଯ୍ୟ ମନ୍ଦିର, dévanágari: कोणार्क सूर्य मंदिर, hindi: Konárk Szúrja mandir.A Konárak elnevezés a KNMH-ban feltüntetett alak szerinti) a Ganga-dinasztiából származó I. Naraszimha Déva király építtette 1238 és 1264 között Indiában, az Orisza állambeli Bhuvanesvartól 60 kilométerre, a tengerparton. A király Szúrja hindu napistennek szentelte a Fekete pagodaként is ismertté vált templomkomplexumot, amely három egységből áll: a főtemplom épületegyüttese, vagyis a hívek szentélye (dzsagamóhana, vagy pida deul) a vele egybeépült belső szentéllyel (rékha deul) és a külön álló tánctemplommal (nátamandir); a feltehetően korábban épült Visnu-templom; valamint a Majádévinek (Szúrja egyik felesége) szentelt templom. Ezeket más épületek, például az adakozások csarnoka, a bhogmandapa, illetve medencék egészítenek ki. A főtemplom tizenkét pár keréken gördülő, hét ló vontatta szimbolikus szekeret formáz, melyet Szúrja hajt. Jellemzően az indiai művészetre, a komplexum minden eleme teljes felületén díszített, visszatükröződik benne az indiai nép hit- és gondolatvilága, mindennapjai. Építésekor a templom a nágara (városi) templomépítészeti stílus csúcspontját képviselte, de mára a komplexum állapota romos, a 17. század óta már nem tölt be szakrális funkciót sem. Az UNESCO 1984-ben mint kulturális helyszínt vette fel a világörökségi listára.
Fekvése Konárak ősi települése két szó, az Arka (Nap) és a kona (sarok) összevonásából kapta nevét. A Bengáli-öböl partján, Bhuvanesvartól 50 kilométerre délkeletre, Puritól pedig 30 kilométerre északkeletre található. A falu valaha nagy forgalmú kikötő volt, kapcsolatot biztosított a délkelet-ázsiai országokkal. A komplexum eredetileg a tenger partjára épült, de az azóta visszahúzódott, így most három kilométerre a tengerparttól található. Bár eleve mocsaras területre épült, a templom állagromlásához hozzájárultak a heves monszunok, a sós levegő és a növényzet túlburjánzása is. A károk mérséklése érdekében az 1900-as évek elején a parti sávra fákat ültettek, hogy így csökkentsék a tenger felől érkező szél és homok romboló hatásait.
Története Legendák A templom felépítéséhez több legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint a szépséges Számba, Krisna fia kinevette a külseje miatt Náradát, a szent embert (száddhu). Nárada megbüntette a fiút, kimódolta, hogy ez Krisna fülébe jusson, aki éktelen haragjában leprával sújtotta saját gyermekét. Mikor Krisna rájött, hogy fia a ravasz Nárada cselszövésének áldozata lett, megbánta tettét, de az átkot visszavonni már nem tudta. Számba erre tizenkét évnyi vezeklésbe kezdett, lemondásait Szúrja napistennek ajánlva. Az istenség, látva Számba áldozatát, megparancsolta neki, hogy Konáraknál fürödjön meg a tengerben. A fiú engedelmeskedett, és végül meggyógyult. A legenda nyomán építette Naraszimha Déva király a templomot erre a helyre és szentelte azt Szúrjának, mivel maga is beteg volt, és így remélt gyógyulást. Az bizonyos, hogy Konárak a Szúrja-imádat egyik legkorábbi központja volt. Még ma is minden év január-februárjában (a hindu mágh hónapban) sok ezer zarándok látogat el ide és vesz gyógyító fürdőt az Indiai-óceánban.
Egy másik legenda az építkezéshez fűződik. Eszerint az építkezést irányító Szibái Szantra nem boldogult a falak felhúzásával, és nagyon elkeseredett. Álmában megjelent egy öregasszony, aki egy tál forró kását kínált neki. Ő mohón az étel közepébe nyomta az ujját, ami megégette. Így vezette rá az öregasszony, hogy az építést nem középről, hanem a széléről kell kezdeni. Ezek után Szibái Szantra újrakezdte az építkezést.
Építése bélyegkép|300px|A rékha deul maradványai bélyegkép|300px|A dzsagamóhana
Naraszimha Déva király sikeresen ellenállt a muszlim hódításnak, eredményes uralkodást tudhatott magáénak, így a templom megépítését a saját dicsősége megörökítésének is tekintik. A komplexumot 1238 és 1264 között, egy 264×165 méteres területre építette, melynek talaja homokos volt, így a talapzatnál laterit tömböket, a templom falainál pedig kondalitet használtak. Ez utóbbi nem bírja az időjárás viszontagságait és idővel meggyengül, ez az egyik fő oka a templom folyamatos állagromlásának. KloritpalábólKloritpala, amelynek a kőfaragók által kedvelt tulajdonsága, hogy frissen bányászva puha, könnyen faragható, azonban később, a levegőn gránit szilárdságúra keményedik () készültek a bejáratok ajtófélfái, a belső szentély padlózata, a trónus, illetve a három külső szentélyben látható Szúrja-szobor is. A különféle köveket tömbökben hozták a helyszínre, valószínűleg egy erre a célra épített csatornán keresztül. Itt kötőanyag nélkül, saját súlyukat kihasználva illesztették egymáshoz az elemeket, majd homok és oltott mész keverékével bevakolták azokat. A díszítő domborműveket csak ezt követően állították a helyükre. A sikharát (a belső szentély tornya), amely később, a 19. században összeomlott, kovácsoltvas kötőgerendákkal erősítették meg. Az építkezés mintegy 16 évig tartott, kőműves és egyéb munkás bevonásával.
Állagmegóvása A templom, építését követően, századokon át nagyon népszerű volt az uralkodók körében, de karbantartásával nem törődtek. A természet által okozott károk mellett a templomot a mogulok a 17. században meg is szentségtelenítették (szentélyét megrongálták), így azt követően már nem használták szakrális célokra, nem tekintették szent helynek. A helyiek az építőanyagért, az uralkodók a dísztárgyakért fosztogatták. Ennek a britek megérkezése vetett véget, akik fontos tájékozódási pontnak is használták a helyet, így megtiltották az épületek további bontását. A dzsagamóhana (hívek szentélye) pagoda alakú teteje az idők során befeketedett (innen kapta a Fekete pagoda nevet), és ez jól láthatóan jelezte a közeli tengeren az arra járó hajóknak az útirányt.
A sikhara pusztulásának okai nem tisztázottak, többféle elgondolás is van arra, hogy mi okozhatta a belső szentély csúcsos tornyának (rékha) beomlását: lehetett földrengés, az időjárás hatása, a laza altalaj, de az is felmerült, hogy egyszerűen egy lassú romlási folyamat eredményeként omlott össze, valószínűleg 1868 körül. Egy olyan teória is felbukkant, hogy a muszlim Kalapahar, aki a Puriban található Dzsagannáth-templomot feldúlta, 1568-ban itt is olyan károkat okozott, ami a torony későbbi összeomlásához vezethetett. Az biztos, hogy James Fergusson angol régész, 1837-ben a rékhát még látta állni, míg két szemtanú 1868-ban és 1870-ben már csak a romokat rögzítette.
A templom átfogó állagmegőrzésére egészen az 1900-as évek elejéig kellett várni. A területet már 1882-től rendezték, tisztították, az ásatások pedig 1901-ben kezdődtek meg. 1894-ben néhány díszítő elemet a kalkuttai múzeumban helyeztek el. 1910-ig vegyi úton megtisztították a megmaradt épületeket, eltávolították a rárakódott sót, földet és gombát. Az elhanyagoltságra jellemző volt, hogy amikor egy jó hírű botanikus, P. Praya 1929-ben megvizsgált egy követ, azt 357 réteg moha és zuzmó fedte. Mivel egy-egy réteg kialakulása az esős évszakhoz kötődik, arra következtetett, hogy a követ 357 éve nem tartotta karban senki.
Annak érdekében, hogy a belső szentéllyel egybeépült dzsagamóhana összeomlását megakadályozzák, 1901 és 1904 között feltöltötték az utóbbi belsejét. Lezárták a bejáratokat, és a tetején fúrt lyukon keresztül homokot öntöttek a belső térbe. A munkálatokat egy mérnök, Bisan Szvarup irányította. India 1947-es függetlenné válása után létrehoztak egy bizottságot, amelynek feladata a konzerválással kapcsolatos teendők ellátása lett, és ez a munka mind a mai napig tart. Az UNESCO 1984-ben mint kulturális helyszínt vette fel a világörökségi listára. bélyegkép|középre|900px| A főtemplom épületegyüttese 2011-ben: jobbra elöl, különállóan (a komplexum keleti oldalán) a tánctemplom (nátamandir), mögötte a hívek szentélye (dzsagamóhana, vagy pida deul) a hozzáépült belső szentéllyel (rékha deul), melynek tornya (sikhara) már korábban leomlott. Balra elöl (délkeleti irány) látható az adakozások csarnokának (bhogmandapa), a konyhának és egyéb melléképületeknek a maradványai
A komplexum és részei bélyegkép|300px|A komplexum főbb épületei: 1. főtemplom, 1.a dzsagamóhana, 1.b rékha deul, 2. nátamandir, 3. bhogmandapa, 4. Majádévi temploma, 5. Visnu-templom bélyegkép|300px|A nágara stílusú templomok jellemző felépítése. Konárak belső szentélyének (rékha deul) leomlott tornya (sikhara) pirossal jelölve bélyegkép|250px|A pisztát díszítő kerék bélyegkép|250px|A rékha deul nyugati falfülkéjében lévő Szúrja-szobor, a „déli nap” bélyegkép|300px|A nátamandir bélyegkép|250px|A nátamandir pisztájának táncoló figurái
A Konáraki naptemplom az észak-indiai Orisza területén jellemző, nágara stílusú hindu templomépítészet csúcspontja. Itt az indiaiak a templomot egy égi szekérrel azonosították, a kerékmotívum a szanszárátA születés és a halál állandó körforgása, ami a karma, vagyis a tettek következményeként létrejön jelképezi. Ez az egyetlen Szúrja-templom, amely ezt a szimbolikát a maga valójában meg is jeleníti: egy magas pódiumra építették, amelynek oldalát tizenkét pár kerék díszíti, ezen felül még hét lovat is „befogtak” az épület elé, mintha azok repítenék az égbe a szekeret, melynek szentélyéből maga Szúrja napisten hajtja azt. Kiemelkedő az épületek díszítettsége. Az indiai művészet minden felületet igyekszik dekorációval borítani, itt sincs ez másképp, domborművek, szobrok sokasága borítja a falakat, a legkülönfélébb vallási és világi témákból merítve. Konárak híres erotikus tárgyú domborműveiről, amelyek itt annyiban térnek el a hasonló ábrázolásoktól, hogy szokatlan nyíltsággal és változatossággal ábrázolják a testi érintkezés különböző formáit.
A komplexum egy 264×165 méteres területen helyezkedik el, melyet fal vett körbe, egy-egy bejárattal a déli, a keleti és az északi oldal közepén, de mára a fal teljesen elporladt. A főtemplom épületegyüttese egy nyugat–keleti tengely mentén épült, melyből a nátamandir (tánctemplom) a keleti kapunál helyezkedik el. Ettől nyugatra, de még a tengely mentén található a dzsagamóhana vagy pida deul (hívek szentélye) és a vele egybeépült rékha deul (belső szentély). Úgy helyezkednek el egymás mögött, hogy a keleten kelő nap első sugarai, áthatolva a csarnokokon, a szentély belsejéig juthassanak. A terület délnyugati oldalán található a Majádévinek (Szúrja egyik felesége) szentelt templom, valamint egy kisebb Visnu-templom, amiről úgy gondolják, hogy még korábban megépült ezen a területen. A délkeleti részen van a bhogmandapa (adakozások csarnoka). Ezek a főbb épületek egészültek ki két mesterséges tóval, egy kúttal és konyhákkal. Ma már viszonylagos épségben csak a dzsagamóhana áll, de mivel feltöltötték a belsejét, így az sem látogatható. A területen látható monolit szoborcsoportok eredetileg a dzsagamóhana feljáratai előtt álltak.
A főtemplom épületegyüttese A dzsagamóhana és a rékha deul A hívek szentélye és a belső szentély itt nemcsak ugyanarra a közös emelvényre került, hanem maga a két épület is összeépült: a dzsagamóhana nyugati falában lévő átjáró vezet a belső szentélybe. A kettő együtt formázza napisten szekerét, mely a hét lóval az égbe tart. A tervezés furcsasága, hogy a szekeret a lovak kelet felé húzzák, így az a Nappal szemben halad. Délről, keletről és északról három lépcsős feljáró vezet a dzsagamóhana bejárataihoz.