bélyegkép|240px|Paul Bocuse, a Bocuse d’Or alapító elnöke (2007) A Bocuse d’Or (Concours mondial de la cuisine) kétévente megrendezett szakácsverseny. A Paul Bocuse mesterszakácsról elnevezett esemény döntőjét minden második év januárja végén rendezik meg Lyonban, a SIRHA Nemzetközi Szálloda, Vendéglátás és Élelmiszerkereskedelmi Kiállításon. A világ egyik legrangosabb (ha nem a legrangosabb) főzőversenyének számít. Magyarországról elsőként Széll Tamásnak sikerült bejutnia a döntőbe; ő a 2013-as versenyen a 10. helyen végzett. A 2016-os európai döntő rendezésének jogát Budapest nyerte el. Budapesten 2016-ban Széll Tamás nyerte a május 10–11-én rendezett európai döntőt,A Bocuse d’Or Europe 2016 Europe Döntő győztese: Széll Tamás , bocusedorhungary.huA magyar csapat nyerte a Bocuse d'Or-selejtezőt , gaultmillau.hu aki ezt követően a 2017-es lyoni világdöntőn az előkelő 4. helyezett lett és két különdíjat is (legjobb hústál és a legjobb plakát) elnyert. 2023. január 22-23-án rendezett lyoni világdöntőn Dalnoki Bence vezette magyar csapat bronzérmes lett, ezzel ő lett az első magyar aki dobogóra állhatott.Negyedik, és két díjat is kapott Széll Tamás a Bocuse d'Or-on, index.hu

Lebonyolítás A Bocuse d’Or ötletét 1985-ben egy lyoni kiállításon (Salon des Métiers de Bouche) Paul Bocuse, a kiállítás akkori elnöke fogalmazta meg.

Úgy érezte, jó lenne a gasztronómiai szakkiállítás ideje alatt egy-egy melegkonyhás szakácsversenyt tartani, amely jelentős mértékben hozzájárulhatna a szakma fejlődéséhez, a minőség fenntartásához, és folytonosságát is biztosíthatná. Gondos előkészületek után a versenyt első ízben 1987-ben rendezték meg.

A világverseny kvalifikáció rendszere és a verseny menete többször változott az indulás óta.

2009-től 24 ország csapata vesz részt a döntőben, amelyek különböző módon kerülhetnek be a döntőbe. Bejut: - a 20 nemzet részvételével zajló Bocuse d’Or Europe 12 legjobbja, - a Bocuse d’Or Asia 12 csapatából a 4 legjobb, - a 12 résztvevős latin-amerikai Copa Azteca 3 legjobbja, valamint - 3 induló azokból az országokból, ahonnan szervezési okokból kontinensviadalon nem vehettek részt (Afrika, Észak-Amerika, Közel-Kelet és Óceánia), a Nemzetközi Szervezőbizottság által és - 2 további ország kap lehetőséget ún. „szabad kártyával" („wild card"), akiket a rendezők szabadon választanak ki.

A versenyen mindennek frissen kell készülnie (egyetlen engedmény, hogy alapleveket vihetnek a séfek). 2009 óta külön ellenőrök vigyázzák, hogy ne legyenek előre felvágott zöldségek sem. Egy hús- és egy halételt kell elkészíteni, valamint három köretet. Alapanyagaikat a szervezők 2011-ig a verseny előtt 6 hónappal előbb, 2012-től azonban a haltálét már csak 2 hónappal előre hirdették meg, ezzel inspirálva a résztvevőket, hogy kreatívabban álljanak a feladathoz. További változás a korábbiakhoz képest, hogy a szakácsok a zöldségek és gyümölcsök összeválogatására a verseny estéjén csupán 30 percet kapnak. 2013-ban még két újdonságot vezettek be. Az egyik, hogy az előre megtervezhető tálak mellett improvizációs gyakorlat is van: a piacról beszerezhető alapanyagokból kell hirtelen köretet készíteni. A másik változás az előírásokban van: kötelező minden versenyzőnek valamilyen, a saját országát képviselő nemzeti vonalat is belevinni az ételek jellegébe.

Mind a selejtezőkön, mind a döntőn a versenyzőknek 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre, hogy elkészítsenek egy halas és egy húsos fogást. Egy csapatban ketten vannak, a szakács és a kuktája. A séfnek 23 évesnél idősebbnek kell lennie, míg a commis a verseny ideje alatt még nem töltheti be a 22. életévét. A csapat harmadik tagja a tréner, aki kétfős csapata felkészítését végzi, de ő maga a konyhában nem lehet jelen a verseny ideje alatt.

A zsűri 24 neves séfből áll. A két 12 fős csoport egyike a halételeket bírálja, míg a másikuk a húst. A pontszám kétharmadát a felszolgált étel minősége határozza meg (ez max. 40 pont lehet), egyharmadát pedig a tálalásért kaphatják a versenyzők, valamint további 20 ponttal értékelhető a csapatmunka, a főzési folyamat tisztasága, és hogy mennyire takarékosan használja a szakács az alapanyagokat. A legmagasabb összesített pontszámot elért szakács kapja a Bocuse d’Or trófeát.

Az első helyezett , a második , a harmadik eurós díjat kap.

Története Az 1983-ban Lyonban megrendezett Salon des Métiers de Bouche gasztronómiai kiállítás keretében Paul Bocuse ötlete alapján szerveztek egy szakácsversenyt, melynek koncepciója szerint minden ételt az alapoktól a közönség előtt kellett elkészíteni. A verseny védnökévé és a zsűri elnökévé Bocuse-t kérték fel.

A kiállítást később átnevezték Salon international de la restauration de l'hôtellerie et de l'alimentation-ra (SIRHA) és a szakácsverseny ötletét Bocuse egy meghívásos világkupa irányába fejlesztette tovább. Vele kapcsolatban álló, híres konyhafőnököket kért fel világszerte, hogy válasszanak ki az országukból egy szakácsot, mint versenyzőt, akit elkísérve a versenyre, zsűritagként vegyenek részt a rendezvényen. Végül 1987-ben meg is rendezték az első ilyen versenyt, amit Albert Romain, a kiállításszervező akkori igazgatója Bocuse tiszteletére Bocuse d'Or-nak nevezett el.

1999-ig létezett egy szabály, miszerint a győztes ország nem vehet részt a következő versenyen, de ezt törölték, miután '99-ben Franciaország először nem nyert, amikor versenyzett.

2017-ig francia és norvég győztesek közé csak egy luxemburgi (Lea Linister), egy svéd (Mathias Dahlgren) és egy dán (Rasmus Kofoed) versenyzőnek sikerült befurakodnia és a győzelmet jelentő aranyszobrot megszereznie.A meghívásos rendszer a 2007-es versenyig működött, (melynek francia győztesét egyébként a németek csalással vádolták). Innentől a lyoni verseny döntővé avanzsált és 2008-tól Európában, Ázsiában és Latin-Amerikában regionális elődöntőn választják ki a lyoni döntő résztvevőit. 2017-ig az USA önálló regionális döntő után, saját jogán küldhetett versenyzőt. 2018-tól már az egész amerikai kontinensre kiterjedő elődöntőt szerveznek. Ugyanekkor rendezték meg az első afrikai regionális válogatót is.

A 2016-os európai döntő Budapesten A 2016-os európai döntő rendezésének jogát Budapest nyerte el Bécs, London és Łódź előtt; az erről szóló megállapodást 2015. március 30-án írták alá a New York kávéházban. A rendezvényre május 9. és 11. között került sor a Hungexpo területén.

Magyar részvétel bélyegkép|Paul Bocuse és Molnár B. Tamás|alt=|balra

A kezdetek A magyar részvételt Molnár B. Tamás javasolta, nem sokkal a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) megalakulása után. Az egyesület tagjai csak hosszas vita után támogatták a javaslatot, de végül az MGE jelezte a részvételi szándékát a 2007-es lyoni verseny szervezőinek. A 24 résztvevős limit miatt Magyarország részvételére ekkor még nem volt mód, így a jelentkezést visszautasították, de ekkor már szervezték a 2008-as stavangeri európai válogatót, így javasolták az arra való jelentkezést. Mire az elutasítás megérkezett, az MGE már javában szervezte a Hagyomány és Evolúció melegkonyhás szakácsversenyét, azzal a nem titkolt céllal, hogy annak győztesét nevezzék a Bocuse d’Or-ra. Ezt a versenyt Bicsár Attila az Alabárdos Étterem konyhafőnöke nyerte.

Az MGE részvétele A Vomberg Frigyessel, Bíró Lajossal és főként az elnök Sándor Dénessel kialakult kapcsolatra alapozva, az MGE be szerette volna vonni az Étrend, Magyar Konyhafőnökök Egyesületét is a 2008-as előkészületekbe, de az elnöki tisztéről éppen leköszönő Sándor a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséget (MNGSZ) ajánlotta maguk helyett. Az MNGSZ tagságát és (főleg) vezetőségét pont azok a séfek alkották, akik a leginkább sértőnek találták Molnár B. Tamás kritikáit, ezért, amikor Sándortól tudomást szereztek az MGE pályázatáról, titokban levelet írtak a BdO francia szervezőinek, melyben arra hivatkozva, hogy Molnár B. Tamás nem rendelkezik még szakács végzettséggel sem, az MGE egy szakmán kívüli egylet, szemben az MNGSZ-el, amely évtizedek óta rendelkezik versenyrendezési tapasztalatokkal és Magyarországon "a törvény erejénél fogva" (sic!) egyedül az MNGSZ jogosult a szakács szakmát képviselni, valamint nemzetközi versenyekre résztvevőt delegálni, kérik, hogy a szervezők kizárólagosan őket bízza meg a selejtező megrendezésével. Az ügylet lebonyolítására az MNGSZ-nél Kreil Vilmos jelentkezett, akinek jelentős tapasztalatai voltak ekkorra már a versenyt illetően, hiszen személyesen rendszeresen részt vett Lyonban, az akkor itthon még teljesen ismeretlen szakácsversenyen. Kreil kiutazott Lyonba és Paul Bocuse -szal személyesen megállapodott egy Bocuse d'Or Akadémia nevű szervezet megalapításához. Kreil hazatérve megalapította az akadémiát, majd kezében az alapító okirattal és a bejegyzési végzéssel újra kiutazott tárgyalni a SIRHA-t rendező, (és a Hungexpo-t is privatizáló) GL Events képviselőivel. Sikerült meggyőznie őket, hogy az akadémia mögött széles összefogás áll és ígéretet tett arra, hogy egy öt állomásos regionális selejtező után a budapesti döntőben fogják kiválasztani a magyar versenyzőt, amit a Hungexpo gasztronómiai kiállítása (HOVENTA) keretében fognak megrendezni. Ezzel eldőlt, hogy az MGE helyett a Bocuse d'Or Akadémia Hungary jelölheti a versenyzőt a BdO európai selejtezőire. A Hagyomány & Evolúció szervezése ekkor már javában folyt, az időpontokat fixálták, a külföldi zsűritagokkal lefolytak az egyeztetések.

Az első két részvétel Bár a H&E időpontja régóta ismert volt, az akadémia ugyan arra a napra szervezte rá a Bocuse d'Or Selection Hungary-t, így nem volt meglepő, hogy ezen egyetlen MGE-hez köthető szakács sem vett részt. A válogatót Kovács Sándor, egy kecskeméti szálloda szakácsa nyerte. Ő utazhatott segítőjével Stavangerbe. Az ezen a téren képzetlen magyar versenyző a húszfős mezőnyben 17. lett.

Ezek után a BdO Selection Hungary 2010 hasonlóan zajlott le, mint az előző megmérettetés, amelyet végül Kostyál Gábor keszthelyi szakács nyert meg és utazott az akkorra tiszteletbeli elnöknek felkért Kalla Kálmánnal Genfbe, a BdO európai selejtezőjére. A 2010-ben megrendezett budapesti versenyen a szervezők meghívására maga Paul Bocuse is részt vett, a versenyzőknek személyesen adta át a megtisztelő díjakat. 2012–2013 Széll Tamás A Bocuse d’Or Europe 2012 magyarországi selejtezőjét 2011. október 14-én rendezték, nyolc résztvevővel és ekkorra már az MGE támogatásával. A verseny győztese Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest) lett, így ő képviselhette Magyarországot az európai selejtezőn. A második helyezést Szabó László (Sodexho Magyarország Kft.), a harmadik helyezést Volenter István (Hotel Amade Château, Nyékvárkony, Szlovákia) érte el. A zsűri tagjai Litauszki Zsolt, Molnár B. Tamás, Christian Meyer, Andrusch Péter és Vomberg Frigyes voltak. Széll Tamás a 2012. márciusi európai selejtezőn, Brüsszelben 19 induló közül a 9. helyet szerezte meg, ezzel Magyarországról elsőként bejutott a Bocuse d’Or döntőjébe (a 12 legjobb jut tovább). A 2013. január 29–30-án rendezett lyoni döntőben a 10. helyet szerezte meg.

2014–2015 Molnár Gábor A Bocuse d’Or 2015 magyarországi selejtezője a Hagyomány és evolúció verseny volt, az európai selejtezőnek Stockholm adott otthont. A magyar induló, Molnár Gábor bejutott a 2015. január 27–28-án rendezett döntőbe, ahol a 13. helyet szerezte meg.

2016–2017 Széll Tamás másodszorra már Európa legjobbja A 2016-os európai döntő rendezésének jogát Budapest nyerte el. Budapesten 2016-ban Széll Tamás nyerte a május 10–11-én rendezett európai döntőt, aki ezt követően a 2017-es lyoni világdöntőn az előkelő 4. helyezést érte el és két különdíjat is (legjobb hústál és a legjobb plakát) elnyert.

A szakadás