Az orvosi szakirodalom az egészséges emberi szervezet felépítésével, működésével, a betegségek okaival, kialakulásának módjával, tüneteik leírásával, kórismézésük lehetőségeivel, kezelésükkel, a szervezetnek a kórokozókkal szembeni válaszkészségével és a kóros állapotok megelőzésével foglalkozik. Orvosok, orvostanhallgatók és az orvostudomány területén dolgozó más szakemberek számára készül. Nem határolható el élesen az egészségügyi irodalom tárgykörétől, ill. olyan határtudományoktól, mint a gyógyszerészet, genetika, biokémia, lélektan, antropológia. A többnyire népszerűsítő célú népegészségügyi irodalom egy része szintén ide tartozik. Az orvosi szakirodalom ápolásában nagy szerepet vállalnak az orvosi folyóiratok és a felsőfokú orvosképzés intézményes kereteit biztosító marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet.

Előzmények

Az erdélyi magyar orvosi írásbeliség három évszázadnál is messzebb nyúló gyökerekből sarjadt ki. Lencsés György Ars Medica c. hatrészes, tudományos igényű orvosi munkája 1577 körül keletkezett (kódexirodalom), s 1690-ben jelent meg az első terjedelmesebb magyar nyelvű nyomtatott orvosi könyv, Pápai Páriz Ferenc Pax corporis c. műve, egyre gyarapodó sort nyitva maga után.

A két világháború közt

A romániai magyar orvosi szakirodalom első szakaszában, a két világháború között, a munkák jelentős része az Értesítő az EME Orvostudományi Szakosztályának munkájáról XLV-LVIII. köteteiben és az EME vándorgyűléseinek, orvoskongresszusainak emlékkönyveiben, valamint a Dolgozatok a Bihar megyei Orvos, Gyógyszerész és Természettudományi Egylet 60 éves fennállásának emlékére (Nagyvárad, 1928) címmel kiadott kötetben jelent meg, más része monográfiák és szakkönyvek formájában. A dolgozatok elsősorban a gyakorló orvosok igényeit igyekeztek kielégíteni.Így például Havas András a tuberkulózis megelőzéséről, Heiner Lajos a gonorrhoea és a szifilisz kezeléséről, Klein Richárd a magas vérnyomás kór- és gyógytanáról, Kenessey Béla a sympatheotomiáról és a cukoroldatok intravénás alkalmazásáról közölt számottevő értekezést. Steiner Jenő szakcikkei a gyermekgyógyászati szakirodalmat gyarapították.

Kizárólag orvosoknak szánt mű Engelberg Oszkár Román-magyar és magyar-román orvosi terminológia és orvosi iratminta-gyűjteménye (Kolozsvár, 1921), valamint Dudutz Zoltán munkája: Románia területén érvényes egészségügyi törvények és szabályrendeletek (Sepsiszentgyörgy, 1922), amelyeknek az volt a rendeltetésük, hogy segítsék a magyar orvosok tájékozódását az új körülmények között. A kimondottan szaktudományos jellegű művek sorát Zsakó István A psychiatria alapvonalai, tiszti és törvényszéki orvosok, orvostanhallgatók és érdeklődők számára (Kolozsvár, 1919) c. munkája nyitja meg. Ugyanilyen céllal állította össze Erdész István a farmakológia rövid kivonatát (Kolozsvár, 1920), ez egy év múlva román nyelven is megjelent. Ezt követi Goldberger Ede könyve a szifiliszről (Kolozsvár, 1922), s ugyancsak hézagpótló Bézy Elemér kétkötetes Sebészeti kompendiuma (Szilágysomlyó, 1924). Juhl Marcell egymás után két röntgenológiai munkával is jelentkezik (Temesvár, 1925, 1926), s ugyancsak röntgendiagnosztikával és terápiával foglalkoztak a Herskovits testvérek (Kolozsvár, 1929, 1937).

Eredeti munka Engelberg József hematológiai munkája, A vérkép értékelése a betegágynál (Temesvár, 1927). Gergely József marosvásárhelyi mikrobiológus tanulmányt írt a nemi betegségekről és a házasság problémáiról (Marosvásárhely, 1934). Ez idő alatt (1922-38) jelentek meg Scheitz Vilmos, Földes Zoltán, Krebs Henrik, Boga Lajos, Ferenczi Sándor, Nagy András egészségtani, anatómia-élettani tankönyvei a magyar anyanyelvű elemi és középiskolás diákok számára.

Határterületi kérdésekkel foglalkozik Kahána Ernő, aki Alfred Adler individuál-pszichológiáját mutatja be (Brassó, 1924), Borsoss Imre, aki az ember ivari életéről, szaporodásáról, fejlődéséről, testi és lelki világáról ír (Kolozsvár, 1928), valamint Küttel Lajos, aki Az átörökléstan és eugénia kérdései (Kolozsvár, 1936) c. munkájában genetikai problémákat taglal. Utóbbinál jelentkeztek a fajelmélet elemei, amiért a kortárs szaksajtó elmarasztalta.

1944 után

A II. világháború utáni romániai magyar orvosi szakirodalom súlypontja szükségszerűen a marosvásárhelyi OGYI, a Román Népköztársaság Akadémiája Kutatóállomásának orvosi szakosztálya és a Közegészségügyi Intézet körül alakult ki, nem zárva ki másutt dolgozó nemzetiségi szakemberek hozzájárulását. Ennek az időszaknak a termése az Értesítő az EME orvostudományi szakosztályának munkájáról (LIX-LXIII. kötet), az Orvostudományi Értesítő (LXIV-LXVII. kötet), az OGYI első (1955) és második (1957) tudományos ülésszakának kötetei s a Marosvásárhelyen kiadott három orvosi és gyógyszerészeti szaklap (Orvosi Szemle 2; Tájékoztató; Gyógyszerészeti Értesítő), valamint a Székelyudvarhelyen megjelent Infomed c. folyóirat 1991 után.

Az önálló munkákat, tankönyveket és egyetemi jegyzeteket kivéve a felsorolt többi kiadvány 3318 magyar nyelvű szakdolgozatot közölt. Ezek egy része az orvosi folyóiratokban jelent meg.

Ebben a második szakaszban Móritz Dénes adott közre rövid monográfiát A csecsemő helyes táplálása és gondozása (Marosvásárhely, 1947) címmel, majd Benedek József a laboratóriumi vizsgálat anyagának helyes beküldési módjáról (Székelyudvarhely, 1948), Krepsz Iván és Kozma József a rákellenes küzdelem központosításáról (Kolozsvár, 1948) és Köppich Ferenc az orvostudományi irányzatok születéséről és szerepéről (Kolozsvár, 1948) közölt tanulmányt.

Szakkönyvek

A szakkönyvek sorát román és orosz nyelvből fordított művek nyitják meg. Sorra kerül Parhon Az öregedés és kezelése, Eskenasy Az anaemiák, Markoszjan Élettan, Ţurai Orvosi és sebészeti sürgősségi esetek, a V. Bologa szerkesztette Adalék az RNK orvostudományának történetéhez, Izsák Sámuel A román-magyar orvosi kapcsolatok múltjából, Pandele-Sârbu-Strejan-Vágó Szülészeti sürgősségi esetek, Zosin-Bulbuca-Gavrilescu A veseműködés kivizsgálása c. műveinek magyar kiadása Borbáth Andor, Dóczy Pál, Birek László, Fugulyán-Mózes Magda, Száva János, Horváth Endre, Fodor Ernő, Derzsi László, Tonk Emil szakszerű fordításában.

Ezekkel párhuzamosan az eredeti munkák megjelenése is megindult. A preklinikai szakok közül a kórbonctan jelentkezik elsőnek. Haranghy László A daganat-keletkezés korszerű elmélete (1952), majd A rák előtti állapotokról (1953) címmel írt. Utódként követte Gyergyay Ferenc A neuro-endokrin rendszer szerepéről a daganatos betegségekben (1957) c. monográfiával, majd munkatársaival, Antalffy Andrással és Fodor Ferenccel együtt Általános kórbonctan (1959) c. egyetemi tankönyvként is használható munkát adott ki. Sokan forgatták Szabó István könyveit: Az életműködések szabályozása az emberi szervezetben (László Józseffel, 1981); Az emberi szervezet alapvető életműködései, a vér és a vérkeringés (Kolozsvár, 1983); Az emberi szervezet anyagcseréje és energetikája (László Józseffel, 1985), valamint Az ember szexuális életműködései (Adorján-Szabó Etelkával, 1987).

A preklinikai és klinikai szakok közti átmenetet jelzi három monográfia. Ezek: Hadnagy Csaba és Szabó István A vérátömlesztés szövődményei (1957), Terhes Gyula magyar nyelven elsőként átfogó képet nyújtó könyve, Az eklamsia kórtana (1958) és Schwartz Árpád számos eredeti megállapítást tartalmazó, Az inzulin (1960) c. kötete a hormon hatásmechanizmusáról.

A klinikai szakok közül legkorábban a fertőzéses folyamatokkal foglalkozó kiadványok jelentek meg: Klein Dezső az odontogén gócfertőzésről (1952), Hermann Jenő, Gyergyay Ferenc, Hirsch Alice és Róna László az idült hepatitisről (1957) írt monográfiát.

Miskolczy Dezső és Csíky Kálmán szerkesztésében a terjedelmes Idegkórtan (1958), majd Csíky Kálmán és Csíky Csaba tollából A lelki jelenségek kórfolyamatai (Kolozsvár, 1982) jelent meg. Általános orvosnak és orvostanhallgatónak egyaránt hasznos Monoki István Belgyógyászati problémák az általános orvosi gyakorlatban c. kétkötetes munkája (Kolozsvár, 1984, 1987).

Az ultrahangok felhasználásáról

Az ultrahangok felhasználásának kérdése, amely orvosi kérdés is, előtérbe került, Fodor Ferenc és Veress Éva Ultrahangok a biológiában és az orvostudományban (1985) c. könyvében megtalálhatók a nélkülözhetetlen alapismeretek. A tuberkulózis gyógyításában használt antibiotikumokkal és kemoterapeutikumokkal Nasta Marius és Brill Alfréd monográfiája (1953) foglalkozik, a gyógyszerrendelés megkönnyítését szolgálja Farkas Imre János és Ajtay Mihály Formulae Magistralis c. alatt ezer receptmintát és hasznos útmutatásokat tartalmazó munkája (Marosvásárhely, 1978, több kiadásban). A természetes gyógytényezőkről is megjelent két értékes munka: Szabó Árpád, Soós Ilona és Schwartz Árpád a Magyar Autonóm tartománybeli ásványvizek és gázömlések (1957) és a Jakab Kálmán szerkesztésében kiadott Hargita megye természetes gyógytényezői (Csíkszereda, 1974) c. tanulmánykötet.

Orvostörténeti munkák

Orvosi szakirodalmunkban gazdagon van képviselve az orvostörténet, főleg Spielmann József munkássága eredményeképpen. Első idevonatkozó könyvét (Szemelvények Nyulas Ferenc műveiből, 1955) Soós Pállal, a Lechner Károlyról szóló kötetet (1956) pedig Balázs Sándorral együtt írta. Ezekben és további munkáiban is (A hazai orvostudomány történetéből, 1957; A közjó szolgálatában, 1976; Victor Babeş: Egészségügy és politika, 1977) a romániai orvostudomány értékes hagyományait tárja fel.

Az orvostudomány határterületeiről

A modern orvostudomány nem képzelhető el a határterületi tudományágak ismerete nélkül. Ez szükségessé teszi, hogy az idetartozó szakkönyvekre is kitérjünk. Szabó Zsigmond A mozgás biológiája (1976) és A sejt élete (Kolozsvár, 1978), Kis Zoltán A magatartás élettani alapjai (1981), Vincze János A biofizika nagy fejezetei (Kolozsvár, 1975), Felszeghy Ödön és Ábrahám Sándor A biokémia alapjai (Kolozsvár, 1976) c. könyveiben számos orvosi vonatkozás található, akárcsak Imreh Sz. István örökléstani munkájában (A kromoszóma, 1986).

Jelentős Spielmann József orvos-szociológiai munkája (Betegség, orvoslás, társadalom, 1984) az egészség és betegség társadalmi meghatározóiról. Figyelmet érdemel Vasas Samu kalotaszegi gyűjtést tartalmazó Népi gyógyászat c. kötete (1985).

Az orvosi szakirodalom körébe sorolható Kapusy Antal Az öregedés tudománya (1974) c. kötete, továbbá Módy Jenő Az egészség és a betegség határán (1981), Komjátszegi Sándor Tudat és valóság (1986), László János és Péter Mihály Kórokozó mikroorganizmusok (Kolozsvár, 1988), Fodor Ferenc és Fugulyán Gergely Az öregedő szem (1989) c. munkája, a határterületi tudományágakból Kabán Ferenc A természet nyomdája (Kolozsvár, 1978) és Csűrös László Betegségterjesztő rovarok (1986) c. könyve.

Magyar orvosok szakkönyvei román nyelven

Számos magyar orvos könyve román nyelven jelent meg.Így például Mózes Károly Tehnica îngrijirii bolnavului c. négy kiadást megért könyve (1961-78), Farkas Imre János-Farkas Evelyn Vademecum medici generalis (Marosvásárhely, 1987) c. társadalom-orvostani kötete, Fodor Ferenc-Arety Dinulescu Morfopatologia ochiului şi anexelor sale (1980) c. monográfiája. Az 1961-ben, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzett Csőgör István monográfiáját 1972-ben adta ki a bukaresti Akadémiai Kiadó, Functia de transport a serumalbuminei címmel. Csőgör István "Functia de transport a serumalbuminei" (Bukarest, 1972) című monográfiája, amit a frankfurti könyvkiállításon történő bemutatása után 1975-ben, bővített formában oroszul is kiadtak.

Tankönyvek román nyelvből fordítva

Az orvosi szakirodalom sajátos fejezete az orvosi vonatkozású elemi és középiskolai tankönyvek, melyek közé tartoznak a megfelelő román nyelvű tankönyvek fordításai. A Genersich Antal Emlékkönyv közülük mintegy harmincnak az adatait ismerteti (tankönyvirodalom).

Egyetemi jegyzetek, tankönyvek