Nyírcsaholy község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Mátészalkai járásban.

Fekvése Mátészalka déli szomszédságában helyezkedik el, a város központjától 6 kilométerre, a Kraszna folyó közelében. A további szomszédos települések: északkelet felől Kocsord, délkelet felől Nagyecsed, dél felől Fábiánháza, délnyugat felől Nyírkáta, nyugat felől pedig Nyírmeggyes.

Megközelítése Közúton a 4918-as úton érhető el, Mátészalka vagy Fábiánháza érintésével. A hazai vasútvonalak közül a települést a érinti, melynek egy megállási pontja van itt; Nyírcsaholy megállóhely a belterület keleti szélén helyezkedik el, közúti elérését a 49 332-es számú mellékút teszi lehetővé-

Nevének eredete Nevét szláv eredetűnek tartják, más vélemény szerint puszta személynévből keletkezett magyar névadással.

Története Nyírcsaholy nevét az oklevelek 1213-ban említették először, majd 1270-ben p. „Chahol” néven volt említve a Káta nemzetségbeli Panyit fia Györggyel, a Csaholyi család egyik ősével kapcsolatban, akit a Kraszna vármegyei Derzsiki Derzsik vádolt meg erőszakoskodásai miatt.

Panyit másik fia „Magas” Lénárd 1221-ben a Kraszna vármegyei Csizér birtokosaként volt említve.

1251-ben egy oklevél szerint a Csaholyiak ősei Tunyog birtokot az itt felépült Csaholyi Szűz Mária tiszteletére szentelt monostornak adományozták.

1270-ben a település a Káta nemzetség csaholyi ágának birtokaként említették „p. Chahol” néven, a csaholyi ág itt felépített monostorát1325-ben, más vélemény szerint 1527-ben „Chahalmonustrea” néven említették először. Az egykori monostor emléke a falu Monostoroscsaholy (Monostoraschahol) elnevezésében maradt fönn. A Csaholyi családnak Csaholy nevű birtokai voltak még Monostoroscsaholy-on kívül Közép-Szolnok vármegyében fekvő Magyarcsaholy, Oláhcsaholy és a mára már elpusztult Középső-Csaholy is.

Monostoroscsaholyon és a szomszédos Szalkán volt a nagy csaholyi uradalom központja, és mint ilyen, a forgalmasabb helyek közé számított, vásárjoggal is rendelkezett.

1332-ben neve szerepelt a pápai tizedjegyzékben is. Pál nevű papja ekkor négy, 1333-ban három, majd 1334-ben ismét négy garas pápai tizedet fizetett.

1429-ben Zsigmond király udvari hívei, Csaholyi István János nevű fia és Csaholyi László boszniai török ellenes harcukért és ottani fogságba esésükért új adományt nyertek valamennyi birtokukra, így a közelben fekvő Szalka, Hidaskocsord, Nagykocsord, Tunyog, Jármi, Parasznya, Györgyteleke, Sonkád, Botpalád, Csenger, Jánosi és más birtokaira is.

A 17. században több csapás is érte a települést: a környéken bóklászó törökök és a német hadak teljesen elpusztították a csaholyiak erődített végvárával együtt, és 1604-től az 1800-as évek elejéig csak puszta volt.

1944-ben a holokauszt során több tucatnyi zsidó családot hurcoltak el a településről Auschwitzba, ahol túlnyomó többségük életét vesztette.

1960. február 26-án zajlott le a nyírcsaholyi asszonylázadás az erőszakos téeszesítés ellen. 300-400 elkeseredett asszony tüntetett a kollektivizálás ellen és azért, hogy az erőszakkal kikényszerített termelőszövetkezeti belépési nyilatkozataikat visszakapják. Megkíséreltek behatolni a tanácsházára. A hatalom mozgósította a rendőrséget, akik erőszakkal, gumibotozva oszlatták fel az összegyűlt nőket majd számos büntetőeljárást folytattak a résztvevők ellen. A legsúlyosabb büntetés két év börtön és 1000 forint vagyonelkobzás volt. 2012-ben emlékükre a településen emlékművet állítottak és a falu tanulmányt készíttetett a történtekről.

Nyírcsaholy újranépesítése Csaholyt 1727-ben Bencze Sámuel kapta meg, 1747-ben részbirtokot kapott itt gróf Teleki Ádám is, majd az 1800-as évek elejétől a gróf Teleki, gróf Károlyi, Ujhelyi, Irinyi és más családok is birtokosai lettek, az 1900-as évek elejétől pedig a báró Uray, Budaházi, Szalkai és Berger családoké volt.

A falu újranépesítése 1812-ben elkezdődött, ekkor 5 tót család érkezett ide és 1822-ig tartott a betelepedés. A faluba ez idő alatt római- és görögkatolikus tót ajkú népek érkeztek a Felvidékről: Zemplén, Sáros, Abaúj és Ung vármegyékből.

Az újranépesülés adatai évek szerint:

1828-ban 762, 1839-ben 678, 1863-ban 1490, 1873-ban 1613, 1888-ban 1370, 1898-ban 1725, 1907-ben 1901 lakosa volt a településnek.

Az 1910-es népszámláláskor már 2004 lakosa volt a településnek. Ebből 1035 római katolikus, 696 görögkatolikus és 176 református volt.

A 20. század elején Nyírcsaholy Szatmár vármegye Mátészalkai járásához tartozott.

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92,2%-a magyarnak, 13% cigánynak, 0,2% ukránnak mondta magát (7,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 47,8%, református 13,3%, görögkatolikus 26%, evangélikus 0,2%, felekezeten kívüli 1,6% (10,7% nem válaszolt).Nyírcsaholy Helységnévtár

2022-ben a lakosság 92,3%-a vallotta magát magyarnak, 13,6% cigánynak, 0,3% románnak, 0,2-0,2% németnek, ruszinnak és ukránnak, 0,1-0,1% horvátnak és bolgárnak, 1,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 41,8% volt római katolikus, 15,3% református, 19,2% görög katolikus, 0,8% egyéb keresztény, 0,1% evangélikus, 0,1% ortodox, 2% felekezeten kívüli (20,3% nem válaszolt).Nyírcsaholy Helységnévtár

Közélete Polgármesterei +Polgármester1990–1994Suszté Lászlófüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006független2006–2010Hanusi Péterfüggetlen2010–2014Fidesz-KDNP2014–2015Mihálku AttilaFidesz-KDNPhivatalában elhunyt.2016–2019Magyar CsabánéfüggetlenIdőközi választás 2016. január 24.2019–2024Fidesz-KDNP2024–Juhász Attilafüggetlen

Nevezetes személyek Itt született 1919. augusztus 31-én Soltész József helytörténész. Itt született 1936. február 12-én Baboss Csaba egyetemi tanár. Itt született 1961. december 12-én Cservenyák László etnográfus, múzeumigazgató.

Források

Fényes Elek: Magyarország geográphiai szótára Kálnási Árpád: A mátészalkai járás földrajzi nevei Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a XV. század elejéig

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:A Nyírség települései Kategória:Szatmár vármegye települései