Peyton Roi List (Florida, 1998. április 6. –) amerikai színésznő és modell.
2008-ban gyerekszínészként debütált a mozivásznon a 27 idegen igen című romantikus filmvígjátékban. 2011–2012 között Holly Hills szerepét alakította az Egy ropi naplója-filmsorozatban.
2011-től 2015-ig Emma Rosst játszotta a Jessie című Disney Channel-sorozatban, majd annak Kikiwaka tábor című spi-offjában (2015–2018, 2021). Ezt követően a Könnyű, mint a pehely (2018) és a Cobra Kai (2021–) sorozatokkal vált ismertté. Feltűnt A gyilkos ház (2010) és a Csere (2016) című televíziós filmekben is,
További filmjei közé tartozik a 2010-ben bemutatott Emlékezz rám, A varázslótanonc és a Gyász, továbbá a Szerelem kölcsönbe (2011), A 7. törpe (2014), a Lány a völgyből (2020) és a Papírpókok (2020).
Gyermekkora 1998. április 6-án született Floridában. Van egy ikertestvére, Spencer és egy öccse, Phoenix, akik mindketten színészek. Peyton New Yorkban járt általános iskolába és Kaliforniában középiskolába, ahol 2016-ban érettségizett. 2011-ben a család New Yorkba, majd 2014-ben Los Angelesbe költözött.
Pályafutása Peyton önállóan és a testvérével is modellkedett már kicsi kora óta. 2009-ben az American Girl's címlapján szerepelt, 2011-ben pedig a Justice magazinnak modellkedett. List összesen több, mint 400 reklámban szerepelt különféle vállalatoknak.
Cameoszerepben volt látható Robert Pattinson mellett az Emlékezz rám című 2010-es filmben. Szintén ebben az évben még két újabb filmben szerepelhetett: A varázslótanonc és A gyilkos ház című művekben. Ezt követően Holly Hills-t alakította az Egy ropi naplója: Testvérháború (2011) és az Kutya egy idő (2012) című filmekben.
Egyik leghíresebb szerepét, Emma Rosst 2011-től 2015-ig alakította a Disney Channel Jessie című sorozatában. 2015. február 25-én jelentették be, hogy négy évad után a sorozat befejeződik és Peyton, Karan Brar és Skai Jackson egy spin-off sorozatban lesz majd látható, mely a Kikiwaka tábor címet kapta. A színésznő ebben 2021-ig szerepelt.
Filmográfia Film
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2004 Pókember 2. Spider-Man 2 kislány a lépcsőknél (stáblistán nem szerepel) 2008 27 idegen igen 27 Dresses Jane Nichols fiatalon Pekár Adrienn 2009 Egy boltkóros naplója Confessions of a Shopaholic kislány a cipőboltban 2010 3 Backyards Emily Emlékezz rám Remember Me Samantha A varázslótanonc The Sorcerer's Apprentice Becky Barnes fiatalon Gyász Bereavement Wendy Miller 2011 Egy ropi naplója: Testvérháború Diary of a Wimpy Kid: Rodrick Rules Holly Hills Pekár Adrienn Szerelem kölcsönbe Something Borrowed Darcy Rhone fiatalon 2012 The Trouble with Cali Cali Bluejones fiatalon Kutya egy idő Diary of a Wimpy Kid: Dog Days Holly Hills Pekár Adrienn 2014 A 7. törpe The Seventh Dwarf Rose hercegnő (angol hangja) Kovács Patrícia2016 Csere The Swap Ellie O'Brien Pekár Adrienn The Thinning Laina Michaels 2017 The Outcasts Mackenzie 2018 Anthem of a Teenage Prophet Faith Indulás Then Came You Ashley Rigler Renáta The Thinning: New World Order Laina Michaels 2019 Batman: Hush Batman: Hush Barbara Gordon / Batgirl (hangja) Berkes Boglárka 2020 Lány a völgyből Valley Girl Courtney Papírpókok Paper Spiders Lacy Csuha Borbála Hubie, a halloween hőse Hubie Halloween Peggy Csifó Dorina Swimming for Gold Claire Carpenter 2021 Aileen Wuornos: American Boogeywoman Aileen Wuornos 2023 Kegyes kis hazugság A Little White Lie Sophie Firestone Pekár Adrienn
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2002 As the World Turns kislány 1 epizód 2004 All My Children Bess 1 epizód 2007 Saturday Night Live Saturday Night Live kislány 1 epizód2008 Cashmere Mafia Sasha Burden 4 epizód Csudalények – Minimentők Wonder Pets kismalac / csirke (hangja) 1 epizód 2009 Gossip Girl – A pletykafészek Gossip Girl kislány 1 epizód 2010 A gyilkos ház Secrets in the Walls Molly Easton tévéfilm 2011 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Larissa Welsh fiatalon 1 epizód 2011–2015 Jessie Jessie Emma Ross 2012 The Dog Who Saved the Holidays Eve (hangja) tévéfilm Austin és Ally Austin & Ally Emma Ross 1 epizód 2013 A Sister's Nightmare Emily Ryder tévéfilm 2013–2014 Pass the Plate önmaga társ-házigazda (3-4. évad) 2014 Nem én voltam! I Didn't Do It Sherri 1 epizód A Pókember elképesztő kalandjai Ultimate Spider-Man Emma Ross (hangja) 2015 K.C., a tinikém K.C. Undercover Emma Ross 1 epizód 2015–2021 Kikiwaka tábor Bunk’d 2018 Happy Together Sierra 1 epizód 2018–2019 Könnyű, mint a pehely Light as a Feather Olivia Richmond 2019 Project Runway All Stars önmaga vendég zsűritag (1 epizód) 2019–2025 Cobra Kai Cobra Kai Tory Nichols 2020 Group Chat önmaga talk show (1 epizód) Robotcsirke Robot Chicken Sabrina Spellman (hangja) 1 epizód A filter mögött Nickelodeon's Unfiltered önmaga 2023– School Spirits Maddie Nears főszereplő
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Floridaiak Kategória:Ikrek