Tóth János (Túrkeve, 1864. július 16. – Budapest, 1929. december 23.) államtitkár, belügyminiszter, felsőházi tag, országgyűlési képviselő.

Élete

Túrkevén született, odavaló régi nemes családból, ahol atyja ügyvéd és birtokos volt. Középiskolai tanulmányainak befejezése után jogot végzett Budapesten. Önkéntesi évét kiszolgálván, a 4. sz. huszadezred tartalékos hadnagya lett. Azután átvette birtoka kezelését, emellett élénken részt vett a közügyekben. 1892-ben választotta meg a mezőtúri kerület országgyűlési képviselőnek függetlenségi és 48-as programmal. Az 1898-99. évi obstrukció idején a pártközi békéltetőbizottság tagja és jegyzője, az 1899-1900. évi ülésszakban a ház jegyzője volt. 1901-ben a függetlenségi és 48-as pártkör gazdájának és alelnökének, utóbb pedig ügyvezető elnökének választotta meg és ebben a minőségben igen jó szolgálatot tett a pártnak kebelében 1893-ban felmerült zavarok elhárítása körül. A házban rendszerint véderő ügyekben szólalt fel, többször mint a párt hivatalos szónoka. Tevékenyen részt vett vármegyéje közéletében, valamint a református egyház ügyeiben is; a heves-nagy-kúnsági református egyházmegye gondnoka volt. Az országos függetlenségi és 48-as párt alelnöke és igazgatójaként is működött. A házban eddig a véderőbizottságnak volt tagja, 1905-től pedig a képviselőház háznagya. A szövetkezett ellenzék vezérlőbizottságának tagja; az 1905 elején uralkodó válság során ő felsége kikérte a kibontakozásra való véleményét. 1906. augusztus 17-én ő felsége vallás- és közoktatásügyi államtitkárrá nevezte ki. 1917-ben újból államtitkár lett, egyúttal a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke. 1918. január 25-től május 8-ig a harmadik Wekerle-kormányban mint belügyminiszter tevékenykedett. 1921-ben kinevezték az Országos Földbirtokrendező Bíróság (OFB) elnökének, a szűk körű földreformjának végrehajtásában ezen pozíciójában közreműködött. 1927-től a felsőháznak volt a tagja.

Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.

Jegyzetek

Források

Magyar életrajzi lexikon

Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Országgyűlési képviselők (1892–1896) Kategória:1864-ben született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarország belügyminiszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (1896–1901) Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Országgyűlési képviselők (1905–1906) Kategória:Országgyűlési képviselők (1906–1910) Kategória:Országgyűlési képviselők (1910–1918) Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Túrkeveiek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek