A Tiltott szerelem (Aşk-ı Memnu) 2008 és 2010 között vetített török romantikus drámasorozat, amely 2008. augusztus 4-én 20:00 órai kezdettel került adásba a török Kanal D csatornán. Magyarországon a TV2 sugározta 2012. február 28. és 2012. október 15. között.

Történet A Tiltott szerelem című telenovella sztorija egy romantikus török regényen alapul, és napjaink Törökországában játszódik. A történet egy gazdag, ám özvegyen maradt férfi, Adnan életéről szól, aki isztambuli rezidenciáján él két gyermekével és egy nőcsábász rokonával, Behlüllel. A család élete azonban fenekestül felfordul, amikor Adnan megismerkedik a nála jóval fiatalabb, bájos Bihterrel. A férfi azonnal szerelemre lobban, és nem sokkal az első randevú után megkéri a lány kezét. A fiatal lány pedig igent mond, mert így akar bosszút állni az anyján, aki régóta szemet vetett már Adnanra. Hiába is tiltakozik mindkét fél rokonsága, a pár minden lebeszélés ellenére egybekel. A rokonok a menyegző után is mindent megtesznek, hogy szétválasszák az ifjú párt, ebből aztán számos konfliktus, félreértés, ármány és intrika adódik...

Szereplők Főszereplők Színész(nő) Szerepnév Megjegyzés Magyar hang Beren Saat Bihter Yöreoğlu Ziyagil Firdeus és Melih lánya, Peyker testvére, Adnan felesége Vágó Bernadett Kıvanç Tatlıtuğ Behlül Haznedar Adnan unokaöccse Makranczi Zalán Nebahat Çehre Firdeus Yöreoğlu Peyker és Bihter édesanyja Bencze Ilona Selçuk Yöntem Adnan Ziyagil Nihal és Bülent édesapja, Ahsen testvére, Bihter férje Kertész Péter Hazal Kaya Nihal Ziyagil Andan és İnci lánya, Bülent testvére Lamboni Anna Batuhan Karacakaya Bülent Ziyagil Adnan és İnci fia, Nihal testvére Boldog Gábor Zerrin Tekindor Deniz De Courton 'Mademoiselle' Nihal és Bülent nevelőnője Götz Anna Nur Fettahoğlu Peyker Yöreoğlu Önal Firdeus és Melih lánya, Bihter testvére, Nihat felesége Mezei Kitty İlker Kızmaz Nihat Önal Aynur és Hilmi fia, Peyker férje Magyar Bálint Ufuk Kaplan Katya Melinkov Alkalmazott a Yöreoğlu-házban Varga Szilvia Recep Aktuğ Hilmi Önal Nihat édesapja, Aynur férje Németh Gábor Zerrin Nişancı Aynur Önal Nihat édesanyja, Hilmi felesége Hirling Judit Baran Akbulut Beşir Elçi a Ziyagil háznál dolgozik, Nihal barátja Varju Kálmán Rana Cabbar Süleyman Szakács a Ziyagil-házban, Şayeste férje, Cemile édesapja Gyürki István Fatma Karanfil Şayeste Alkalmazott a Ziyagil-házban, Süleyman felesége, Cemile édesanyja Rátonyi Hajni Evren Duyal Nesrin Alkalmazott a Ziyagil-házban Hullan Zsuzsa Pelin Ermiş Cemile Alkalmazott a Ziyagil-házban, Süleyman és Sayeste lánya Csuha Borbála Eda Özerkan 'Ezel' Elif Bender Modell, Behlül barátnője Bálizs Anett Gülizar Irmak Sevil Firdevs barátnője Szórádi Erika Gülsen Tuncer Ahsen Ziyagil Adnan testvére Tímár Éva Münir Akça Melih Yöreoğlu Firdevs férje, Peyker és Bihter édesapja Szokolay Ottó Burçin Oraloğlu Çetin Özder Milliomos üzletember Cs. Németh Lajos Zerrin Arbaş Hülya Firdeus barátnője Tóth Judit

Mellékszereplők Színész(nő) Szerepnév Megjegyzés Adem Yavuz Özata Taxisofőr Ahmet Batu Alay Cihan Rıza kapitány Halász, Nesrin vőlegénye Ali Dereli Arzu Yanar Billur Güventürk Burcu Kutluk Sedef Savaştürk Behlül exbarátnője Burcu Yasa Cem Tatlıtuğ Hilmi ügyvédje Cengiz Tüfekçi Cihan Süslü Çelcebi Çiçek Ólomöntő, Firdevs és Sevil ismerőse Dilek Çelik Behlül szeretője Eda Tansever Zeynep Elif barátnője Elçin Altindağ Elçin Özgül Ercan Soyluk Erdal Dalcı İsmail Cekem Banki hitelügyintéző Ezgi Tombul Ápolónő Ferit Tarık Yüksel Hakan Korkmazyürek A Ziyagil-család ügyvédje Hande Sarıoğlu Rendezvényszervező Nihal esküvőjén Hayal Köseoğlu Pelin Nihal osztálytársa és barátnője Inanç Ömer Benlioğlu Kemal Hilmi sofőrje İsmail Türkyılmaz Firdevs ügyvédje Melisa Tatlıtuğ Adanur Neşe Behlül ismerőse Murat Tuzcuoğlu Ilhan Firdevs exszeretője Nail Özcan Neslihan Arslan Nesrin Aksu Rendezvényszervező Peyker és Nihat esküvőjén Nihan Özcan İnci Ziyagil Adnan 1. felesége, Nihal és Bülent édesanyja Oğuz Yılmaz Olgun Yalçin Deniz Nihal barátja Ömer Gecü Rendőr Özgür Dağ Hilmi ügyvédje Selim Makaroğlu Serdar Günbilen Dr. Oktay Arcan Bihter nőgyógyásza Sevgi Akkaya Újságírónő Tayfun Eraslan Deniz asszony exbarátja Toygun Ateş Demir Gépész, Beşir munkatársa a hajón Tuncer Erdoğan Uğur Tekin Sait Özverdi A Ziyagil-család "sofőrje" Zeki Yılmaz

Évados áttekintés Évad Török epizódok száma Magyar epizódok száma Eredeti sugárzás Magyar sugárzás Évadpremier ÉvadfináléEredeti adó Évadpremier ÉvadfináléMagyar adó 1. 38 76 2008. augusztus 4. 2009. június 18. 2012. február 28. 2012. június 20. 40px|link=TV2 (Magyarország) 2. 41 82 2009. szeptember 3. 2010. június 24. 2012. június 21. 2012. október 15.

Jegyzetek

Források Port.hu

Fordítás

Kategória:Török televíziós sorozatok