Somogyfajsz () község Somogy vármegyében, a Kaposvári járásban.
Fekvése A falu a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet határán fekszik, a 6703-as út mentén, amely elvileg Kaposvár és Marcali vonzáskörzeteit hivatott összekötni, de több szakasza nehezen vagy korlátozottan járható földút. Osztopán felől a 6712-es út vezet a községbe.
Változatos növény- és állatvilága, a biodiverzitás magas foka teszi különlegessé a települést, amely a nevének tanúsága szerint már a honfoglalás korában is lakott lehetett (a Fajsz utótag Fajsz fejedelem nevét őrzi). Ezt bizonyítja a falu határában föltárt őskohó is, mely 1996 óta múzeum.
Története bélyegkép|Somogyfajsz település rovástáblája Somogyfajsz Árpád-kori település. Már a tatárjárás előtti korszakban létezett. Dénes nádor 1239 táján kelt ítéletlevele szerint a szentmártoni apátságnak itt 5 háza volt, amit Albeus mester esztergomi kanonok 1237-1240 körül kelt összeírása is említett. 1536-ban Fajszi Ferencz és Török Bálint voltak a földesurai. Ezután a falu elpusztult, és 1726-ban pusztaként a Lengyel és a Mérey családoké lett. 1733-ban Csák Mihály özvegye, Bakó Erzsébet birtoka volt, 1757-ben báró Révay Elek, majd 1767-1776-ban Jankovics Antal özvegye, szül. Fekete Juliánna volt Somogyfajsz földesura. 1835-ben a gróf Draskovich család birtokolta, 1856-ban pedig Kund Vincze. Később Kund Gusztávnak volt itt nagyobb birtoka és kastélya, melyet Kund Vincze 1872-ben építtetett.
1910-ben a falu 915 lakosából 902 magyar volt. Ebből 885 római katolikus, 7 református, 7 evangélikus, 15 izraelita volt.
A 20. század elején Somogy vármegye Marczali járásához tartozott.
Közélete Önkormányzat 1969 és 1990 között Somogyfajsz és Pusztakovácsi közös tanácsot alkotott, melynek székhelye Pusztakovácsiban volt.
A két falu szétválására 1990. április 15-én került sor. Ekkor Somogyfajsz tanácselnöke Zsámbók István lett. Fél évvel később az önkormányzati voksoláson ugyanőt választották meg polgármesterré.
Tanácselnökei 1990 április-október: Zsámbók István
Polgármesterei 1990–1994: Zsámbók István (MSZP) 1994–1998: Zsámbók István (MSZP) 1998–1999: Zsámbók István (MSZP) 1999–2002: Sall István (független) 2002–2006: Sall István (független) 2006–2010: Sall István (Somogyért Egyesület) 2010–2014: Sall István (független) 2014–2019: Sall István (független) 2019–2024: Sall István (független) 2024– : Sall István (független)
1990–19941994–19981998–20022002–20062006–20102010–20142014–20192019–20242024–'98–'99'99–'02Zsámbók IstvánSall IstvánMSZP –Somogyért –
Választások
Önkormányzati választási alapadatok (1994–2014)Általában a választási eredményekkel kapcsolatban lásd: ; konkrétan az egyes évek elérhetőek itt: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2019ÉvLakókA lakók száma az egyes években: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014 – Polgármesteri tisztségKépviselő-testületA képviselő-testület adatai az egyes években: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2019 – ;száma+/–jelöltekszámaa hivatalbanlévő indult?testületlétszámajelöltekszáma1994523+ 35181998521−2 251419991999 nyarán lemondott az akkor már egy évtizede a falu élén álló Zsámbok István. . December 4-én tartották meg az időközi választást. 2––2002534+ 35222006552+ 15142010543−9 24112014574+ 249
Részvétel az önkormányzati választásokon (1994-2014)A részvételi adatok a polgármester-választási adatokból származnak. (Némi eltérés elképzelhető a képviselő-választások adataihoz képest.) Az 1994 és 2002 közötti jegyzőkönyvek esetében adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, az (F) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (J) mezőben szerepel. Az "érvénytelen / hiányzó" rovat a jegyzőkönyv (F) és (J) mezője különbségének felel meg. A 2006-os jegyzőkönyvek esetében a választójogosultak száma a (C), a szavazók száma az (E), az érvényesen szavazatok száma az (I) mezőben szerepel. A 2010-es jegyzőkönyvben sorrendben ugyanezek az adatok a (C), (E) és (H), a 2014-es jegyzőkönyvekben az (A), (B) és (G) mezőknek felelnek meg.ÉvVálasztó-jogosultSzavazóÉrvényesszavazatÉrvény-telenfő%199438429376,3%2910,7%199838925866,3%2531,9%199941023256,6%2253,0%200239530777,7%3031,3%200641824257,9%2199,5%201041531876,6%3121,9%201441831876,1%3102,5%
+ Polgármester-választási eredmények (1994-2014)ÉvMegválasztott polgármesterSzavazatElőnya 2. előtt(%p)névszervezetdbjogosultakarányábanszavazókarányábanérvényesszavazatokarányában1994Zsámbok IstvánMSZP13535,2%46,1%46,4%1,71998Zsámbok IstvánMSZP19149,1%74,0%75,5%51,01999Sall Istvánfüggetlen15738,3%67,7%69,8%39,62002Sall Istvánfüggetlen24662,3%80,1%81,2%77,62006Sall IstvánSomogyért21952,4%90,5%100,0%-2010Sall Istvánfüggetlen17542,2%55,0%56,1%12,22014Sall Istvánfüggetlen21852,2%68,6%70,3%40,6
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 94,6%-a magyarnak, 12,5% cigánynak, 0,9% görögnek, 0,4% horvátnak, 2,6% németnek, 0,7% románnak mondta magát (3,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 61,5%, református 3,7%, evangélikus 1,9%, görögkatolikus 0,2%, felekezet nélküli 14,9% (14,3% nem nyilatkozott).Somogyfajsz Helységnévtár
2022-ben a lakosság 86,7%-a vallotta magát magyarnak, 6,3% cigánynak, 5,3% németnek, 0,8% ukránnak, 0,2% románnak, 0,2% horvátnak, 0,2% szerbnek, 4,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 44,7% volt római katolikus, 2,7% református, 0,6% ortodox, 0,4% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,6% egyéb keresztény, 1,8% egyéb katolikus, 22,4% felekezeten kívüli (26,7% nem válaszolt).Somogyfajsz Helységnévtár
Nevezetességei Kund-kastély és parkja (helyi védettség alatt): a kastély 1872-ben készült el a középnemesi Kund család rezidenciájaként. Ma a Somogy Természetvédelmi Szervezet központja. Hozzá tartozik még a család temetkezési helyéül épült Szent Vendel-kápolna.
Római katolikus (Krisztus király) templom – 1923-tól 1925-ig épült Lamping József tervei alapján. Hatalmas ablakait Róth Miksa tervezte. A templom különlegessége még faragott szószéke, szobrai és a falakon elhelyezett kálvária-képek. Őskohó múzeum. A 9. századból származó kohókban állítólag a honfoglalás kori hadsereg (Fajsz fejedelem) fegyverei készültek. Az erdőben található látványos múzeumépületet a 20. században építették. Az egyik Somogyfajsz melletti tó valóságos madárparadicsom: belföldi és külföldi természetfotósok egyaránt szívesen felkeresik a madárlesekkel is ellátott, szinte érintetlen területet, ahol közel száz madárfaj él, köztük ritka és különleges példányok is. A falutól nyugatra található a híres badányi kőris, amely az ország egyik legvastagabb törzsű kőrise.
Itt éltek Fekete István (1900-1970) író, aki itt írta több könyvét Ihász-Kovács Éva (1930-2013) népművelő, Fekete István-díjas költő, a Magyar Kultúra Lovagja Orbán Nándor katonatiszt, városparancsnok, öttusabajnok, az olimpiai keret tagjaMelyik város? Melyik olimpia? Ezt nem volna butaság kiírni. Ezen adatok fényében a feltüntetett tisztségek sorrendje észszerűen csereberélhető. Itt forgatták az Első szerelem című amerikai filmet. Nemes István (1947-2020) festőművész az utolsó éveit töltötte itt.
A település az irodalomban A Somogyfajsz határában található „badányi kőris” nevű óriásfa szerepel Fekete István Hajnal Badányban című, 19. században játszódó regényében; a hatalmas faodút a szereplő fiatalok egyfajta „postaládaként” használják, üzeneteket hagyva benne egymásnak. Somogyfajsz az egyik helyszíne Berkesi András Hűség című történelmi-bűnügyi regényének. Nagyon valószínű, hogy a regénybeli község legalább részben fiktív; egyéb körülmények mellett például abból kiindulva, hogy vasúti megállóhelye van, amivel a valóságos Somogyfajsz soha nem rendelkezett.
Jegyzetek
További információk Somogyfajsz az utazom.com honlapján Vendégváró – Somogyfajsz
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Somogy megye települései Kategória:Somogy vármegye települései