Nyugat-Ausztrália (angolul Western Australia) Ausztrália nyugati harmadát elfoglaló ausztrál tagállam. Északról és nyugatról az Indiai-óceán, délről a Nagy-Ausztráliai-öböl és az Indiai-óceánnak az Ausztráliában rendszerint Déli-óceánként jelzett része, északkeletről az Északi terület, míg délkeletről Dél-Ausztrália határolja. Nyugat-Ausztrália az ország, vagyis Ausztrália legnagyobb állama, teljes szárazföldi területe 2.529.875 négyzetkilométer, a világon a második legnagyobb, országon belüli közigazgatási egység – jóllehet az állam jelentős része meglehetősen ritkán lakott. Az állam népessége mintegy 2,5 millió fő (ez az ország népességének kb. 11%-a, miközben a lakosok 92%-a az állam délnyugati szegletében él. Fővárosa Perth.
Első európaiként Nyugat-Ausztrália partjaihoz a holland felfedező, Dirk Hartog érkezett 1616-ban. Jóval később, 1826-ban a britek létesítettek katonai állomást a King George-tengerágnál, a mai Albany közelében, amit a Perth területén lévő Swan menti kolónia megalapítása követett 1829-ben. Nyugat-Ausztráliában York számít az első településnek, ami nem az óceánparton létesült: a Perth-től 97 kilométerre, keletre fekvő város területére 1831. szeptember 16-án érkeztek meg az első telepesek.
Nyugat-Ausztrália 1890-ben kapott önkormányzati jogokat, 1901-ben pedig államszövetségre lépett az Ausztráliában lévő, többi brit gyarmattal. Ma Nyugat-Ausztrália gazdasága főleg a bányászaton, mezőgazdaságon és idegenforgalmon alapul, ez az állam adja Ausztrália teljes exportjának a 46%-át. Nyugat-Ausztrália a második legnagyobb vasérctermelő a világon.
Földrajz
Nyugat-Ausztráliát keletről a keleti hosszúság 129° mentén húzódó hosszúsági kör határolja, ami egyúttal az állam és Dél-Ausztrália, illetve az Északi terület közötti határvonalat jelenti, míg nyugati és északi irányban a határt az Indiai-óceán képezi. A Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet (IHO) a kontinenstől délre eső víztömeget az Indiai-óceán részeként határozza meg; ugyanakkor Ausztráliában e tengerrész hivatalos megnevezése a Déli-óceán.
Nyugat-Ausztrália keleti határának teljes hossza 1862 km (1157 mérföld). A tengerparti határ hosszúsága 20.781 km (12.913 mérföld), amiből 7892 km (4904 mérföld) szigetekhez tartozik. Az állam teljes szárazföldi területe 2,5 millió km².
Legmagasabb pontja a Pilbara régióbeli Hamersley-hegységben található Mount Meharry (1249 m).
Geológia
Nyugat-Ausztrália nagy részét a rendkívül ősi Yilgarn-ősmasszívum és Pilbara-kraton alkotja, amely az Archaikum időszakában egyesült az indiai Dekkán-fennsíkkal, Madagaszkárral és az Afrika déli részén található Kaapvaal- és Zimbabwei-ősmasszívummal, amiből 3–3,2 milliárd évvel ezelőtt kialakult Ur, a Föld egyik legrégebbi szuperkontinense. 2017 májusában a Pilbara-kraton területén feltárt, 3,48 milliárd éves gejziritben és más ásványi lerakódásokban (ezek rendszerint hévízforrások és gejzírek környékén találhatók) feltehetőleg bizonyítékot találtak a legkorábbi ismert szárazföldi létformák jelenlétére.
Mivel e korai időszak óta az egyetlen hegységképződési folyamat a Nyugat-Ausztrália déli részén húzó Stirling-hegység Antarktiszról való leszakadása volt, a földfelszín módfelett erodált és ősi; a tengerszint feletti magasság állam egyetlen részén sem haladja meg az 1250 métert. A terület nagy része egy alacsonyan húzódó fennsík 400 méter körüli átlagos tengerszint feletti magassággal, alacsony térszínnel, földfelszíni lefolyások nélkül. Ez viszonylag meredeken ereszkedik a tengerparti síkságok felé, egyes esetekben élesen megtörő hegy- vagy dombvonulatokat alkot, mint amilyen a Perth közeli Darling Scarp.
A táj ősi kora miatt a talajok kifejezetten terméketlenek és gyakran lateritben gazdagok. Még a gránit alapkőzetből származó talajok is egy nagyságrenddel kevesebb foszfort, illetve csak feleannyi nitrogént tartalmaznak, mint a más földrészek hasonló éghajlatú területein található talajok. A kiterjedt homoksíkságok és vaskőtartalmú talajok még kevésbé termékenyek, szinte egyáltalán nem tartalmaznak oldható foszfátot, hiányzik belőlük a cink, a réz, a molibdén, illetve esetenként a kálium és a kalcium is.
A talajok többségének terméketlensége miatt a gazdáknak nagy mennyiségben kell műtrágyát alkalmazniuk. Miközben ezek főként a gerinctelenek és baktériumok számára ártalmasak, a legeltetés és a patás emlősök jelenléte, illetve a nehézgépek használata talajtömörödéshez és a sérülékeny talajok nagymértékű károsodásához vezetett.
Egyes területekről a természetes növényzet mezőgazdasági célú eltávolítása számottevő károkat okozott az őshonos növény- és állatvilág élőhelyeiben. Ennek eredményeként az állam Délnyugati régiójára az a jellemző, hogy Ausztrália sok más részénél nagyobb koncentrációban vannak jelen ritka, fenyegetett és veszélyeztetett növény- és állatfajok, így az állam a világ egyik biodiverzitási gócterületének számít. Az állam búzatermő övezetének nagy térségeiben okoz gondot a szikesedés és az édesvizek csökkenése.
Éghajlat
A Nyugat-Ausztrália délnyugati partvidéke a mediterrán éghajlati övhöz tartozik. A terület túlnyomó részét eredetileg erdők borították, köztük a tarkalevelű eukaliptusz kiterjedt állományai, mely faj a világ legmagasabb fái közé tartozik. Ez a ma alapvetően mezőgazdasági régió egyike a Föld kilenc legnagyobb biológiai sokféleséget mutató szárazföldi élőhelyének, ahol a más hasonló területekhez képest nagyobb az endemikus fajok aránya. Az Ausztrália délnyugati partvidékére jellemző meleg tengeráramlatnak, a Leeuwin-áramlatnak köszönhetően a terület a tengeri biodiverzitás tekintetében a hat leggazdagabb régió közé tartozik, itt találhatók a világ legdélebbi korallzátonyai is.
A délnyugati részen az átlagos éves csapadékmennyiség a Wheatbelt régió szélén jellemző 300 milliméter és az állam délnyugati szegletében lévő Northcliffe környéki 1400 milliméter között változik, viszont novembertől márciusig a párolgás mértéke meghaladja a lehulló csapadék mennyiségét, ami rendszerint rendkívül száraz időjárást eredményez. A növényzet ehhez, valamint a talajok tápanyagszegénységéhez jól alkalmazkodott.
Az állam középső kétharmada száraz és ritkán lakott. Az egyetlen jelentékeny gazdasági tevékenység a bányászat. Az éves csapadékmennyiség átlagosan 300 milliméter alatti, és ennek is nagy része nyáron a ciklonokhoz kapcsolódóan, szórványos, özönvízszerű esőzésekben jelentkezik.
Ez alól kivételt képeznek az északi trópusi régiók. A Kimberley régióra a rendkívül meleg trópusi monszun éghajlat a jellemző, az átlagos éves csapadékmennyiség 500 és 1500 milliméter között mozog, viszont az áprilistól novemberig tartó időszak lényegében csapadékmentes. Ezzel szemben a csapadékosabb hónapok heves áradásokkal érkeznek, a földfelszíni vizek a mezőgazdaságban csak az Ord-folyó mentén hasznosulnak.
Az állam egész területén ritka a havazás; fekvése és magassága miatt jellemzően csak délnyugaton, az Albany közeli Stirling-, illetve esetenként a Porongurup-hegységben fordul elő. Ugyanakkor a havazás mértéke itt is ritkán haladja meg az 5 cm-t, illetve marad meg egy napnál tovább.Snow in Western Australia: About Snow in WA . Retrieved 4 February 2007.
A legmagasabb hőmérsékletet, 50,7 °C-ot 2022. január 13-án mérték a Pilbara régióbeli Onslow-ban. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -7,2 °C-ot 2008. augusztus 17-én a Nagy-Ausztráliai-öböl parti Eyre Bird obszervatóriumnál észlelték.
A déli földmágneses pólus jelenleg 10 fokkal tér el a Déli-sark felől Nyugat-Ausztrália irányában, így a déli sarki fény (aurora australis) északon egészen Geraldton magasságáig észlelhető.
Történelem Az ausztrál földrészre az első emberek északról, több mint 50 000 évvel – egyes feltételezések szerint akár több mint 70 000 évvel – ezelőtt érkeztek. A teljes szárazföldi területet több ezer év alatt népesítették be, és az európai felfedezők 17. század eleji megjelenése előtt jóval korábban letelepedtek Nyugat-Ausztráliában is.
A Nyugat-Ausztráliában először partra lépő európaiak a holland Dirk Hartog nevéhez kötődő expedíció tagjai voltak; erre 1616. október 25-én, a mai Perth-től mintegy 850 km-re északra lévő Dirk Hartog-szigeten, a Cape Inscription nevű partfoknál került sor. A 17. század hátralévő részében más holland és brit hajósok is jártak az Abel Janszoon Tasman által 1644-ben Új-Hollandiának elnevezett kontinens nyugati partvidékén – rendszerint akaratlanul, amiről a Brouwer-útvonalról a helytelen navigáció és viharok miatt letért, majd Nyugat-Ausztrália partjainál hajótörést szenvedett hajók egész sora tanúskodik. A 18. század végén kezdték brit és francia tengerészek közelebbről felfedezni Nyugat-Ausztrália partjait. Napóleon megbízása alapján az 1800–03-as Baudin-expedíció Nyugat-Ausztrália partvidékét is érintette, majd ennek eredményeként készült el 1811-ben a Freycinet-féle térkép, amely első ízben ábrázolta Ausztrália teljes partvonalát. Ettől függetlenül az Új-Hollandia elnevezés egészen az 1850-es évek közepéig félhivatalos használatban maradt.
A jelenlegi állam kialakulásának első lépése a katona és felfedező Edmund Lockyer nevéhez fűződik, aki az akkori brit gyarmatügyi miniszter, Henry Bathurst, Bathurst 3. grófja utasítására, 20 fős legénységgel, valamint 23 elítélttel Új-Dél-Walesből a Nyugat-Ausztrália déli-nyugat részén lévő King George-tengerághoz hajózott, majd a területet 1827. január 21-én hivatalosan is annektálta a brit korona számára. A település megalapítására elsősorban azért került sor, mert a britek tartottak attól, hogy a franciák őket megelőzve formálnak igényt a területre. Ez a település 1831. március 7-én végül a Swan menti kolónia irányítása alá került, majd 1832-ben az Albany nevet kapta.
James Stirling kapitány 1829-ben alapította meg a Swan menti kolóniát a Swan folyó partján. 1832-re a gyarmaton a brit telepesek száma elérte az 1500 főt, és a gyarmat hivatalos nevét még az év február 6-án Nyugat-Ausztráliára módosították. A gyarmat két különálló településéből lassan kialakult a kikötőváros, Fremantle és az állam fővárosa, Perth. Nyugat-Ausztrália első, nem tengerparti települése a Perth-től 97 km-re keletre fekvő, 1831. szeptember 16-án alapított York volt. Ez utóbbi település vált a korai időszak felfedezőinek kiindulópontjává, ahonnan például Kalgoorlie gazdag aranymezőit feltárták.
A népesség egészen az 1890-es évekig nagyon lassú volt; ekkor Kalgoorlie környékén jelentős aranylelőhelyeket tártak fel.
1887-ben új, az európai származású ausztrálok önrendelkezési jogait szabályozó alkotmányt dolgoztak ki, 1890-ben pedig a brit parlament elfogadta a gyarmatnak önkormányzatiságot biztosító törvényt. John Forrest lett Nyugat-Ausztrália első miniszterelnöke. 1896-ban, miután aranyat találtak a Coolgardie-ban és Kalgoorlie-ban, a nyugat-ausztráliai parlament hitel felvétele mellett döntött, hogy az aranymezőkre, az egyre növekvő lakosság igényeinek kielégítésére napi ötmillió gallon (22 millió liter) víz szállítására alkalmas csővezetéket építsenek. Ez végül 1903-ban készült el az ír származású, és korábban Fremantle kikötőjét tervező C. Y. O'Connor, Nyugat-Ausztrália első főmérnöke tervezésében és felügyelete mellett. A vízvezeték Perth-ből Kalgoorlie-ba, 530 km távolságba szállított vizet, ami fontos szerepet játszott az állam népességének és gazdasági növekedésének előmozdításában.
Egy Forrest által vezetett kampányt követően Nyugat-Ausztrália gyarmat választói az öt másik ausztrál gyarmattal szövetségi állam létrehozása mellett szavaztak, aminek eredményeképpen Nyugat-Ausztrália 1901. január 1-jén hivatalosan is az Ausztrál Államszövetség egyik tagállamává vált.
Kormányzat és közigazgatás
Nyugat-Ausztrália 1890-ben kapott önkormányzati jogokat. Az állam Perth-ben működő kétkamarás Parlamentje egy 59 tagú Törvényhozó Gyűlésből (azaz „alsóházból”) és egy 36 tagú Törvényhozó Tanácsból (azaz „felsőházból”) áll. A választójog jellegét tekintve minden 18 év feletti állampolgár számára általános és kötelező.