Az 1994–1995-ös magyar női kosárlabda-bajnokság az ötvennyolcadik magyar női kosárlabda-bajnokság volt. Huszonhét csapat indult el, az előző évi első négy helyezett (mivel nem vállalta minden csapat, ezért hátrébb végzettek is indulhattak) a magyar és szlovák, illetve magyar és horvát csapatok részvételével tartott kupákban szerepelt, a többiek az előző évi szereplés alapján két csoportban (A csoport: 5-16. helyezettek, B csoport: 17-24. helyezettek plusz a három feljutó) két kört játszottak. Az alapszakasz után a kupákban szereplő négy csapat és az A csoport 1-4. helyezettjei az egymás elleni eredményeiket megtartva a másik csoportból jövőkkel újabb két kört játszottak, majd play-off rendszerben játszottak a bajnoki címért. Az A csoport 5-8. helyezettjei play-off rendszerben játszottak a helyezésekért. Az A csoport 9-12. és a B csoport 1-4. helyezettjei az egymás elleni eredményeiket megtartva a másik csoportból jövőkkel újabb két kört játszottak, majd play-off rendszerben játszottak az A csoportba kerülésért. A B csoport 5-11. helyezettjei az egymás elleni eredményeiket megtartva a másik csoportból jövőkkel újabb két kört játszottak a kiesés elkerüléséért.

Az SZSE Sabaria új neve Szombathelyi SE lett.

A Tatabányai SC új neve Tatabányai KC lett.

Alapszakasz Kiemelt csoport #CsapatMGyVK+K-P1.BSE660497386122.Diósgyőri KSK-SeM642508412103.BSC Szarvas62443247384.BEAC-Mol Rt.6063144806

A csoport #CsapatMGyVK+K-P1.Pécsi VSK-Dália2220217821309422.Tungsram SC2219316981424413.Soproni Postás2217517401502394.MTK2215716731488375.Soproni VSE-GYSEV2214816651441366.Szombathelyi SE2213916211591357.Szolnoki MÁV MTE2271515051684298.Univer Kecskeméti SC2271513991674299.Közgáz-Matáv SC22616161818362810.Zala Volán MTE22616155117732811.KSC Szekszárd22517145016812712.Szegedi TE223191495179425

B csoport #CsapatMGyVK+K-P1.Ikarus KC2019116911120392.MÁV Nagykanizsai TE-Kanizsa Sör2018215641259383.Bajai TK-Elma2013715141313334.Egis-OSC2012815181273325.Testnevelési Főiskola SE2011912911278316.Nagykőrösi KK2011914911454317.Monori SE20101015251544308.Pécsi PTSE2091114001471299.Egri TK20416114014592410.Tatabányai KC20218112716642211.Pécsi EAC201191172159821

* M: Mérkőzés Gy: Győzelem V: Vereség K+: Dobott kosár K-: Kapott kosár P: Pont

Rájátszás 1–8. helyért #CsapatMGyVK+K-P1.BSE141221030900262.Tungsram SC14113969865253.Pécsi VSK-Dália141041037848244.Diósgyőri KSK-SeM14771076989215.Soproni Postás14771018957216.MTK1459990982197.BSC Szarvas144109241115188.BEAC-Mol Rt.14014730111814 Selejtező a 9-12. helyezetteknek: Soproni VSE-GYSEV–Univer Kecskeméti SC 95–55, 69–49, 82–47 és Szombathelyi SE–Szolnoki MÁV MTE 70–86, 76–88, 68–65, 59–72

Nyolcaddöntő a selejtező győztesei és a körmérkőzés 7-8. helyezettjei között: BSC Szarvas–Szolnoki MÁV MTE 63–60, 58–68, 68–62 és BEAC-Mol Rt.–Soproni VSE-GYSEV 66–80, 67–71

Negyeddöntő: BSE–Soproni VSE-GYSEV 76–68, 83–89, 81–71, 68–72, 76–75 és Tungsram SC–BSC Szarvas 96–36, 81–60, 92–60 és Pécsi VSK-Dália–MTK 73–44, 58–54, 65–61 és Diósgyőri KSK-SeM–Soproni Postás 73–69, 68–66, 91–74

Elődöntő: Tungsram SC–Pécsi VSK-Dália 69–74, 47–73, 74–81 és BSE–Diósgyőri KSK-SeM 71–61, 77–81, 89–80, 69–75, 100–81

Döntő: BSE–Pécsi VSK-Dália 78–86, 76–81, 76–80

3. helyért: Tungsram SC–Diósgyőri KSK-SeM 94–101, 70–91, 57–74

5–8. helyért: Soproni Postás–Soproni VSE-GYSEV 95–73, 71–90, 57–64 és MTK–BSC Szarvas 71–77, 85–54, 69–60

5. helyért: MTK–Soproni VSE-GYSEV 67–70, 78–86

7. helyért: Soproni Postás–BSC Szarvas 86–69, 74–68 9–20. helyért #CsapatMGyVK+K-P13.Zala Volán MTE1412211229502614.Ikarus KC1411310929352515.KSC Szekszárd1495107810192316.Közgáz-Matáv SC1486109610192217.Szegedi TE1468105610802018.MÁV Nagykanizsai TE-Kanizsa Sör145998610431919.Egis-OSC1431187610501720.Bajai TK-Elma14212901111116 9–16. helyért: BEAC-Mol Rt.–Közgáz-Matáv SC 80–73, 73–78, 77–80, 78–85 és Szolnoki MÁV MTE–KSC Szekszárd 87–78, 63–80, 74–66, 86–81 és Szombathelyi SE–Ikarus KC 67–62, 49–42, 79–66 és Univer Kecskeméti SC–Zala Volán MTE 72–80, 73–69, 73–78, 62–60, 78–53

9–12. helyért: Szolnoki MÁV MTE–Szombathelyi SE 77–78, 62–58, 78–71 és Univer Kecskeméti SC–Közgáz-Matáv SC 91–70, 66–89, 101–63

9. helyért: Szolnoki MÁV MTE–Univer Kecskeméti SC 63–58, 77–74

11. helyért: Szombathelyi SE–Közgáz-Matáv SC 92–76, 80–95 (félbeszakadt), ?

13–16. helyért: BEAC-Mol Rt.–Zala Volán MTE 63–66, 52–72 és Ikarus KC–KSC Szekszárd 69–72, 68–76

13. helyért: Zala Volán MTE–KSC Szekszárd 96–74, 73–62

15. helyért: BEAC-Mol Rt.–Ikarus KC 76–73, 57–74, 57–67

17–20. helyért: Szegedi TE–Bajai TK-Elma 92–69, 65–59 és MÁV Nagykanizsai TE-Kanizsa Sör–Egis-OSC 75–61, 57–64, 72–64

17. helyért: Szegedi TE–MÁV Nagykanizsai TE-Kanizsa Sör ?, 64–91, 87–54

19. helyért: Egis-OSC–Bajai TK-Elma 62–66, 97–106 21–27. helyért #CsapatMGyVK+K-P21.Monori SE24195180915384322.Testnevelési Főiskola SE24177158614214123.Pécsi PTSE24177184316194124.Nagykőrösi KK241410174115923825.Egri TK24618140916553026.Pécsi EAC24519150616932927.Tatabányai KC245191338171429

Megjegyzés: A ?-lel jelölt meccsek eredményét a Nemzeti Sport nem közölte. Források Magyar sportévkönyv 1996 Nemzeti Sport 1995.02.20., 02.23., 02.26., 03.05., 03.06., 03.11. (13-20. helyért), 05.10. (21-27. helyért), 02.12., 02.19., 02.20., 02.26., 02.27., 03.02., 03.19., 03.20., 03.23., 03.24., 03.25., 03.26., 03.27., 03.29., 03.30., 04.01., 04.02., 04.06., 04.07., 04.09., 04.10., 04.11., 04.13., 04.14., 04.15., 04.16., 04.21., 04.22., 04.23. (rájátszás)

Kategória:Női kosárlabda-bajnokság évei Magyarno~ikosarlabdabajnoksag Magyarno~ikosarlabdabajnoksag