A You Rock My World Michael Jackson amerikai énekes első kislemeze Invincible című albumáról.

A dalt 2001 augusztusában jelentette meg az Epic Records az album első kislemezeként. Producere Jackson és Rodney „Darkchild” Jerkins, szerzői Jackson, Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels és Nora Payne. A dal diszkó-popdal, melyen érződik Jackson korábbi, Quincy Jonesszal közösen készített dalainak hatása. Szövege arról szól, hogy Jackson próbálja felhívni magára egy nő figyelmét.

A dalt a kritikusok vegyesen fogadták, többen megjegyezték, hogy nem a legjobb dala az énekesnek és jobban is megerőltethette volna magát, mások azonban dicsérték a dalt és Jackson előadását. Eladások tekintetében a dal sikeres volt, a Billboard Hot 100-on a tizedik helyet érte el, ezzel hat év óta Jackson első top 10 dala lett az USA-ban (több top 10 dala nem lett később sem). Számos más országban is a lista első tíz helyének valamelyikére került, a francia slágerlistát három hétig vezette. A 44. Grammy-díjkiosztón jelölést kapott legjobb énekes előadás férfi popelőadótól kategóriában.

A dal tizennégy perces videóklipjét Paul Hunter rendezte, és szerepel benne Chris Tucker is. Jackson és Tucker egy nő figyelméért küzdenek. A klipet Jackson korábbi klipjeihez, a Smooth Criminalhoz és a The Way You Make Me Feelhez hasonlították a kritikusok, és vegyes fogadtatásban részesítették. Élőben Jackson csak kétszer adta elő a dalt: a Madison Square Gardenben 2001 szeptemberében adott két koncertjén.

Háttere A You Rock My World gyors tempójú diszkó-popdal. Négynegyedes ütemben íródott, E-mollban, Jackson hangterjedelme E4 és Bb5 közötti. A dal tempója 120 BPM. The chord progression in the song is Em7–C9-Bm7–Am7–D–Em7. A dalt hasonlították Jackson 1970-es és 80-as évekbeli dalaihoz, amelyeken Quincy Jonesszal dolgozott együtt, hangulata sokakat az 1979-ben megjelent Don’t Stop ‘til You Get Enoughra emlékeztetett. Chris Tucker hangja hallható a dal elején az intróban. A dal szövege a szerelemről szól.

A dal szerzői Michael Jackson, Rodney „Darkchild” Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels és Nora Payne, producerei Jackson és Rodney Jerkins.Invincible liner notes Epic Records (2001). A dalt 2001 augusztusának végén jelentette meg az album első kislemezeként az Epic Records. A hivatalos megjelenés előtt, augusztus 17-én a dal kiszivárgott két New York-i rádióadóhoz. A WJTM-FM rádió este 6-kor, a WKTU-FM 45 perccel később játszotta le. Rögtön azután, hogy lejátszották a dalt, a rádiók rengeteg telefonhívást kaptak hallgatóktól, akik szerették volna még egyszer hallani. Mindkét adó kétóránként leadta a dalt másnap, szombat este 6-ig, amikor a kiadó felhívta a két rádió programigazgatóját, Frankie Blue-t, és megkérték, hogy hagyja abba. Blue, aki Jackson barátja, nem mondta el, hogy tett szert a dalra.

2001 augusztusának végén Jackson és a Sony Music hozzáláttak a dal reklámkampányához. Jackson azzal ünnepelte 43. születésnapját (egy nappal később), hogy a NASDAQ megnyitó ceremóniájának elnöke volt a New York-i Times Square-en. Élőben csak kétszer adta elő a dalt, szeptemberben.

Fogadtatása A You Rock My World vegyes fogadtatásban részesült a zenekritikusok részéről. Stephen Thomas Erlewine az AllMusictól úgy vélte, a dal az Invincible album egyik fénypontja. Andrew Hamilton, szintén az Allmusictól kijelentette, hogy „ha bárki más, nem Michael Jackson jelentette volna meg a You Rock My Worldöt ekkora hírveréssel és reklámhadjárattal, a dal azonnal elfoglalta volna a slágerlistákat és rengeteg díjat nyert volna. Így is sok példányban elkelt és játszották a rádiók, de túl sok kritikus érezte a dalról és az albumról, hogy egy Jackson szintű előadótól ez nem a várt színvonal.” Hamilton azt is megjegyezte, hogy az emberek lehetnének kicsit elnézőbbek Michaellel, amiért képes volt ilyen karriert befutni.

James Hunter a Rolling Stone-tól dicsérte a dal finoman kialakított vokális ritmusát, valamint Jackson és Quincy Jones régi dalaihoz hasonlította a dalt. Mark Beaumont, a NME újságírója diszkóklasszikusnak nevezte a dalt és humorosnak találta az intrót. Catherine Halaby a Yale Daily Newstől úgy érezte, a dal „a klasszikus Michael legjobb oldalát mutatja meg”, „ütős, gyors, fülbemászó és nem túl hátborzongató”. A dalt Grammy-díjra jelölték „legjobb popénekesi előadás férfi előadótól” kategóriában, de a díjat végül James Taylor Don’t Let Me Be Lonely Tonightja kapta. Ebben a kategóriában ez volt Jackson első jelölése 1995 óta, Grammy-díjra általában pedig 1997-ben jelölték ezelőtt utoljára, az Earth Songért.

A You Rock My World a világ legtöbb slágerlistáján az első tíz hely valamelyikét érte el. Ez volt Jackson utolsó nagyobb slágere az Egyesült Államokban élete során.A Billboard Hot 100 slágerlistán 2001. szeptember 15-én a top 20-ba jutott, a következő héten pedig elérte legmagasabb helyezését, a 10. helyet. Ez lett ezen a listán Jackson legsikeresebb dala az 1995-ben megjelent listavezető You Are Not Alone óta. A dal a Billboard Pop Charts listáján a 7., a R&B/Hip-Hop Songs listán a 13. helyet érte el. A kanadai RPM Hot 100 listán második lett. A brit kislemezlistán a 2. helyen debütált október 20-án, az első helyet nem érte el. Négy héten át maradt a top 20-ban, és tizenöt héten át a top 100-ban, 2002. január 26-ig. A francia kislemezlistán 2001. október 13-án jelent meg, egyből az első helyen, ahol még három héten át maradt. Egyvégtében tíz hetet töltött a top 20-ban. A holland kislemezlistára október 20-án került fel, a 4. helyre, és a következő héten elérte a 2. helyet, legmagasabb helyezését. A finn slágerlistára 2001 negyvenegyedik hetében került fel, a második helyre; az első helyet nem érte el. Három hetet töltött a listán. Norvégiában az év 42. hetén a 2. helyen került fel a listára, itt sem érte el az első helyet. Hat héten maradt a listán, végig a top 20-ban.

Az új-zélandi slágerlistán szeptember 16-án jelent meg a dal, a 31. helyen. Hét hét után elérte legmagasabb pozícióját, a 13. helyet, és 12 hétig maradt összesen a listán. Az ausztrál slágerlistán a 4. helyen jelent meg, ennél magasabbra nem is jutott. Miután öt héten át állt a top 50-ben, lekerült a listáról, majd két héttel később visszakerült, a 37. helyre. Másodjára 2002. január 6-án került le a listáról. Az olasz slágerlistán is egyből a legmagasabb elért pozícióján, a harmadik helyen jelent meg november 11-én, és négy hétig maradt a top 10-ben 2001-ben. Az osztrák kislemezlistán legmagasabb pozíciójában, a 9. helyen nyitott, és nyolc hétig maradt a listán.

Michael Jackson halála után 2009 nyarán a dal újra megjelent világszerte a slágerlistákon. A Billboard Digital Songs listáján a 62. helyet érte el július 11-én. A brit slágerlistára július 4-én került fel újra, a 97. helyre. A következő héten a 60. helyen állt, majd három hét után kikerült a top 100-ból. Az ausztrál slágerlistára július 19-én került fel újra, az 50. helyre. Egy hetet töltött a listán.

Videóklip A You Rock My World videóklipét Paul Hunter rendezte, és 2001-ben mutatták be.Halstead, p. 377 A csaknem 13 perces videóklipet rövidfilmnek is nevezték. A benne látható táncmozdulatok a Dangerous dal klipjének a koreográfiájából származnak (az ehhez tervezett videóklipet végül nem fejeztél be). A klipben Jackson és Tucker egy nő figyelmét próbálják felhívni magukra (a nőt Kishaya Dudley alakítja), és követik a környéken.

Egy ideig úgy tartották, a You Rock My World volt az utolsó klip, amelynek elkészítésében Jackson aktív szerepet vállalt, később azonban előkerült a One More Chance klipje is (az ezt követő klipjei archív felvételekből lettek összeállítva). A klipet Jackson több korábbi klipjéhez hasonlították: a Smooth Criminalhoz (1987), a Badhez (1987) és a The Way You Make Me Feelhez (1987). A klipben szerepel Marlon Brando, Michael Madsen és Billy Drago. Catherine Halaby, a Yale Daily News újságírója, aki pozitív értékelést adott a dalnak, a klipet úgy jellemezte, hogy a Smooth Criminal egyenesági leszármazottja, a The Way You Make Me Feel hatásával. Halaby szerint Brando és Madsen szereplése nem várt, de Jacksonl már kevés dolog található meglepőnek. A klip 2002-ben elnyerte a NAACP Image Awardot.

Tucker a klipben többször utal Jackson korábbi számaira (Beat It, P.Y.T. (Pretty Young Thing), The Girl Is Mine, Bad, Dangerous). A klip rövid változata megtalálható a Number Ones, a hosszabb a Michael Jackson’s Vision kiadványon.

Fellépések Élőben Jackson csak kétszer adta elő a dalt: a Madison Square Gardenben 2001 szeptemberében adott két koncertjén, melyet szólókarrierje kezdetének 30. évfordulója tiszteletére rendeztek. A második koncertnek részleteit bemutatta a CBS kétórás műsora, a Michael Jackson: 30th Anniversary Special. Tucker, a klip egyik szereplője is jelen volt.

Jackson előadta volna a dalt a This Is It koncertsorozaton is, melyre azonban váratlan halála miatt nem került sor.

Dallista CD kislemez You Rock My World – 5:39 You Rock My World (Radio Edit) – 4:25 You Rock My World (Instrumental) – 5:07 You Rock My World (A cappella) – 4:47

CD kislemez (promó) Intro – 0:32 You Rock My World (Album Edit) – 5:07 You Rock My World (Radio Edit) – 4:25

CD kislemez (Japán; promó) Intro – 0:32 You Rock My World – 5:07

Kazetta (Európa, Ausztrália) Intro – 0:32 You Rock My World (Album Edit) – 5:07 You Rock My World (Radio Edit) – 4:25 You Rock My World (Instrumental) – 5:07 You Rock My World (A cappella) – 4:47

12" kislemez Intro – 0:32 You Rock My World (Album Edit) – 5:07 You Rock My World (Instrumental) – 5:07 You Rock My World (A cappella) – 4:47

12" kislemez You Rock My World – 3:45

VHS videókazetta (promó) You Rock My World (videóklip – rövid változat) – 10:26 You Rock My World (videóklip – hosszú változat) – 13:44

Helyezések Slágerlista (2001/2009)Legmagasabb helyezés Ausztrál kislemezlista4 Belga kislemezlista (Flandria)4 Belga kislemezlista (Vallónia)2 Brit kislemezlista2 Dán kislemezlista2 Finn kislemezlista2 Francia kislemezlista1 Kanadai kislemezlista2 Norvég kislemezlista2 Olasz kislemezlista3 Osztrák kislemezlista9 Román kislemezlista1Romanian Top 100 Singles Airplay Chart - Top of the Year 2001Svájci kislemezlista5 Svéd kislemezlista5 USA Billboard Hot 10010 USA Billboard Hot R&B/Hip-Hop Songs13 Új-zélandi kislemezlista13

Jegyzetek

Források

Külső hivatkozások A You Rock My World videóklipje

Kategória:Michael Jackson-kislemezek Kategória:2001 kislemezei