right|300px|thumb|Esztergom népességének változása Esztergom népessége a 2011-es népszámlálás adatai szerint 28 926 fő volt. A népsűrűség ugyanebben az évben 288,3 fő/km².
Statisztikák
2001-ben a város népessége 29 041 fő volt, és ennek a lélekszámnak a 92,9%-a volt magyar. Más jelentősebb etnikumai a városnak, a cigányok 2,4%-kal, a németek 1,4%-kal, őket követik a szlovákok 1,3%-kal, majd a lengyelek 0,1%-kal és végül a románok szintén 0,1%-kal. Ismeretlen, vagy nem válaszolt, 6%.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HELYSÉGNÉVTÁRA 2006
Esztergom város vallási feloszlási aránya a következő, katolikus 19 622 fő, ebből római katolikus 19 365 fő azaz a 65,8%-a, református 2184 fő vagyis 7,4%-a, evangélikus 352 fő azaz 1,2%-a, görögkatolikus 257 fő vagyis 0,9%. Más egyházhoz, felekezethez tartozik százalékban a város 0,9%-a. Nem tartozik egyházhoz és semmilyen más felekezethez, 3500 fő azaz a város 11,9%-a. Ismeretlen, nem válaszolt, 220+3307 fő, 12,0%.Népszámlálás 2001 – 6. Területi adatok – Központi Statisztikai Hivatal
Történelmi népesség
Esztergom népességének alakulása:Annales Strigonienses 1983, II. kötet, 424. oAnnales Strigonienses 1994, 172. oCsonka-Magyarország közigazgatási helységnévtára (1943)Pifkó Péter: Esztergomi utcák 1700-1990Népmozgalom a Közép-Dunántúlon 2007Dr. Borovszky Samu: Esztergom vármegye (Magyarország vármegyéi és városai sorozat)Népszámlálás 2001 – 6. Területi adatok – Központi Statisztikai Hivatal
Év Lélekszám 1000 10 000 1242 12 000 1294http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Torteneti/Tortdem_2001.pdf 8-12 000 1543 9490 1544 7308 1545 7391 1550 6657 1559 5357 1569 5608 1571 3981 1586 4354 1628 4204 1630 4153 Év Lélekszám 1683¹ 400 1701² 2 030 1720² 2 700 1756² 4 342 1789² 5 161 1820 10 169 1824 11 157 1850 11 661 1867 11 215 1869 14 512 1880 14 944 1890 16 749 Év Lélekszám 1893³ 15 749 1900 16 948 1910 17 881 1920 16 040 1930 17 354 1943 22 170 1949 20 040 1967 26 000 1970 28 519 1980 30 870 Év Lélekszám 1990.01.01. 29 841 1991.01.01. 29 751 1992.01.01. 29 705 1993.01.01. 29 729 1994.01.01. 29 833 1995.01.01. 28 556 1996.01.01. 28 448 1997.01.01. 28 268 1998.01.01. 28 147 1999.01.01. 28 123 2000.01.01. 28 224 2001.02.01. 29 041 2002.01.01. 29 092 2003.01.01. 29 213 2004.02.01. 29 542 2005.01.01. 29 769 2006.01.01. 30 122 2007.02.01. 30 261 2008.01.01. 30 523 2009.01.01. 30 928
¹ A török kiűzése után ² Csak a királyi városban ³ Ebből 9 349 a királyi városban ¹ A központi belterület fontosabb részei: Belváros, Víziváros, Szenttamás, déli városrész (Egykori Kovácsi falu területe, Szentlázár, Szentpál), Tabán, Prímás-sziget, Szentgyörgymező, Bánom, Aranyhegy ² Bocskoroskutat (és a listán nem szereplő Zsellér-földeket) 2007 februárjában belterületté nyilvánította az önkormányzat. 1990-2009-ig az adatok forrása: KSH Helységnévtár: https://www.ksh.hu/apps/hntr.telepules?p_lang=HU&p_id=25131
Városrészek népessége Lásd még: Esztergom városrészei
Belterület Esztergom belterületeiVárosrészNépességLakásokszáma2011-benKözponti belterület20 8049 187Búbánatvölgy10039Döbönkút8436Kerektó6028Kertváros6 2562 334Kettőspince5928Pilisszentlélek319126Sipolóhegy21Szamárhegy698270
Külterület Esztergom külterületeiTerület névNépességLakásokszáma2011-benBarátkút75Bartikút42Bocskoroskút10252Borzhegy2914Dankhegydűlő33Diósvölgy11951Dorogi út105Dunadűlő22Húsipari gazdaság6423Kiskúria63Kőalja113Nixbrót42Pilismaróti út10233Repülőtér11Szentjánoskútidűlő32Szentkirályidunadűlő96Újföldekdűlő5422Világoshegy41Zsellérdűlő9519px Esztergom28 75912 284 ''Forrás: Központi Statisztikai Hivatal
Kapcsolódó szócikkek
Híres esztergomiak listája Esztergom díszpolgárainak listája Esztergom polgármestereinek és tanácselnökeinek listája
Források
Kategória:Esztergom földrajza Kategória:Népességföldrajz