Román–magyar irodalmi kapcsolatok – Két szomszédos vagy együtt élő nép irodalma közt természetszerűleg kölcsönhatás alakul ki, ennek tudatosítása, ápolása, elősegítése, a két nép irodalmi hagyományainak megismertetése rendszeres irodalmi kapcsolatokhoz vezet. Ezeket adott esetben pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják a politikai és hatalmi erőviszonyok, a két népet elválasztó államhatár változásai.
Előzmények
A román-magyar irodalmi kölcsönhatások a reformáció koráig, Balassi Bálint költészetéig vezethetők vissza, s különösen gazdagok a folklór területén. Ezekkel az összehasonlító irodalomtudomány foglalkozik. A tudatos kapcsolatépítés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó szakaszában (Cezar Bolliac, Nicolae Bălcescu), majd leverése után kezdődik. Ács Károly Pesten román népköltészeti antológiát jelentet meg (1858), Iosif Vulcan szerkesztésében ugyancsak Pesten megindul a Familia c. kulturális-irodalmi hetilap, mely a magyar irodalmat is tolmácsolja és ismerteti. Ugyanakkor a havasalföldi emigráns magyarok Koós Ferenc lelkész körül tömörülve kiadják az első külföldi magyar hírlapot, a Bukaresti Magyar Közlönyt (1860), s még több hosszabb-rövidebb életű lapot jelentetnek meg, elindítva ezzel Bukarest magyar irodalmi életét. A kapcsolatok az 1870-es évektől élénkülnek meg műfordítások, antológiák, tankönyvek révén. 1877-ben a Kisfaludy Társaság kiadásában megjelenik a Román népdalok c. kötet, majd kibontakozik Alexics György, Şt. O. Iosif, Márki Sándor, Moldován Gergely, Révai Károly, Iosif Vulcan műfordítói, irodalomismertetői munkássága.
Már a 20. század elején Bartók Béla román népdalgyűjtését a Román Akadémia adja ki (1913). 1885-ben Szamosújváron, 1908-ban Nagyszebenben román nyelvű magyar irodalomtörténet jelenik meg iskolai használatra, 1911-ben Brassóban a magyar irodalom román antológiáját is kiadják. Megkezdődnek a színházi kapcsolatok: 1840-ben és 1860-ban magyar zenés társulat lép fel Bukarestben, 1870-ben Matei Millo együttese egy erdélyi és bánsági körút keretében Kolozsvárt is vendégszerepel.
1918 után
Az első világháborút követő hatalmi változások nyomán mind az erdélyi magyarság, mind pedig a románság részére létfontosságúvá vált a kölcsönös ismerkedés, az irodalmi-művelődési hagyományok alaposabb feltárása. Ezek két fő úton történtek: műfordítások és antológiák segítségével, valamint az értekező próza, előadások, tanulmányok szintjén. Közvetítő szerepet vállaltak ebben hosszabb-rövidebb ideig egyes társaságok, folyóiratok, valamint színházak, színtársulatok is.
A műfordítások, prózai tolmácsolások terén ebben az időszakban semmilyen tervszerűség sem mutatható ki, a fordítások minősége is ritkán éri el a művésziség szintjét. Megszólal románul önálló kötetben Vörösmarty Mihály (1929) és Ady Endre (1930) költészete, Szabó Dezső (1931) és Jókai Mór (1933) egy-egy regénye, Mihai Eminescu (1934, 1939), Vasile Alecsandri (1935), Aron Cotruş (1936), Octavian Goga (1938) verses hagyatéka, illetve Vlahuţă (1924), P. Istrati (1926) és Liviu Rebreanu (1938) prózája magyar nyelven. Körülbelül 20 román drámát is lefordítanak. Kádár Imre öt sikeres tolmácsolása a PEN Club megbízásából az Erdélyi Helikon gondozásában jelenik meg 1934-ben Budapesten a Román drámaírók könyvtárát alkotva (Ion Luca Caragiale, Octavian Goga, Victor Eftimiu, Ion Minulescu, Mihail Sadoveanu darabjaival). Magyar mű igazán művészi szintű tolmácsolásának román részről csak Octavian Goga Madách Imre: Az ember tragédiája című művének fordítását (1934) tekinthetjük.
Az antológiák kevés kivétellel egy-egy műfordító munkássága, ügyszeretete révén keletkeztek. Így Keresztury Sándor elkészítette az Új román költők antológiáját (Nagyvárad, 1922), Fekete Tivadar előbb a kortárs költészetből (Szerelmes kert. Arad, 1924), azután a régebbiből (Klasszikus kert. Kolozsvár, 1930) tett közzé válogatást. Kiss Piroska román költészeti tolmácsolásainak az Átültetett virágok (Kolozsvár, 1925) címet adta. Az Erdélyi Helikon jelentette meg Kádár Imre fordításait a román népköltészetből A havas balladái (Kolozsvár, 1932) címmel. A Vajda János Társaság kiadásában jelent meg Budapesten Szemlér Ferenc Mai román költők (1940) c. lírai antológiája. A teljes román költészetet átfogó, valóban igényes összeállítás román minisztériumi támogatással Bitay Árpád munkájaként készült el, Műfordítások román költőkből (Kolozsvár, 1928) címmel, ez huszonnégy költő 72 versét tartalmazza 16 fordító átültetésében. Román részről szerényebb eredmények születtek. Iustin Ilieşu Laura (Nagyvárad, 1922) címmel 22 magyar költő 64 versét adta közre saját tolmácsolásában. Ioan Lupu 9 erdélyi prózaíró elbeszéléseiből állított össze antológiát (Povestitori unguri ardeleni. 1929), Octavian Şireagu az új erdélyi lírából válogatott (Noua lirică ardeleană. Kolozsvár, 1935); az e kötetben bemutatott 25 költőből hét magyar. Octavian Şireagu 1937-ben összeállított egy 18 magyar költőt szerepeltető román antológiát is, de ez nem került sajtó alá. Hasonlóképpen az Erdélyi Helikon és az ESZC 1938-ban tervbe vett magyar nyelvű román prózai antológiája sem készült el.
A kapcsolatok tudományos kutatásának kezdeményezője és két világháború közti legkiemelkedőbb egyénisége Bitay Árpád volt. Ő életcéljának tekintette felhívni a közvélemény és a szakemberek figyelmét a román-magyar történelmi-irodalmi érintkezésekre, kölcsönhatásokra. Tanulmányokat, jegyzeteket írt, előadásokat tartott, fordított. Úttörő jellegű volt 1922-ben Gyulafehérváron megjelentetett, magyar szempontok figyelembe vételével megírt kötete, A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése, amelyet románra is lefordított (Kolozsvár, 1924). Korszükségletet elégített ki Rövid román nyelvtana (Kolozsvár, 1923). Ezek ismeretében hívta meg őt Nicolae Iorga a Vălenii de Munte-i szabadegyetemre, ahol 15 éven át magyar irodalom- és művelődéstörténeti előadásokat tartott román nyelven. Több novella, színdarab mellett ő fordította románra Kristóf Györgynek a minisztérium megbízásából írt Jókai-monográfiáját (Mauriciu Jókai. Kolozsvár, 1925), magyar nyelv- és irodalomtörténetét (Istoria limbii şi literaturii maghiare. Kolozsvár, 1934), valamint az előbbi függelékeként öt Jókai-elbeszélést. Kristóf György, az irodalmi kapcsolatok másik tudós építője hosszabb-rövidebb dolgozatai közül kiemelkedik a Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918-1928 (1929) c. reprezentatív kiadvány számára írt, az erdélyi magyarság irodalmi életét bemutató értekezése (Zece ani de viaţă literară a ungurimii din Ardeal), melynek utolsó fejezetét a magyar-román irodalmi kapcsolatoknak szenteli. Ugyanő tanulmányban elemzi Octavian Goga Az ember tragédiája-fordítását (Irodalomtörténet 1935/3-4) és Kibédi Sándor Mihai Eminescu-tolmácsolásait (Kolozsvár, 1935. ETF 74). Figyelemre méltó a Glasul Minorităţilor c. folyóiratban (1926/7-8), majd a Magyar Kisebbségben (1926/14) megjelent tervezete, melyet az EIT megbízásából dolgozott ki, s mely szerint a Társaság kellő minisztériumi támogatás esetén lírai antológiát, a reprezentatív román írók tízkötetes magyar sorozatát, román szerzők magyar, magyar szerzők román olcsó könyvtár-típusú köteteit s kölcsönösen monográfiákat adna ki. Ezekből azonban csak a Bitay-féle 1928-as antológia valósult meg.
Kristóf György mint a kolozsvári egyetem magyar professzora tanítványait is a kapcsolatkutatásra ösztönözte. Így Ion Chinezu nála írt disszertációja (Aspecte din literatura maghiară ardeleană 1919-1929. Kolozsvár, 1930) a kialakuló új erdélyi magyar irodalom egyik első román nyelvű áttekintése, Veégh Sándor pedig Petőfi a románoknál (Csíkszereda, 1934) címmel írt doktori értekezést. Román nyelven még Józsa János és Avram P. Todor tett közzé az 1930-as években figyelemre méltó kapcsolattörténeti dolgozatokat.
1931-1935 között Bukarestben jelent meg a történész Veress Endre alapvető könyvészeti munkája: Bibliografia română-ungară (=Román-magyar bibliográfia), melynek három kötete négy évszázad adatait dolgozza fel.
Az 1940-es évek első felében különösen Tamás Lajos (A román műveltség magyar gyökerei. Budapest, 1941) és Gáldi László tanulmányai vágnak a témakörbe. Gáldi a Magyar-román szellemi kapcsolatokról (Budapest, 1942) jelentet meg dolgozatot, majd Kolozsvár szerepét vizsgálja a magyar-román művelődési kapcsolatokban (Hitel, 1942/9); kiadja Samuel Micu-Klein 1801-es Dictionarium Valachico-Latinum c. kéziratos szótárát (1944); végül a Deér Józseffel együtt szerkesztett Magyarok és románok (Budapest, 1943-44) c. szintézis második kötetében Ioan Baractól kezdve Octavian Gogáig terjedően veszi számba az érintkezéseket és kölcsönhatásokat.
Az 1920-as években induló erdélyi magyar és román folyóiratok többsége figyelemmel követi és támogatja az irodalmi kapcsolatok kialakulását, az együttélés pozitív megnyilvánulásait. A kolozsvári Napkelet és a Gândirea (1921-22) ilyen irányú cikkei után különösen a nagyváradi Cele trei Crişuri (1920-44) kezdeményezései jelentősek. A főszerkesztő, George Bacaloglu vezetésével működő Hármas-Körös Művelődési Egyesület egyik fő célkitűzése volt a kapcsolatok ápolása. A folyóirat 1922-ben körkérdést intézett számos értelmiségihez arról, hogy lehetséges-e az őszinte közeledés románok és magyarok között. Elsőként Benedek Elek, majd még hat magyar író és politikus válaszát közlik. E folyóirat támogatásával indult George Bacaloglu igazgatása alatt a George A. Petre, Keresztury Sándor, valamint Salamon László szerkesztette kétnyelvű Aurora (1922-23) c. folyóirat, amely a klasszikus értékek kölcsönös megismertetését, fordítások közlését tűzte ki céljául. Még egy Aurora nevű román-magyar írói egyesület létesítését is tervezték, melynek elnökéül Benedek Eleket kérték fel.
Kolozsvárt 1923-ban Culisele – A kulissza címmel indult Leonard Paukerow és Kádár Imre szerkesztésében rövid életű kétnyelvű színházi lap. Miután a Dacoromaniában (1921-48) a kolozsvári román egyetem körül csoportosuló tudósok számos magyar vonatkozású dolgozatot közöltek, épp az egyetem első rektorának, Sextil Puşcariunak a kezdeményezésére, a kölcsönös megismerés, a szellemi kapcsolatok kialakulásának elősegítésére 1924-ben megindult a négynyelvű (román-magyar-német-francia) Cultura c. folyóirat, amelynek magyar anyagát nagy körültekintéssel Kristóf György szerkesztette. A román-magyar együttélés társadalmi-szociálpolitikai vonatkozásait az 1924-ben megindult Societatea de Mâine és Aradi Viktor lapja, A Jövő Társadalma (1925-30) tükrözte. 1926-ban Temesvárt létesült egy román-magyar-német nyelvű Banatul c. folyóirat, mely a bánsági együttélést akarta bemutatni.
Az 1926-ban Marosvécsén megalakult helikoni munkaközösség első összejövetelének IV. határozata szerint elsőrendű kulturális feladatának tartotta a román és erdélyi német irodalom termékeinek kölcsönös megismertetését és átültetését. Majd az 1928-as találkozón Bánffy Miklós beszámolt a román-magyar irodalmi kapcsolatok alakulásáról, egy tervbe vett bukaresti Helikon-estélyről. Az Erdélyi Helikon folyóirat ekkor megfogalmazott programjának 3. pontja kifejezetten a román irodalom ismertetésére, a magyar irodalmat illető állásfoglalások regisztrálására és az erdélyi szellem román nyelvű megnyilvánulásainak számbavételére vonatkozik. 1932 tavaszán a helikoni írók köréből megalakult a PEN Club magyar alosztálya is. A román PEN Clubot ez alkalommal Emanoil Bucuţa főtitkár képviseli, aki ezután több helikoni találkozón is megjelenik vendégként; Bukarestben megjelenő lapja, a Boabe de Grâu (1930-34) különben rendszeresen ismertette a magyar műveket, figyelemmel követte az ESZC és a Erdélyi Helikon tevékenységét, magyar szerzők műveit közölte fordításban.