Angyal Dániel (Budapest, 1992. március 29. –) olimpiai bronzérmes, világ-, és Európa-bajnok magyar vízilabdázó, védő.
Pályafutása Kilencévesen a KSI-ben kezdett ismerkedni az úszás, majd a vízilabda alapjaival. 2008-ban játszotta első felnőtt OB I/B-s bajnoki mérkőzését, majd tagja volt az ifjúsági Európa-bajnok magyar válogatottnak.
2010-ben igazolt a Vad Lajos irányította Groupama Honvédhoz. Lejátszotta első élvonalbeli mérkőzéseit, majd novemberben Magyar Kupa-trófeát szerzett. A 2010–11-es bajnoki évadban csapatával lecsúszott a dobogóról és a 4. helyen zárt, majd a késő őszi kupadöntőt is elvesztette a Szeged Beton ellenében.
2012-ben elhagyta a pénzügyi nehézségekkel küzdő, bajnoki 4. helyezett Honvédot, és a Vasashoz igazolt. 2014 májusában az Eger játékosa lett.
2020-ban Európa-bajnok, 2021-ben olimpiai bronzérmes lett a válogatottal.
2023-ban a francia Marseille játékosa lett; ez év nyarán a nemzeti csapat tagjaként világbajnokságot nyert Fukuokában.
Eredményei Klubcsapatokkal Magyar bajnokság bajnok: 2021 második: 2016, 2017 harmadik: 2015, 2018, 2019 Magyar Kupa Győztes (1): 2010 – Groupama Honvéd Ezüstérmes (1): 2011 – Groupama Honvéd Győztes (1): 2015 – ZF-Eger LEN-Európa-kupa győztes (1): 2021 – Szolnok Francia bajnokság Aranyérmes: 2024, 2025 Görög bajnokság bajnok: 2026
Válogatottal Világbajnokság aranyérmes (2023) Európa-bajnokság aranyérmes (2020) ezüstérmes (2022, 2026) Ifjúsági Európa-bajnokság aranyérmes (2008)
Díjai, elismerései Szolnokért Érdemérem arany fokozata (2021) Magyar Arany Érdemkereszt (2021)
Családja Nős, felesége Anna. Lányuk Lilien 2021 júniusában született.
Jegyzetek
Források Adatlapok Adatlapja a Magyar Vízilabda-szövetség oldalán Adatlapja a Héraklész Program oldalán
Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:A Honvéd vízilabdázói Kategória:A Vasas vízilabdázói Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Egri vízilabdázók Kategória:Élő személyek Kategória:Szolnoki vízilabdázók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Európa-bajnok vízilabdázók Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Az OSC vízilabdázói Kategória:A CN Marseille vízilabdázói Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:Az Olimbiakósz vízilabdázói