Nagy Gábor (Budapest, 1949. május 25. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, a Turay Ida Színház örökös tagja.

Életpályája Művészi hajlamát grafikus édesapjától, Nagy Zoltán (1916–1987) bélyeg- és bankjegytervezőtől örökölte, aki a régi magyar forint bankjegyek egyik metszője volt.

1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Főiskolásként kapta első filmes szerepét. Fabrícius Antalt alakította a Zsurzs Éva rendezésében 1971-ben készült A fekete város című tévéfilmsorozatban. Keleti Márton 1972-ben készítette el Huszka Jenő: Bob herceg című operettjének tévéfilmváltozatát, amelyben a címszereplőt játszotta. Később Mészáros Márta és Fábri Zoltán által a Szabad lélegzet és Az ötödik pecsét című filmekben jutott komoly feladathoz. A főiskola elvégzése után lett a Vígszínház tagja. 1980-ban a szolnoki Szigligeti Színház társulatához került. Öt évad után lett a Thália Színház, a későbbi Arizona Színház tagja, 1997-ben pedig a Soproni Petőfi Színházhoz szerződött, ahol 2023-ig játszott. A Turay Ida Színház társulatának szintén a tagja.

Első felesége Pongor Ildikó balettművész, leányuk: Borbála. Második házasságából is egy leánya született.

Szabadidejében teniszezik és lovagol, népművészeti tárgyakat gyűjt.

Színpadi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 172; ugyanitt negyvenhat színházi felvételen is látható.2012. május 21-i lekérdezés

Rendezései Georges Feydeau: Tragikus hirtelenséggel

Filmjei

Játékfilmek Staféta (1971) Végre, hétfő! (1971) Harminckét nevem volt (1972) Csínom Palkó (1973) Szabad lélegzet (1973) Kopjások (1975) Déryné, hol van? (1975) Fekete gyémántok I–II. (1976) Az ötödik pecsét (1976) Defekt (1977) Teketória (1977) Kísértés (1977) A csillagszemű I–II. (1977) Dóra jelenti (1978) Sókirályfi menyasszonya (1983) Mata Hari (1985) Első kétszáz évem (1986) Napló szerelmeimnek (1987) Napló apámnak, anyámnak (1990) Hoppá (1993) Túl az életen (1997) Üvegfal (2005) Valami madarak (2023)

Tévéfilmek A fekete város 1–7. (1971) Egy óra múlva itt vagyok (1971) Bob herceg (1972) A medikus (1974) Csontváry (1975) Zendül az osztály (1975) A lőcsei fehér asszony (1977) Császárlátogatás (1977) Fogságom naplója (1977) Az ünnepelt (1978) Viszontlátásra, drága (1978) Küszöbök (1978) IV. Henrik király (1980) Családi kör (1980) Tündér Lala (1981) Három szabólegények (1982) A béke szigete (1983) Mint oldott kéve 1–7. (1983) A Klapka légió (1983) Gyalogbéka (1983) Egy szerelem három éjszakája (1986) Szomszédok (1989) Freytág testvérek (1989)

Szinkron Sorozatok A Bádogember: Ahamo – Ted Whittall A klinika: Dr. Udo Brinkmann – Sascha Hehn Álomhajó: Chefstewart Victor – Sascha Hehn Bankok Hilton: Richard Carlisle – Hugo Weaving Carnivale – A vándorcirkusz: Henry „Hack” Scudder – John Savage Dr. Csont: Max Keenan – Ryan O’Neal Halló, halló!: Herr Otto Flick – Richard Gibson/ David Janson Tiltott szerelem: Esteban Itriago – Manuel Escolano

Filmek Anne Frank naplója (1959): Peter Van Daan (Richard Beymer) Az ördög jobb és bal keze (1970): Mortimer (Dominico Barto) Ég és föld között (1987): Tom, galériatulajdonos – Eric Helland

Hangjátékok Enyedy György: A tréfás kedvű hóember (1973) Szakonyi Károly: Adáshiba (1975) Hamupipőke (1983) .... Királyfi Örkény István: Rózsakiállítás (2014)

Díjai

Jászai Mari-díj (2025)

Jegyzetek

Források

Soproni Petőfi Színház Szinkron

További információk Szerepek - jelenlegi és korábbi munkái

Nagy Gábor begyógyult sebekkel klasszikus hős marad Minden idők 14 legszexibb magyar férfiszínésze Nagy Gábornak van mit ünnepelnie (60. születésnapján)

Kategória:Magyar színészek Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Budapesten született személyek