A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét a kijevi Olimpiai Stadionban, 2012. július 1-jén, helyi idő szerint 21.45-től, magyar idő szerint 20.45-kor játszotta a címvédő Spanyolország és Olaszország. A mérkőzés Spanyolország nyerte 4–0-ra, története során harmadszor lett Európa-bajnok.
Olaszország részvételi jogot szerzett a 2013-as konföderációs kupára, mert Spanyolország a 2010-es labdarúgó-világbajnokság győzteseként már indulási jogot szerzett.
Történelmi háttér Spanyolország negyedszer jutott Eb-döntőbe, Olaszország harmadszor. A spanyolok 1964-ben és 2008-ban, az olaszok 1968-ban nyertek Európa-bajnokságot. Mindkét csapat egy-egy alkalommal vesztett is már Eb-döntőt, a spanyolok 1984-ben, míg az olaszok pedig 2000-ben. Érdekesség, hogy mindketten a franciák ellen veszítették el ezeket az Eb-döntőket. 2000-ben a franciák aktuális világbajnokok is voltak, ahogyan ezen a 2012-es döntőn a spanyolok is azok voltak.
Az Európa-bajnokságok történetében Spanyolország lett az első csapat amely egymás után kétszer nyert Eb-t. Szintén a spanyol csapat lett az első, amely egymás után három nagy tornát nyert. A 2008-as Eb-győzelem és a 2010-es vb-győzelem után a 2012-es Eb-t is megnyerték. A spanyol csapat lett az első, amely Eb-döntőben négy gólt szerzett.
Út a döntőig A két csapat a C csoportban már találkozott egymással, akkor 1–1 lett a mérkőzés végeredménye. Az Eb-k történetében negyedik alkalommal fordult elő, hogy a döntőbe két olyan csapat került, amelyek korábban a csoportkörben is találkoztak.
Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek. SzakaszEllenfélEredményCsoportkörEllenfélEredmény1–11. forduló1–14–02. forduló1–11–03. forduló2–0C csoport első helyezettje CsapatVégeredményC csoport második helyezettje CsapatEllenfélEredményEgyenes kieséses szakaszEllenfélEredmény2–0Negyeddöntő0–0 (t. 4–2)0–0 (t. 4–2)Elődöntő2–1
A mérkőzés Összegzés A spanyol válogatott a 14. percben szerzett vezetést David Silva fejesgóljával. A 41. percben Jordi Alba kapott egy indítást, amelyet értékesített, így a félidőben 2–0-ra vezetett a címvédő. A második félidő elejére már kihasználta az olasz csapat a három cseréjét. A 60. percben a 3 perccel korábban beállt Thiago Motta megsérült. Mivel az olasz csapatnak nem volt több cserelehetősége, ezért a hátralévő időt emberhátrányban játszották le. A 84. percben Fernando Torres szerzett gólt, majd 5 perccel később Juan Manuel Mata is betalált. A mérkőzést 4–0-ra nyerte Spanyolország és megvédte címét.
Részletek
SPANYOLORSZÁG: KA 1 Iker Casillas (cs) JV 17 Álvaro Arbeloa KV 3 Gerard Piqué KV 15 Sergio Ramos BV 18 Jordi Alba KKP 8 Xavi KKP 16 Sergio Busquets KKP 14 Xabi Alonso TKP 10 Cesc Fàbregas JCS 21 David Silva BCS 6 Andrés Iniesta Cserék: CS 7 Pedro CS 9 Fernando Torres MF 13 Juan Manuel Mata Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque300pxOLASZORSZÁG: KA 1 Gianluigi Buffon (cs) JV 7 Ignazio Abate KV 15 Andrea Barzagli KV 19 Leonardo Bonucci BV 3 Giorgio Chiellini VKP 21 Andrea Pirlo JSZ 8 Claudio Marchisio TKP 18 Riccardo Montolivo BSZ 16 Daniele De Rossi KCS 9 Mario Balotelli KCS 10 Antonio Cassano Cserék: V 6 Federico Balzaretti CS 11 Antonio Di Natale KP 5 Thiago Motta Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
A mérkőzés játékosa: Andrés Iniesta (Spanyolország)
Asszisztensek: Bertino Miranda (portugál) Ricardo Santos (portugál) Negyedik játékvezető: Cüneyt Çakır (török) Asszisztensek (alapvonal): Manuel De Sousa (portugál) Duarte Gomes (portugál)
A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság győzteseSPANYOLORSZÁG3. cím
Statisztika
Első félidő Spanyolo. Olaszo.Gól 2 0Összes lövés 8 8Kapura tartó lövés 5 5Labdabirtoklás 48% 52%Szöglet 1 3Szabálytalanság 6 4Les 1 0Sárga lap 1 1Piros lap 0 0
Második félidő Spanyolo. Olaszo.Gól 2 0Összes lövés 6 3Kapura tartó lövés 4 1Labdabirtoklás 57% 43%Szöglet 2 0Szabálytalanság 11 6Les 2 3Sárga lap 0 0Piros lap 0 0
Összesen Spanyolo. Olaszo.Gól 4 0Összes lövés 14 11Kapura tartó lövés 9 6Labdabirtoklás 52% 48%Szöglet 3 3Szabálytalanság 17 10Les 3 3Sárga lap 1 1Piros lap 0 0
Jegyzetek
Források
További információk
Az Eb hivatalos oldala A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság szabályzata
Döntő