A képregény egyik legfontosabb része, eleme a borító, ugyanis ez az, amit először szemrevételezhet, megpillanthat az újságárusoknál, a képregényboltokban, a különféle képregényes reklámokban, s a képregénykiadók weblapjain az érdeklődő. Szinte mindjárt kialakul benne egy érzés, hogy tetszik-e illetve tetszeni fog-e az adott képújság vagy sem. Jelentős szerepe van abban tehát, hogy megvásárolják-e az adott képregényes kiadványt vagy sem, hiszen a legtöbb esetben a beltartalmat, a történetet nem ismerik az adott címet követő olvasók. Éppen ezért minél érdekfeszítőbbnek kell lenni a borítónak, hogy már első pillantásra megbabonázza a potenciális érdeklődőket, vásárlókat. A legutóbbi évtizedekben annak lehettünk tanúi, hogy változatosabbnál-változatosabb borítók születtek meg, s tették érdekesebbé a képújságok elülső fedőlapját, illetve magát a képregényt is.
<div>Talán az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején Amerikában tomboló spekulációs célzatú képregény-vásárlási láz hívta életre a legtöbb borító-fajtát.
E felvásárlási láz nagyjából 1985 és 1993 között érte el a csúcspontját az Egyesült Államokban, amikor is olyan hírek jelentek meg a médiában, hogy egyes ritka képregények hatalmas összegekért kerültek értékesítésre. Ezek a híradások számos ember fantáziáját megmozgatták, olyanokét is, akik addig soha nem érdeklődtek a kilencedik művészet iránt. A képregény egyszerre csak kiváló befektetésnek mutatkozott, amely adott esetben gazdaggá is teheti annak megvásárlóját. A képújságok kiadói nyilván kihasználták ezt a soha nem látott érdeklődést, s a legkülönfélébb képújságokkal árasztották el a „piacot”, ezzel is növelve eladásaikat. Ekkor lettek gyakoriak a variáns borítójú képregények, a műanyag zacskókba csomagolt újságok, valamint az „exkluzív”, egyedi díszítéssel rendelkező borítójú képregények (például: csillogó, hologramos, kivágott, dombornyomott stb.). Számos olyan újság is megjelent, amely a gyűjtőket, a fanatikusokat célozta meg, ezzel még egyedibbé, még értékesebbé téve az egyes képregényeket (nyilván a hozzá nem értők szemében is).
A zacskóba csomagolt képregények kiváló eladásokkal kecsegtethettek. Az a vásárló/gyűjtő aki meg akarta tartani ép, bontatlan állapotban e becsomagolt képregényét, s el akarta azt tenni a gyűjteményébe, egy másik példányt is vásárolnia kellett, amelyet elolvashat, „szabadon” forgathat (sőt, volt olyan képregény is, amely több eltérő borítóval jelent meg, becsomagolva, ezzel újfent csak növelve az eladott példányok számát).
Hasonló volt a helyzet az „exkluzív” borítójú képregényekkel is, amelyeket szintén azért vásárolták fel nagyobb tételben, mert arra számítottak, hogy idővel majd nagy nyereséggel adhatják el azokat, csak azért mert „különlegesek”.
E képregény-vásárlással azonban éppen ellenkező „célt” értek el a felvásárlók. Ahogy a közgazdaságban is lenni szokott, túlkínálat jelent meg ezekből az „egyedi”, ritkának kikiáltott, de nagy mennyiségben nyomtatott példányokból a „piacon”, amelyeket tömkelegével vásároltak meg anno, így nemhogy nyereséget nem tudtak realizálni a spekulánsok, hanem pénzt veszítettek, buktak a mohóságukon. Ezek a több százezer, adott esetben millió példányban előállított képújságok még ma is borítóár környékén vagy az alatt cserélnek gazdát (ilyen kiadványok például az 1990-es évek legelején megjelentetett X-Men 1. és Youngblood 1. száma is).
A spekuláns célzattal felvásárló egyének egy másik fontos dolgot is elfelejtettek, mégpedig azt, hogy a kiemelkedő áron eladott képregények, amelyek nyilván nagyon ritkákká váltak, főleg jó állapotban, nem az akkori jelenkorban, hanem jó pár évtizeddel korábban, az amerikai képregény arany- és ezüstkorszakában készültek. Ezek, az idő múlásával, csak rendkívül alacsony példányszámban maradtak fenn megfelelő állapotban (többségük nyilván megsemmisült az évtizedek során), így az értékük ezzel párhuzamosan az egekbe szökött (elég ha csak a Nicolas Cage által eladott Superman első kalandját tartalmazó Action Comics 1. számának eladási árára gondolunk: $2 161 000) . Természetesen ahhoz, hogy adott esetben egy képregény anyagi értelemben véve, jelentős értéket képviseljen, a legtöbb esetben hosszú időre van szükség. 1993 után e fentebb vázolt spekulációs felvásárlási láz lelohadt, a képregények iránti érdeklődés lecsillapult, s a különböző borítójú képregények is jelentősen visszaszorultak. Szinte valamennyi képregénykiadó, a Marvel, DC, Image stb. haszonélvezője volt ennek a jelenségnek, ám idővel miután telítődött a „piac”, s csökkent a vásárlók száma, anyagi nehézségekkel szembesültek (igaz, ehhez más, itt nem ismertetett körülmények is szerepet játszottak). Mindezek ellenére a 2000-es évek közepétől ismételten előtérbe kerültek a legkülönfélébb, különösen az alternatív borítójú megjelenések, s azóta újfent „havi” rendszerességgel találkozhat velük az érdeklődő az egyes kiadók kínálatában. Célom e rövid bevezető után az eltérő képregény-borítók rövid bemutatása, a teljesség igény nélkül.
Alternate/Variant cover (Alternatív/Variáns borító) E kifejezés azon képregényre használatos, amely több, eltérő/különböző borítóval jelenik meg. Ezek a képregények általában egy nagyobb példányszámú „rendes” (standard) borítóval látnak napvilágot, s ahhoz viszonyítva egy kisebb példányszámú, eltérő verziójú elülső fedőlappal (alternatív) is megjelennek. Nyilván ez utóbbi kiadvány lesz a variáns borítójú kiadvány. A példányszámokat illetően, azonos számban, arányban is megjelenhetnek az egyes borítójú képregények (például ha két borítóval jelenik meg egy újság, akkor 50-50%), nem feltétel, hogy eltérő mennyiségben lássanak napvilágot. A leggyakrabban teljesen más rajzzal jelennek meg az ilyen borítójú kiadványok, de adott esetben kisebb eltérések is elegendőek ahhoz, hogy variációkról szólhassunk. Nem szükséges a borító rajzának kis arányú módosítása sem, elég, ha csak más a borító egy részének a színezése, eltérő helyre kerül a szöveg (vagy a kiadó jól ismert logója) vagy új textus tűnik fel azon. Számos képújságnál tapasztalhatjuk azt, hogy ha egy adott lap első nyomása elfogy, akkor nem sokkal azután, egy második, harmadik stb. nyomás is napvilágot lát, de eltérő borítóval.
E témakörhöz lehet sorolni azon képregényeket is, amelyek valamilyen nyomdahibának köszönhetően lettek eltérőek vagy azon képregényeket is, amelyek teljesen azonos borítójúak, de eltérő árúak (például az amerikai X-men [1991-es sorozat] 93. száma $1.99-es; $2.29 és $2.49-es borítóárral is megjelent).
Az 1980-as évek elejétől számos képregény két fajta kiadásban látott napvilágot, melyből az egyik az ún. Direct Edition a másik pedig Newsstand Edition kiadásra hallgatott. Egyes képregény-rajongók szemében e kiadások is variánsnak számítanak, legalábbis ha egymáshoz viszonyítjuk őket.
A Direct Edition kiadású képregények kifejezetten a képregényboltokba, illetve a képregényekkel foglalkozó szaküzletekbe kerülnek kiszállításra és ott értékesítik azokat. E képújságok közvetlenül a kiadótól érkeznek e boltokba és azokat nem küldhetik vissza (az 1980-as évektől a képújságok értékesítése, a képregényboltokat kivéve, folyamatosan visszaesett, így a kiadók megengedték azt a kiskereskedőknek, hogy azok közvetlenül tőlük vásárolják/rendeljék meg a képregényeket, kiiktatva ezzel nagykereskedőket). Tehát az újságok addig maradnak a képregényboltok polcain, amíg azokat meg nem vásárolja valaki. E kiskereskedő boltok ezen okok miatt általában nagyobb kedvezménnyel tudják megvásárolni a komikokat.
A Newsstand Edition kiadású képregények a fentebb ismertetett értékesítési helyeken „kívül”, újságárusoknál, játékboltokban, áruházakban, tehát a nem kifejezetten képregények eladásával foglalkozó kereskedésekben árulják. Ezen üzletek nem közvetlenül a kiadóktól, hanem nagykereskedőkön keresztül jutnak hozzá a képregényekhez és a nem értékesített példányokat bizonyos idő után vissza kell küldeniük. Sokan még azt is megemlítik e kiadással kapcsolatban, hogy a képregények „nem szakértő” kezekbe kerülnek, nem figyelnek úgy oda azok épségére, mint a kifejezetten képregények árusítására szakosodott boltokban, így ezeket a kiadványokat nehezebb jó állapotban beszerezni, tehát magasabb értékkel is bírnak. Nem lehet konkrét szabályt megfogalmazni arra, hogy miben tér el egymástól a 2 kiadás borítója (ugyanis ez kiadónként és időszakonként eltérő), de például a Marvel kiadó 80-as, 90-es évekbeli Newsstand Edition képregényeinek elülső fedőlapján egy vonalkód található, míg a Direct Edition képújságainál e helyén, s e helyett valamilyen kisebb kép, rajz szerepelt (például egy Pókember-fej) . Egy másik kisebb eltérés, hogy a megjelenés dátuma, kiadvány ára és száma más fajta alakzatban szerepelt a borítón. A Newsstand Editionnél például egy téglalapból olvashatjuk ki ezen adatokat, míg a Direct Edition kiadványoknál egy rombuszból (vagy gyémánt-alakzatból).
A 90-es években csökkentek az eltérések e 2 fajta borító között s az újságokon szereplő vonalkódok mutatkoztak kiváló támpontnak a megkülönböztetésre (a vonalkódok teljesen eltértek, más a méretük, s mások a számkaraktereik is). A Direct Edition kiadványok vonalkódja fölé rányomtatták a Direct Edition (vagy Direct sales) feliratot, míg amelyeken ez nem szerepelt, azok a Newsstand kiadásúak voltak (kisebb eltérés még, hogy a vonalkód téglalapján belül máshol szerepelt a kiadvány sorszáma, ára).
Mint látható, a borító-változatok széles tárháza kezdett kialakulni igen rövid idő alatt. Ezek a variáns borítójú képregények az 1980-as és 1990-es évek elején terjedtek el széles körben, amikor is sokan a fentebb ismertetett spekulációs célzattal vásárolták meg a képregényeket, mivel arra számítottak, hogy az évek, évtizedek múlásával e képújságok értéke jelentős mértékben emelkedni fog, így idővel adott esetben jelentős haszonnal értékesíthetik ezen komikokat.
Felvetődhet a kérdés, hogy vajon szükség van-e egyáltalán az ilyen típusú képregényekre, hiszen azon kívül, hogy a képregények elülső fedőlapja eltér, az újság beltartalma a legtöbb esetben teljesen azonos.
Nos, ha nem anyagi szemszögből közelítjük meg e témát, akkor mondhatjuk azt, hogy a kiadó megtiszteli a vásárlót a választás lehetőségével. Az érdeklődő dönthet a rendelkezésre álló alternatívákból, hogy melyik borító az, amelyik a legjobban tetszik neki, s azt megvásárolja. Ám ez a „választási jog” nem teljesül sok esetben, ugyanis nem mindegyik terjesztő/kiskereskedő kap minden egyes eltérő borítójú példányból. Némely kiadások az újságárusokhoz (a korlátozott befogadóképessége miatt nyilván nem tárolhat minden egyes eltérő példányból egyet, és nemcsak képregényeket árusít, nem az a fő profilja), némelyek a képregényboltokba kerülnek (és az is kérdés, hogy az előfizetők mely példányt kapják meg). Olyan esetek is gyakran megesnek, hogy ezeket a variáns borítójú képregényeket csak bizonyos képregényboltoknak vagy terjesztőknek adják el vagy csak képregényes eseményeken, börzéken vásárolhatóak meg, ami sokak számára nagyon nehézkessé teszi azok beszerzését.
Az alternatív borító egy másik lehetőséget is magában hordoz. „Bemutatkozási” felületet biztosíthat a kevésbé ismert rajzolóknak, tehetségeknek, akik adott esetben, ha jól teljesítenek, újabb megbízást/munkát „nyerhetnek el”, s lehet, már nemcsak az elülső fedőlap megalkotására kapnak felkérést a következő alkalommal, hanem egy füzet belső munkálatainak elkészítésére is.
A variáns borító olykor jótékony célokat is szolgálhat. Egy üde színfoltja ennek a Magyarországon megjelent Staféta (1. rész) elnevezésű szerzői kiadású képregény, amely 2 eltérő borítóval jelent meg, egy színessel és egy fekete-fehérrel. A kiadvány alkotói közösségének tagjai úgy döntöttek, hogy a képregény eladásából befolyó összeget jótékonysági célra fordítják és az Országos Mentőszolgálat számára ajánlják fel azt.